Egy szaunázás ára is segíthet a herkulesfürdői Szapáry-fürdőn

Adománygyűjtő kampányt indított a beomlott tetejű herkulesfürdői Szapáry-fürdő épületének megmentésére a temesvári építészhallgatókból álló Locus Egyesület. A fiatal műemlékvédőket a Notre-Dame leégett tetőzetének helyreállításakor indult gyűjtés inspirálta.

Az 1883 és 1886 között, Alpár Ignác tervei alapján épült Szapáry-fürdőben Ferenc József császár és a Sissiként ismert Erzsébet császárné is járt, a 2000-es évek eleje óta azonban egyre csak romlik az állapota. A Herculane Project kezdeményezői felmérték az épületet, elkészítették a legszükségesebb állagmegőrző beavatkozások tervét, elérték, hogy a polgármesteri hivatal közveszélyessé nyilvánítsa az épületet, de a tulajdonjogi viták miatt nem sikerült időben közbelépni, így az A-kategóriás műemléképület teteje februárban beomlott.A Herculane Project Facebook-oldalán közölt információk szerint az épület önkormányzati tulajdonban van, a telket viszont két tulajdonos birtokolja, akik egymással is vitában állnak, és nem hagyták jóvá a beavatkozást. A herkulesfürdői önkormányzat és a kulturális minisztérium nyilatkozatháborúja után a műemlékvédők mégis megkapták a legsürgősebb beavatkozáshoz szükséges építési engedélyt az önkormányzattól, így a megvalósításnak már csak anyagi akadálya van.

A Notre-Dame felújítására Romániából is több magánember, sőt közintézmény is adományozott. A sajtóban és a közösségi oldalakon sokan elítélték azt, hogy a számos romokban heverő műemléképület helyreállítására ezzel szemben senki sem költ. A Locus Egyesület ekkor látta az időt a kampány elindítására: legkevesebb öt eurós adományokat kértek, és első körben húszezer eurót gyűjtenének össze a legsürgősebb beavatkozáshoz szükséges százezerből. Ebből kedd estig hétezer eurót sikerült összegyűjteni, egy romániai vállalkozó pedig ígéretet tett arra, hogy a május 1-ig összegyűlt mennyiségnek megfelelő pénzzel megtoldja az adományokat.

A teljes felújításhoz több millió euróra lenne szükség.

A 2018 tavaszán Herkulesfürdőn készült képriportunk ide kattintva olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?