A nemrég véget ért Ars HUNGARICA magyar kulturális fesztivál keretében városnéző sétára hívták a jelenlévőket, a kora délutáni sétán Balázs Enikő tanár, idegenvezető mutatta meg a hét személyből álló lelkes csapatnak Nagyszeben legfontosabb helyszíneit és épületeit, ugyanakkor beavatott a város múltjába is. A várfalak mentén kezdtük meg a városnézést, majd a sétálóutcán áthaladva a református és az evangélikus templomhoz értünk el, végül a város híres barokk stílusú műemlék épületénél, a Brukenthal-palotánál fejeztük be utunkat.

Az Ars HUNGARICA fesztiválon minden évben visszatérő programpont a városnézés, nem véletlenül, hiszen a számos külföldi fellépő és más városokból érkező vendég kíváncsian érkezik a gyönyörű városba. Idén a várfalaktól indultunk el Balázs Enikő vezetésével, aki rögtön el is árulta, hogy 1241-ben a tatárok pusztítása után döntött úgy a városvezetés, hogy komolyabb védőfalakkal veszik körbe Nagyszebent, ekkor épült az első védőfal. Erre később ráépítkeztek, hiszen a város nőtt, így szükségessé vált két újabb falnak a megépítése is. A negyedik védőfal az Alsóvárost vette körül, később a harmadik falgyűrűn túl egy tavakból álló természetes védőrendszert is kialakítottak. A 14. században már 19 céhhel rendelkezett a város, a 16. század második felében pedig 39 torony és 4 kaputorony állt a falak vonalában.

A harmadik védőfal szintjén haladtunk végig, onnan tekintettük meg azokat a vártornyokat, amelyek a legjobb állapotban megmaradtak az egykori védőrendszerből. Megtudtuk: a Thalia színházhoz legközelebb álló torony volt az ácsok tornya, a következő a fazekasoké, a harmadik pedig a fegyvergyártóké. Mint Balázs Enikő elmesélte, az épületben 1778-ban hozta létre Martin Hochmeister nyomdász a város első német ajkú színházát, az elején csupán gyermekeknek szánt előadásokat játszottak, de 1787-től felnőtteknek szóló darabokat is előadtak.

A védőfalak és tornyok megtekintése után a Hírességek Sétányát csodálhattuk meg, majd a Petőfi-házhoz értünk el, ahol a költő 1848-ban megszállt. A nagyszebeni Hírességek Sétánya a Los Angeles-ihez hasonlóan minden évben elismert színházi szakemberek nevével bővül, a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál keretén belül osztják ki a csillagokat az arra érdemes művészeknek.

Ezután a sétálóutca következett, amelyen áthaladva érdekes történeteket hallgathattunk meg Petőfi Sándor nagyszebeni látogatásáról, valamint Heltai Gáspárról, aki a Szeben melletti Disznódról származik, ugyanakkor Kós Károlyról is szó esett, aki gyerekkorában egy ideig a városban lakott. Kihagyhatatlan úti cél volt a református templom, amelynek egyik fő adományozója Bánffy Miklós volt és barokk stílusban épült. A templom mellett van a Kariotidás-ház, amelyet Bethlen Gergelyné építtetett fel 1786-ban, késő barokk stílusban. A kovácsoltvas korlátos erkélyt tartó két hatalmas kariatida valószínűleg Simon Hoffmayer műhelyében készült.

A református templomtól a város egyik szimbóluma, az evangélikus székesegyház felé vezetett utunk. A székesegyház eredetileg katolikus templomnak épült körülbelül 200 évig, 1320 és 1520 között, gótikus stílusban. Tornya az egyik legnagyobb Erdélyben. Több mint 73 méter magas, a toronyba 192 lépcső vezet fel, és a fiatornyok azt jelzik, hogy a városnak ítélethozó joga volt, tehát halálbüntetést is kioszthattak. A székesegyházat Szűz Máriának szentelték, és katolikus templomként a 16. századig működött, 1543-1545 körül határozták el ugyanis a szebeni szászok, hogy áttérnek az evangélikus vallásra. Annak ellenére, hogy sok aranyozott ezüst tárgy nem látható, a templom bővelkedik látnivalókban: ott látható például egy gyönyörű bronzból készült keresztelővíz-tartó, amelyet 1438-ban Leonhardus mester készített.

Az út végén a kalfákról is többet tudhattunk meg, és megnézhettük azt a házat, ahol a vándormesterek meg szoktak szállni, majd a Brukenthal-palotánál fejeztük be a sétát. Báró Brukenthal Sámuelt 1777-ben Erdély kormányzójává nevezték ki, ő saját vagyonából, valamint felesége hozományából 1778-1788 között építette fel a Brukenthal-palotát, majd ott hozták létre a Louvre előtt három évvel, 1790-ban a képtárat.

A festménykiállításnak az alapját a báró magángyűjteménye képezte, amiben több mint 1100 festmény volt. Ezek láthatók jelenleg is a múzeumban, ám később sok adomány is hozzájuk adódott. Brukenthal Sámuel végrendelete szerint a palotát később múzeumnak nyilvánították, jelenleg az Evangélikus Egyház tulajdonában van.