Könyvbemutató: Bukarestbe látogat Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozik

Bukarestbe látogat kedden Angela Merkel volt német kancellár, aki a fővárosban mutatja be Szabadság. Visszaemlékezések 1954–2021 című kötetének román nyelvű fordítását.

A Litera kiadó közlése szerint a könyvbemutatót este 19 órától az Atheneumban tartják. Merkel nyilvános beszélgetésen vesz részt Emil Hurezeanu újságíróval és diplomatával, Románia korábbi külügyminiszterével.

A könyvet harminc országban adták ki | Fotó: képernyőmentés

A rendezvényre az Eventbookon keresztül lehet jegyet váltani, a belépő pedig a Szabadság. Visszaemlékezések 1954–2021 egy példányát is tartalmazza. Korlátozott számban olyan jegyek is elérhetők, amelyekhez a Merkel által dedikált könyv jár.

A Litera szerint a kötet betekintést nyújt a „hatalom útvesztőibe”, és határozott kiállás a szabadság mellett.

Merkel a Beate Baumann-nal, hosszú éveken át dolgozó politikai tanácsadójával közösen írt emlékiratában életének két, nagyjából egyenlő részre osztott időszakát idézi fel: 35 évet töltött a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK), majd további 35 évet az újraegyesített Németországban.

A volt kancellár őszintén ír gyermekkoráról, fiatalságáról és az NDK-ban folytatott tanulmányairól, valamint az 1989-es év történelmi fordulatáról, a berlini fal leomlásáról és politikai pályafutásának kezdetéről. Az olvasó betekintést kap azokba a találkozókba és tárgyalásokba is, amelyeket Merkel a világ legbefolyásosabb vezetőivel folytatott.

A könyv a német, európai és nemzetközi történelem meghatározó fordulópontjain keresztül azt is bemutatja, hogyan születtek azok a politikai döntések, amelyek a mai világot formálták.

A kötet 2024-ben jelent meg több mint 30 országban. Bukarest azon kevés városok egyike, ahová Angela Merkel személyesen is ellátogat a könyv bemutatása alkalmából. A kötet bemutatásának korábbi helyszínei között olyan fővárosok szerepelnek, mint Berlin, Washington, Budapest és Athén.

Merkel bukaresti programja délelőtt is tartogat egy fontos találkozót: 12.30-kor a Cotroceni-palotában fogadja őt Nicușor Dan államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?