Hagyomány, család, barátok –disznótoros mulatság a Tokos zenekarral

A hagyományos gasztronómiát, a családot és a barátságot élteti a Tokos zenekar eseménye, a hagyományos disznóvágás és disznótoros vacsora Válaszúton.

„A mai nap folyamán arra törekszünk, hogy a gasztroélmény mellett egy olyan baráti társaságot hozzunk össze, amely egyben egy találkozás, egy előre tekintés az idei évre, másrészt egy visszatekintés a múltra. Arra szeretnénk hangsúlyt fektetni, hogy a mai rohanó világban tudjunk egy picikét megállni, egy picit tudjunk együtt lenni, együtt gondolkodni arról, hogy mi is történt a múltban, és mi is fog történni a jövőben. Ezt borsozzuk meg azzal a bizonyos gasztroélménnyel” – fogalmazott Vajas Albert, a Tokos zenekar prímása.

A szerző felvétele

Korán kezdődött a nap Válaszúton. A Kallós Zoltán Alapítványhoz reggeli órákban érkezett a disznó, melyet a perzselést követően, muzsikaszó mellett dolgoztak fel. A hangulatot Kolozsvár környéki zenészek biztosították, az esemény résztvevői pedig tánccal és énekszóval színesítették az eseményt.

2020 óta minden évben megszervezi a hagyományos disznótoros mulatságot a Tokos zenekar. Bár az előző években a korlátozások miatt nem lehetett, idén először nyilvános az esemény, bárki részt vehet rajta, s mint Vajas Albert elmondta, nem vallott szégyent a kezdeményezés, körülbelül 150-200 emberre számítanak a nap folyamán.

A szerző felvétele

Kolozsváron körülbelül 20 zenész él, akik hivatalosan népzenésznek vallják magukat, és heti rendszerességgel muzsikálnak táncházban vagy egyéb rendezvényen. Itt mindig is az volt a cél, hogy zenész– és táncos kollégákkal, énekes barátokkal ünnepeljenek együtt. A részvevők között vannak környékbeli néptáncosok és népzenészek, de határon túli fiatalok is érkeztek, hogy együtt éltessék a hagyományt.

A szerző felvétele

A válaszúti eseményen részt vesz a Debreceni Népi Együttes, akikkel nagyon régi barátságot ápol a Tokos zenekar. Emellett az egész napos rendezvényen biztosítja a zenét a Rezeda és a Katlan zenekarok, de a folyamatos énekszó meggyőz mindenkit arról, hogy az udvar telis tele van olyan személyekkel, akiknek közös szenvedélye a népi hagyományok megélése. A lángos, a fánk és a kemencében sült kenyér mind-mind rásegít a családias hangulatra, melyet megfűszerez a lelkes fiatalok zenéje és tánca. A Tokos zenekar hagyományos disznótor mulatsága a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál kétségkívül kiváló indítója 2024-nek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?