Kihagyja Románia az idei Eurovíziós Dalfesztivált

Beigazolódtak a tavalyi sajtóinformációk, Románia nem vesz részt idén az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A TVR.ro beszámolója alapján a közszolgálati tévétársaság ügyvezető tanácsa csütörtökön hozta meg a hivatalos döntést, amit azzal indokoltak, hogy az idei esztendőre jóváhagyott költségvetésükből nem tudnák garantálni a nívós fellépést. A határozatot 5 igen szavazattal fogadták el. Négyen ellene voksoltak, ugyancsak négyen pedig tartózkodtak a szavazástól.

Fotó: Az Eurovíziós Dalfesztivál Facebook-oldala

A közszolgálati tévétársaság idén a hagyományos műsorai mellett egyéb projektekre költ inkább. Köztük a párizsi nyári olimpiai játékok közvetítése, ugyanakkor műszaki beruházásokat is terveznek idénre – tájékoztattak. Hozzátették, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált szervező Európai Műsorsugározók Uniójával (EBU) régóta működnek együtt, ezért kitolták a nevezési határidőt, a TVR viszont „kénytelen elhalasztani a szereplést egy jövőbeli kiírásra”.

A nevezési határidő eredetileg tavaly szeptember 15-án járt volna le. Mint ahogyan akkor beszámoltunk róla a közszolgálati csatorna munkatársai közül többen is elárulták, hogy pénzügyi problémák miatt Románia kihagyja a 2024-es versenyt. A Libertatea akkor felvetette, hogy a döntésben vélhetően közrejátszik az is, hogy miután legutóbb 400 ezer eurót költöttek a részvételre, Theodor Andrei a viadal történetének leggyengébb eredményét érte el, amikor az elődöntőben nulla ponttal a 36. helyen zárt.

Az Eurovíziós Dalfesztivált idén a svédországi Malmöben rendezik. A TVR emlékeztett, hogy az évek során több ország, köztük Magyarország is úgy döntött, hogy nem vesz részt a versenyen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?