„Lovas” ecsetvonások Kurtapatakon: harmincnegyedszerre gyűlnek össze az Incitato alkotói

Ismét benépesül a kurtapataki Zonda Lovarda, amely immár második alkalommal ad otthont a nagy múltú Incitato alkotótábornak. Idén a „tűzló” tematikája köré szerveződő, harmincnegyedik alkalommal jelentkező művésztelepen huszonnégy alkotó ad randevút egymásnak, hogy két héten át a lovak világa előtt tisztelegjen.

Vasárnap kezdődik Székelyföld egyik legkülönlegesebb kulturális eseménye, a 34. Incitato alkotótábor. A korábban Fortyogófürdőn, Bálványosfürdőn és Katrosán is megfordult rendezvény tavaly óta talált új otthonra a kurtapataki Zonda Lovardában. A résztvevők július 19-én, vasárnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban egy közös tárlattal zárják majd a kéthetes alkotómunkát.Képünk a tavalyi kiállítás megnyitóján készült | A szerző felvétele

A tűzló jegyében alkotnak

A tábor idei központi motívuma a tűzló. Ezt a témát járja körül az a huszonhárom hazai és egy magyarországi képzőművész – köztük festők, grafikusok, fotósok és szobrászok –, akik a következő időszakban Kurtapatakon dolgoznak majd. A szakmai irányításért idén is a négyfalusi Tomos Tünde művészeti vezető felel, míg a logisztikai és szervezési feladatokat a tábor ötletgazdájának, néhai Tóth Ferencnek a lánya, Tóth Ildikó koordinálja.

Az érkező művészeket vasárnap 14 órától a Tóth család látja vendégül, ezzel hivatalosan is elkezdődik az idei programsorozat.

Egyedülálló örökség, több évtizedes múlt

Az Incitato története egészen 1993-ig nyúlik vissza. A tábort a néhai Tóth Ferenc mérnök – a lovak elkötelezett szerelmese – és Miholcsa József szobrászművész álmodta meg és alapította meg. Az alapító szellemi örökségét és vízióját lányai, Ildikó, Enikő és Katalin viszik tovább töretlen lelkesedéssel.

Az Incitato Európa egyetlen olyan művésztelepe, amelynek fókuszában megalapítása óta folyamatosan a lovak állnak.

Az elmúlt több mint három évtizedben a hazai alkotók mellett a világ számos pontjáról – köztük Indiából, Belgiumból, Szlovákiából, Ukrajnából, Hollandiából és Magyarországról is – érkeztek ide művészek, nemzetközi hírnevet kölcsönözve a rendezvénynek.

Műteremlátogatások és sűrű program

Az alkotómunka mellett a szervezők idén is hangsúlyt fektetnek a tapasztalatcserére és a szakmai kirándulásokra. A résztvevők ellátogatnak a kézdialmási Táltos Paripa Lovardába, valamint a sepsimagyarósi Napos Oldal Lovardába is. Emellett betekintést nyerhetnek neves kortárs művészek alkotói tereibe: felkeresik Xantus Géza csíkszeredai, Kovács Imre borzsovai és Fazakas Barna csíkszentkirályi műtermét.

A 34. Incitato alkotótábor résztvevőinek névsora:
Bánffyhunyad: Benk András
Brassó: Ábrahám Imola, Vetró Bodoni Sebestyén András, Ábrahám Jakab, Dimény András, Csutak Levente
Budapest: Balla Móni Aranka
Csíkszereda: Kovács Imre, Kövér György, Ráduly Piroska, Xantus Géza
Kézdivásárhely: Gábor Balázs, Györgyjakab Boróka, Nagy Lajos, Németh Orsolya, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás Zsolt, Vetró András
Kovászna: Deák Barna, Deák M. Ria
Marossárpatak: Miholcsa József
Négyfalu: Tomos Tünde
Sepsiszentgyörgy: Simó Enikő
Temesvár: Bajkó Attila.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?