Restaurálás címszó alatt lényegében egy vadonatúj erődöt építettek a Szent László-vár romjaira, telerakva oda nem illő elemekkel és anyagokkal.

Ahogy Új-Moldova felől kelet felé halad az utazó, először a Duna túlpartján magasodó galambóci vár vonja magára a figyelmét. A közvetlenül a vízparton álló erődítmény sziklaszirtre kapaszkodó falaival, a Dunában tükröződő tornyaival határozottan romantikus látvány, hatásos díszlete lehetne egy hősiességben, vérben és ármányban tobzódó fantesy filmnek.

Az én elsődleges úticélom azonban nem a galambóci, hanem az azzal szemközt, a folyam román oldalán, Lászlóvára falu határában, egy dombtetőn álló Szent László-vár. Ha nem tudja az ember, talán el sem hiszi, hogy a két erősség hozzávetőleg ugyanabból a korból származik, utóbbi ugyanis akár egy történelmi tematikájú élménypark része is lehetne, fémlemezekből kialakított bástyapótlékával gigantikus Lego vár benyomását kelti.

Az élményeim közvetlen közelről is finomvegyesek: a várat környezetidegen fémpallókon és fémlépcsőkön lehet bejárni, a masszív körbástya olybá tűnik, mint egy középkori építmény modern mása, egy laikus számára csak itt-ott egyértelmű, hol érnek véget az eredeti épület maradványai, s hol kezdődnek a modern toldalékok.         

Az erődítmény restaurálása, jobban mondva rekonstrukciója, a 2010-es évek végén kezdődött, s 2021 augusztusában kellett volna befejeződnie. A beruházás, a romániai hagyományoknak megfelelően, bő négy évet csúszott: az idei év novemberének elejére a vár már elkészült, a munkások az oda vezető sétány kövezésén dolgoztak, a látogatói központ arra várt, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék és berendezzék. Az egésznek van egy hangsúlyos anakronisztikus jellege, a felújított várat disszonáns elemekből rakta össze a kivitelező. A beruházás 19,851 millió lejbe került, amiből az uniós finanszírozás 16,790 milliót tett ki. 

Jót tesz majd neki az idő

„Egy ilyen mélységű beavatkozásnak a megítélése mindig szubjektív” – mondja Lupescu Radu, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense. Jómaga szakemberek csoportjának tagjaként tekintette meg a műemléket, egyes kollégáinak tetszett, amit láttak, másoknak nem.

„A vár jelenlegi formájában is az eredeti struktúrát tükrözi, az nem lett módosítva. Az új részek úgy vannak ráhelyezve a romokra, hogy azok nem sérültek, s részben felidéznek bizonyos tömegeket, de valamennyire zavaróak is, mert idegen testet képeznek. Mivel fehér, most még ropogósnak tűnik, de 10-20 év múlva már patinás lesz, javulni fog az összhatás” – mondja a kolozsvári történész. Hozzáteszi, hogy elsőre rá is rossz benyomást tett, a fémbástya olyasminek tűnt, ami inkább egy plázába illene, de közelebbről megszemlélve a műemléket, változott a véleménye, most már úgy látja, ez a koncepció, bár vannak hátrányai, előnyökkel is jár.

Adrian Andrei Rusu középkorra szakosodott kolozsvári régész, aki többek között a nagyváradi várban az 1990-es években kezdett ásatásokat vezette, azok közé tartozik, akiknek nagyon nincs ínyükre ahogy a Duna parti műemléket felújították. „Egy olyan restaurálási kivitelezés, amitől égnek áll az ember haja. Annyi vas, amennyi egy kazamatának a vasalásához is elég volna, de sehol egy tető, sehol egy járható út, sehol egy felirat. (…) Kenjétek a hajatokra a váratokat” – kritizálja epésen a CROSS Design bukaresti tervezőiroda munkáját egy, Kudarcok krónikája című Facebook-bejegyzésben. A szakember szerint tető híján a három torony víztározó funkciót kapott, a vár egésze pedig egy Lego épületre emlékeztet. Tény, hogy egyelőre a tájékozatlan látogatónak fogalma sincs, hogy mit lát, azonban a hivatalos megnyitóra még nem került sor, elképzelhető, hogy addig elhelyeznek feliratokat, illusztrációkat a turisták okulására.

Harkonnen báró birtoka?

„Olyan, mintha Harkonnen báró birtoka volna. (…) Egy tönkretett középkori vár” – olvasható egy másik, A Dűne című klasszikus sci-fi-re utaló bejegyzésben.    

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felújítást végző csapatnak nem volt könnyű dolga, mivel a vár nagyon romos állapotban volt, korabeli ábrázolások pedig nem maradtak fenn róla. Egy 1935-ben készült fotó tanúsága szerint az épület már 90 évvel ezelőtt egy romhalmaz volt, amiből egy toronycsonk emelkedett ki, sőt, Csánki Dezső 1890-ben megjelent, Magyarország történeti földrajza című műve is romként említi.

Szent László-váráról viszonylag kevés dokumentum maradt fenn. Luxemburgi Zsigmond építtette 1427-1428-ban Galambóc ellenváraként, válaszul arra, hogy előbbit szerb kapitánya átengedte a töröknek. Azt, hogy miért nevezték el az évszázadokkal korábban élt lovagkirályról, nem tudni. Alighogy megépült, máris átesett a tűzkeresztségen, 1428-ban a magyarok onnan indították a Galambóc bevételét célzó támadásukat. Az ostromot már-már siker koronázta, azonban megérkezett Murád szultán felmentő serege, Galambóc török kézen maradt, Szent László-vár pedig a frontvonalban.

1429 és 1435 között a német lovagrend birtoka volt, 1457-ben a Hunyadiak kezén levő királyi várak között említik.   

„Hunyadi János még odafigyelt rá, Hunyadi Mátyás uralkodásának idejéből már alig tudunk róla, igaz, Mátyás nem is arról volt híres, hogy a törökökkel foglalkozott volna” – mondja Lupescu Radu.

Kapcsolódó

Lesz-e csoda Papdon? – Megmentenék az esztergomi bazilika mintájára épült Csávossy-mauzóleumot

Az A-kategóriás műemlék düledezik, ha a Temes megyei önkormányzat nem lép gyorsan, elkerülhetetlen a pusztulása.  

műemlék műemléképület műemlékvédelem Bánság Temes megye

„A mohácsi ütközet után, hamarosan László vára is török birtok lett, későbbi pusztulásáról nem áll rendelkezésre feljegyzés” – olvasható Karczag Ákos és Szabó Tibor, Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei című könyvében. Az interneten fellelhető olyan információ, miszerint a várat a XVI. században Bali budai beglerbég romboltatta le, azonban, hogy ez a rombolás milyen mértékű volt, nem egyértelmű. Könnyen meglehet, hogy itt is ugyanaz történt, mint sok más műemlék esetében, a kövek zömét a helybeliek hordták el, hogy építőanyagként felhasználják. „Lehet, hogy a XVII.-XVIII. században még büszkén állt” – véli a Sapientia oktatója.    

Lászlóvára, Coronini, Pescari

A Szent László-vár sokkal régebbi, mint a Krassó-Szörény megyei település, melynek névadója volt. A török kiűzését követően a Habsburgok oltyán telepeseket hoztak a néptelen vidékre, a mostani falu helyén pedig az 1850-es évek második felében telepedtek meg az első lakók Johann Baptist Coronini-Cronberg temesi kormányzó utasítására. A falu monográfiája szerint a helyet korábban az erődítményre utaló Vărad néven emlegették. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a települést Lászlóvárának hívták. Az impériumváltás után lett belőle Coronini, a kommunisták a Pescari nevet ragasztották rá, a rendszerváltást követően pedig ismét alapítójának a nevét vette fel. 

Lakói, állítólag, a koszovói atrocitások miatt Szerbiára kivetett amerikai embargó idején, üzemanyag-csempészetből szedték meg magukat. Napjainkban egyre többen próbálnak a turizmusból megélni, több panzió és étterem működik a faluban, ráadásul elég könnyen elérhető, Temesvárról naponta két közvetlen buszjárat indul Lászlóvárára. Bár a restaurálás módja kifogásolható, egyértelmű pozitívum, hogy az illetékesek nem dobták oda a várat az enyészetnek. Egy hétvégi kirándulást mindenképp megér, főleg, hogy a galambóci várhoz is könnyű átruccanni, a pár kilométerre levő Új-Moldováról komp közlekedik Szerbiába.