Korlátozott nézőszámmal rendezik meg a George Enescu Fesztivált

A termek 70 és 50 százalékos kihasználásával szervezik meg ősszel a klasszikus zenei George Enescu Fesztivált Bukarestben, betartva a koronavírus-járvány elleni védekezési intézkedéseket - közölték a szervezők.

Az idén három helyett négy hetesre tervezett jubileumi seregszemle augusztus 28. és szeptember 26. között zajlik a román fővárosban három koncertteremben. Ezek közül a legnagyobb, a mintegy 4 ezer ember befogadására alkalmas, A világ híres zenekarai című sorozatnak otthont adó Sala Palatului 50 százalékos kihasználtsággal fog működni a fesztivál idején. A másik két kisebb terem 70 százalékos kapacitással. A két utóbbi teremben a hallgatóságnak a bejáratnál fel kell mutatnia az oltási igazolványt vagy egy negatív koronavírus-tesztet is a belépésre feljogosító jegyen vagy bérleten kívül.

A szervezők a korlátozott létszámra való tekintettel online jegyeket és bérleteket is árusítanak. Egyelőre a fizikai jelenlétet biztosító bérletek árusítása kezdődött el, az érdeklődők június 28-ig iratkozhatnak fel arra a sorsolásra, amely után a szerencsések megvásárolhatják a bérleteket. A jegyeket július 19-én kezdik árusítani, az online jegyeket és bérleteket pedig augusztus 2-án.

A négy hét alatt 67 koncert lesz 3500 zenész részvételével. A kétévente megszervezett, immár 25. seregszemle idén is felvonultatja a világ leghíresebb zenekarainak és zenészeinek egy részét. A program középpontjában hagyományosan a fesztivál névadójának, a 140 éve született George Enescu román zeneszerzőnek az életműve áll.

Idén hangzik el a legtöbb zenekari és kamarazenei műve. A seregszemle másik fő témája Igor Stravinsky zeneszerző halálának 50. évfordulójához kapcsolódik, ezért az orosz születésű alkotó számos művét is műsorra tűzték.

(Címlapfotó forrása: a fesztivál Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?