Megjelent a József Attila-film első előzetese a magyar költészet napján

József Attila születésének évfordulójára, a magyar költészet napjára időzítették a Reménytelenül című film első előzetesét, amely a költő életének egy kevésbé ismert, de izgalmas és romantikus időszakát tárja fel. A film jövő tavasszal kerül majd a mozikba.

Bár a hivatalos mozipremierre még egy évet várni kell, József Attila születésének 119. évfordulójára, a magyar költészet napjára időzítették a Reménytelenül című film készítői az alkotás első előzetesét. A film József Attila életének egy kevésbé ismert, de rendkívül izgalmas és romantikus időszakát tárja fel. A pszichoanalízis során a költő őszintén beszél gyermekkoráról, traumáiról és a művészethez fűződő viszonyáról Gyömrői Edit pszichoanalitikusnak. A film nemcsak betekintést nyújt a költő lelki világába, de rávilágít a pszichoanalízis gyógyító erejére is.

Saját bevallásuk szerint az alkotók számára a forgatás során az egyik legfontosabb dolog a hitelesség, így filmjükben nem lesz kitalált történetszál, a műben látható minden esemény valóban megtörtént, azokat korabeli forrásokból rekonstruálták. Rózsa Gábor, a film forgatókönyvírója és rendezője szerint ezt annyira komolyan vették, hogy a nyelvezet hitelessége érdekében a filmben József Attila mondatait nagyrészt a költő újságcikkeiből, feljegyzéseiből, leveleiből és verseiből állították össze.

„Amikor a film forgatását készítettük elő, már tudtuk, hogy a mai napon, április 11-én szeretnénk mutatni a hangulatából egy szeletet. A film mozipremierje 2025. április 10-én lesz, addig folyamatos megjelenésekkel készülünk: werkvideókkal, képekkel, illetve jönni fog majd természetesen egy hosszabb, tartalmasabb előzetes is.” – olvasható Rózsa Gábor rendező terve a Magyar Filmadatbázis oldalán.

(Nyitókép: Jelenet a filmből/ Magyar Filmadatbázis)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?