Lezajlott a X. Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntője
Március 21-én, szombaton Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Akadémia dísztermében rendezték meg a X. Jancsó Benedek Történelmi Emlékverseny döntőjét, amely méltó lezárása volt az erdélyi magyar diákok körében nagy népszerűségnek örvendő történelmi megmérettetésnek. A rangos versenyt a Jancsó Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezte meg, immár tizedik alkalommal.
A verseny célja idén is az volt, hogy lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar tanulók számára a magyar történelem kiemelkedő eseményeinek és személyiségeinek korszerű, kreatív feldolgozására, miközben erősítse a fiatalok nemzeti identitástudatát. A jubileumi kiadás két meghatározó történelmi esemény köré épült: a nándorfehérvári diadal 560. évfordulójára, valamint a mohácsi csata 500. évfordulójára.

A versenyre háromfős, 7–8. osztályos tanulókból álló csapatok jelentkezhettek, akik az első fordulóban kreatív pályamunkákkal bizonyították tudásukat. A diákok dokumentumfilmek, kisfilmek és egyéb feldolgozások formájában mutatták be választott témáikat, amelyeket szakmai zsűri értékelt. A beérkezett munkák színvonalát a zsűri külön is méltatta, kiemelve a résztvevők ötletgazdagságát és elkötelezettségét.
A döntőbe a legjobb tíz csapat jutott be, Erdély különböző településeiről. A finalisták között szerepeltek Barátos, Brassó, Érszőlős, Gyimesközéplok, Halmi, Kézdialmás, Nagybánya és Szamosardó iskoláinak diákjai.
A döntő két részből állt. Az első fordulóban a csapatok történelmi ismereteikről adtak számot szóbeli feladatok során, amelyek a nándorfehérvári ostrom, valamint a mohácsi csata eseményeit, előzményeit és következményeit ölelték fel. A második részben a diákok kreativitása került előtérbe: a résztvevők jelmezes jelenetek formájában elevenítették fel a korszak egy-egy meghatározó pillanatát.
A szervezők elismerésüket fejezték ki minden résztvevő csapatnak és felkészítő tanáraiknak a lelkes és kitartó munkáért. Kiemelték, hogy a verseny nemcsak tudáspróba volt, hanem egyben közösségi élmény is, amely hozzájárult a történelmi múlt iránti érdeklődés elmélyítéséhez.
A dr. Font Márta által elnökölt zsűri úgy döntött, hogy első díjat érdemel a barátosi Bibó József Általános Iskola csapata (Finta Eszter Gyopár, Bedő Szilárd és Becsek Anna, felkészítő tanáruk Fülöp Ildikó), ezüstérmes lett kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola csapata (Finta Hunor, Jakab Erna és Német Anita, felkészítő tanáruk Fekete Tünde), harmadik pedig a Halmi Telepi Általános Iskola csapata.
A döntőbe jutott csapatok kiemelt díjazásban részesültek, a szervezők pedig gondoskodtak a résztvevők utazásáról és ellátásáról is. A jubileumi verseny ismét bebizonyította, hogy a történelem tanulása élményszerű és inspiráló lehet a fiatal generáció számára.
A kézdialmási diákok meglepetés díjban is részesülnek Iochom István nyugalmazott újságíró részéről, aki dr. Gubcsi Lajos közgazdász, címzetes egyetemi docens, újságíró, író és költő, a Magyar Művészetért Díjrendszer alapítójának háromszéki megbízottjaként a második díjat nyert kézdialmási csapat tagjainak és felkészítő tanáruknak dr. Gubcsi Lajos Tánc a pokol tornácán 1524-1526 történelmi dokumentumregényének egy-egy példányát adja át, a könyv témája egybe is vág a versenykiírással.
CSAK SAJÁT


