FRISSÍTVE - Kápolnává alakítanák a beomlott tacsi református templomot

A szakemberek szerint menthetetlen a Beszterce-Naszód megyei Tacs református temploma, amelynek tornya szombat este omlott be. A 18. századi kazettás famennyezetet már korábban kimentették, és most áthelyezik az egykori evangélikus templomba – olvasható a műemlékek megmentésével foglalkozó Teleki László Alapítvány közleményében. FRISSÍTÉS: A helyi önkormányzat támogatásával konzerválnák a templomhajót, a közösség kápolnává alakítaná át.    

A túlnyomórészt magyarok lakta Tacs református temploma a 18. században épült, és évek óta használaton kívül állt. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, és azt használják.

Eredeti templomuk korábban is szenvedett már el károkat, és műemlékes szakemberek szerint felújítási költsége nem állt volna arányban építészeti értékével. Káldi Gyula építész, a Teleki László Alapítvány kuratóriumi tagja szerint az épületnek olyan súlyos statikai problémái vannak, hogy lényegében menthetetlen, ezért fájó szívvel, de lemondtak a felújításáról. Az 1711-ben készült kazettás famennyezet viszont rendkívül értékes, ezért annak megmentése már korábban is a tervek között szerepelt.Fotó: Kiss Gábor/reformatus.ro

A magyar kormány finanszírozásából működő, a Teleki László Alapítvány által lebonyolított Rómer Flóris Terv keretében, a helyi reformátusokkal egyetértésben a felújítás után a famennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba.

A restaurálást vezető Mihály Ferenc beszámolójából kiderül, hogy 2017 júniusában egy erős vihar mindkét oldalon megbontotta a templom bádoghéjazatát. A károkat rövid időn belül sikerült helyreállítani, ám 2019 augusztusában egy újabb vihar ismét kifödte a templomot. Ezúttal a déli oldalról a bádoghéjazatot teljes egészében feltépte, a hajó fölötti részt a templom túloldalára, a szentély fölöttit pedig körülbelül 20-30 méterrel tovább, a közeli temetőkertbe repítette.

A károkat ismét helyreállították, egyúttal a festett kazettás mennyezeten is elvégezték a szükséges munkálatokat: a kazettás mennyezetet lebontották, a festetlen részeket portalanították, a mennyezetet fertőtlenítették, elraktározták. A mentési munkálatokról a Teleki László Alapítvány honlapján olvasható beszámoló.A tacsi református templom kazettás mennyezete az áthelyezés előtt | forrás: Teleki László Alapítvány

FRISSÍTÉS: a templomhajó konzerválását és átalakítását javasolják

A megyei kárfelmérő bizottság és Décsei Atilla, a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ elnöke, alprefektus kedden mérte fel a keletkezett károkat a helyszínen. Arra a következtetésre jutottak, hogy a templomhajót konzerválni kell, a munkálatra pedig 45 ezer lejt javasoltak, derül ki a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ Facebook-posztjából. Az összeget a kormány kell jóváhagyja, majd a helyi önkormányzaton keresztül kerül felhasználásra.

Décsei Atilla megerősítette, hogy az 1711-es kazettás mennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba, amint megkapják a jóváhagyást a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól. Székely Szabolcs, helyi református lelkipásztor elmondta, a helyi közösség támogatná egy kápolna kialakítását a megmaradt templomhajóból, hogy így mentsék meg az épületet, amely egyébként A kategóriás műemlék. Az elképzelést Décsei Atilla közvetítette Tacs község polgármesterének.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?