Október 12-én volt kereken 120 éve annak, hogy Kolozsvár főterén felavatták a legendás képzőművész, Fadrusz János szobrász egyik leghíresebb alkotását, a Mátyás-szoborcsoportot. Hirschfeld Éva az utolsó Kolozsváron élő Hirschfeld-leszármazott, aki még első kézből hallhatott történeteket a szoborállításról és magáról Fadrusz Jánosról, aki nagyapjának jó barátja volt. Fadrusz nem egyszer szállt meg a család Jókai utcai házában, és interjúnkat is annál az asztalnál készítettük, ahol Fadrusz és Hirschfeld Sándor gyakran üldögéltek.

Hirschfeld Éva elmondta, dédapja, Hirschfeld Frigyes kőfaragó mester volt, aki Németországból költözött Kolozsvárra, így fia, Hirschfeld Sándor már a Jókai utcai házba született. Sándor a kereskedelemben kezdett dolgozni, és mint kereskedősegéd gyakorlatozni Pozsonyba ment – Fadrusz szülővárosába –, ahol abban az időben a magyar fiatalok esténként valamelyik kocsmában találkoztak, hogy egy pohár sör vagy bor mellett elbeszélgessenek. Fadrusz és Hirschfeld Sándor barátsága az ilyen találkozókon, az úgynevezett Széchenyi-körön szövődött, az alatt a két év alatt, amíg Sándor kereskedősegédként Pozsonyban volt.

„Nagyapám ezeken az összejöveteleken találkozott egy magas, derék fiatalemberrel, akit Fadrusz Jánosnak hívtak, és aki lakatos inas volt. A kör minden tagjának volt valami csúfneve, hogy a nagyapámé mi volt, azt nem lehetett megtudni, sohasem árulta el, de Fadruszt a termete miatt Bölénynek hívták, és ő volt a társaság kedvence, minden kugliverseny nyertese. Nagyon jó barátság alakult ki kettejük között, ám mivel nagyapámnak letelt a pozsonyi tartózkodása, hazajött Kolozsvárra” – elevenítette fel a történetet Hirschfeld Éva.

A két barát sok éven keresztül nem találkozott

Mivel abban az időben „elég nehéz volt a postaforgalom”, és Hirschfeld Sándornak hazatérte után meg kellett nyitnia üzletét, inkább a munkával volt elfoglalva, és a két barát útja hosszú időre elvált, sok éven keresztül nem látták egymást. Fadrusz Erdélyben korábban soha nem járt, először akkor utazott Kolozsvárra, amikor a Mátyás-szoborpályázat eredményéről akart tájékozódni. Akkoriban, 1894-ben már jól ment Hirschfeld Sándor üzlete, és mivel abban az időben a délelőtti órákban nem volt nagy forgalom, a kereskedő általában az üzlete ajtajában állt, nézte az utcán jövő-menő embereket.

„Egyszer csak feltűnt neki, hogy az egyik járókelő mennyire hasonlít Bölényre. Nagyapa rögtön meg is szólította őt, és kiderült, hogy tényleg Fadrusz János az, aki Kolozsvár utcáin sétál. A két barát szeretettel üdvözölte egymást, a találkozást meghívás követte, majd miután nagyapa megtudta, hogy mi járatban van Fadrusz, maga ment el érdeklődni a Kereskedelmi Akadémiára, ahol a pályázók szobormintái voltak kiállítva, hogy megtudja az eredményt” – mesélte Hirschfeld Éva.

Mivel Hirschfeld Sándor apja városatya volt, Sándor rögtön meg is tudta az eredményt. Meglepetésére a bírálóbizottság egyhangúlag Fadrusz Jánosnak ítélte a 4000 koronás első díjat, majd a tagok átsétáltak az üzletbe, ahol Fadrusz várt, hogy üdvözöljék a szobrászt. „Fadrusz közben odasúgta nagyapámnak, hogy adjon kölcsön neki tíz koronát, mivel nincs annyi pénze, hogy értesítse a menyasszonyát, hogy megnyerte a pályázatot” – tette hozzá mosolyogva Hirschfeld Éva.

Ekkor kezdődött Sándor és Bölény között a kolozsvári barátság

Fadrusz a kezdeti időszakban a Hirschfeld családnál tartózkodott a Jókai utcában, ahol Hirschfeld Éva mind a mai napig lakik. Még az asztal is megvan, ahol a család együtt ült az ünnepelttel, és több tárgy, amely ebből az időből származik, például egy medalion, amelyet Fadrusz küldött Hirschfeldéknek, a hátulján az 1902-es dátum szerepel, a szoboravatás évszáma. „Ezt nagymamám mindig a nyakában viselte, és nekünk, gyerekeknek nagyon sokszor mesélte, hogy ezt miképpen kapta Fadrusztól. Állítólag, amikor a szobrot leleplezték, a kolozsvári városatyák és egy pár mágnás asszony kapott ilyen medált és brossot” – árulta el Hirschfeld Éva.

Fadrusz később sokszor megjelent náluk a szobor előkészületeinek a munkálatai miatt, amikor Kolozsváron járt, mindig a Hirschfeld családnál szállt meg. A szobrász később átköltözött a Bolyai utcába, de Sándor és Bölény között folytatódott a barátság. Ami külön érdekesség Hirschfeld Éva szerint, hogy Kolozsvárnak volt egy vasútja, ami az állomástól vezetett a Monostorra, és az utolsó szállítmánnyal, mielőtt megszüntették és felszedték volna a síneket, a Fadrusz-féle szobrot, a megöntött darabokat hozták el rajta Budapestről.

Hirschfeld Éva szívügye a Mátyás-szobor

Hirschfeld Éva szerint a Mátyás-szobor 120 éve alatt sok mindenen keresztülment, volt, hogy le akarták dönteni és bivalyokat fogtak be, hogy lehúzzák, de sohasem jártak sikerrel. „Sok mindent látott Mátyás és nem ugrott le a lováról, hogy rendet csináljon. Most nagyon szépen rendbe hozták a szobrot, és aránylag őrzik is, aminek én nagyon örvendek. A körülötte lévő virágágyások tudnának mesélni, hogy hogyan próbálkoztak ezzel-azzal, festékkel öntötték le, de a szobor még mind a mai napig áll” – mutatott rá.

Hozzátette, annak idején a háború alatt családja elhagyta Kolozsvárt, '45 után kerültek haza, de bármikor, amikor szó volt arról, hogy valahol máshol telepedjenek le, mindig arra jutottak, hogy hazajönnek, hiszen nagyon szeretik Kolozsvárt, a Mátyás-szobrot és az akkor még macskaköves utcákat. „Nagyapa gyermekkoromban sokat vitt ki minket a főtérre játszani, és sokat mesélt a régi Kolozsvárról. Nekem talán ezért is lett szívügyem a Mátyás-szobor. Annak idején, mikor kellett, nem egyszer tüntettünk a főtéren érte” – mesélte büszkén.