A Bernády Napok záró gáláján, Marosvásárhelyen lépett fel októberben Hernádi Judit, Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Mácsai Pál által rendezett Szerelmes levelek című előadásban Gálffi Lászlóval lépett színpadra. A produkció után beszélgettünk a színházról, családról és arról, miért tartja magát szerencsés embernek.

A Szerelmes levelek minimális díszlettel készült, visszafogott előadás: minden a szövegen és a hangon múlik. Hernádi Judit szerint ez egyáltalán nem nehezebb, mint bármelyik másik szerep. „Egy színész egyik legfontosabb kelléke a hangja, a gondolatok közvetítésének a képessége. Ilyen szempontból nem nehezebb, csak más. A hang, a szöveg, a figyelem – ezek viszik a darabot.”  A közönséggel való közvetlen kapcsolat természetes. „Elég régóta játsszuk, és mindig jól fogadják” – mondja mosolyogva.

Hernádi Judit szerint az azonosulás a szerepekkel szerinte magától értetődő dolog. „Ez a színész dolga. Csak olyan szerepet tudok eljátszani, amiben valami belőlem fakad. Más nem tud megtörténni a színpadon.” A darabot több mint harmincöt éve játssza. Amikor először hívták, épp szabadúszó volt, akkor hagyta ott a Vígszínházat. „Dacára annak, hogy elmentem, visszahívtak egy szerepre. Úgy gondoltam, ez jó dolog: visszamegyek, de külön szerződve, csak erre az egyre. Lacival együtt játszottuk, Mácsai Pál rendezte – érdekes, különleges élmény volt” – mondta.

A produkció évtizedek óta időről-időre újra előkerül, de nem folyamatosan játsszák: „Volt, hogy évekre kimaradt. Aztán valahogy mindig visszatért. Az idő múlásával minden változik, mi is másak vagyunk, a darab is más lesz.”

Arra a kérdésre, mi lenne, ha nem színésznő lett volna, határozott választ ad: „Soha az életben nem lettem volna más. Nincs olyan, hogy volna.”

A pályája hosszú, az emlékek sokasága közül mégis a családhoz köthető pillanatok a legfontosabbak számára. „Amikor ezt a darabot elkezdtük, a lányom még egészen pici volt. Most pedig már őt is ismerik Erdélyben, a Honeybeast miatt. Amikor őt nézem, azt érzem, hogy ez fantasztikus, akkora ajándék az életemben, hogy nincs más hozzá fogható.”

Nincs olyan, hogy muszáj feladat 

„Ebben hihetetlenül szerencsés vagyok. A muszájokat maximum én adom magamnak. Azt mondom, hogy ezt muszáj megcsinálnom, de rám senki nem parancsol.” A beszélgetés során elmondta, nem érdekli, hogy egy darab komédia-e vagy tragédia, egyetlen dolog számít: legyen értelme, hogy megcsinálják.

„Nem a közönségnek csinálom, hanem magamnak. Borzasztó hálás vagyok, hogy örülnek, de nem ők vezetnek. Nem az érdekel, hogy a közönségnek ez majd jó lesz, hanem az, hogy nekem van-e értelme, hogy meg akarom-e csinálni.” A nézőkkel azonban mégis szoros kapcsolatban van: „Sokat tanulok tőlük. A reakcióikból látom, mit kell javítani, min kell változtatni. Tulajdonképpen párbeszédet folytatok velük, de nem értük, hanem az előadásért.”

Jelenleg kilenc különböző előadásban játszik – korábban tizenegyben is. Kedvencet nem tudna választani: „Mindegyiket szeretem, egyiket így, a másikat úgy” – mondja.

Amikor a beszélgetés végén szóba kerül, hogy mennyire szerencsés, amiért azt csinálhatja, amit szeret, Hernádi Judit elmosolyodik. Mintha ezzel a pillanattal összegezné az egész pályáját: „Haza is megyek, és így fogok elaludni: én egy szerencsés ember vagyok” – mondja, majd hozzáteszi: „Köszönöm, hogy erre rávilágítottál. De tényleg így van.”