Milyen formában állítsák helyre a Notre-Dame leomlott huszártornyát?

Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe Villeneuve a leomlott huszártorony eredeti formájában történő helyreállítását javasolta a Le Figaro című napilapban kedden megjelent interjúban.

Miután Emmanuel Macron államfő a katasztrófa másnapján azt mondta, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártorony újjáépítésére, s pályázat segítségével döntik el, hogy „az eredeti másolatát építik meg, vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség”, belpolitikai vita alakult ki arról, hogy mi lenne a jó megoldás.

„Szerintem nem egyszerűen helyre kell állítani a huszártornyot, hanem az eredetei formájában kell azt megtenni" - mondta a műemlékvédelmi épületek főépítésze, aki 2013 óta vezeti a katedrális felújítási munkálatait. Emlékezetett arra, hogy az 1964-ben aláírt Műemlékek és Helyszínek Védelméről szóló Nemzetközi Charta előírja, hogy a történelmi műemlékeket eredeti formájukban kell felújítani. A köztársasági elnök a tűzvészt követően úgy fogalmazott, hogy olyan „invenciózus helyreállítást" képzel el, amelyet a huszártornyot a XIX. században megalkotó Viollet-le-Duc építész munkássága inspirálna, aki saját korában  „tiszteletteljes kreativitással" tudta ötvözni a hagyományt a modernitással.

Eugene Viollet-le-Duc 1859 és 1860 között állította helyre a Notre-Dame kúp alakú huszártornyát. Az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között bontották le. A főépítész szerint "Eugene Viollet-le-Duc remekművének nagy ereje a kortalanságban rejlett. Egy XIII. századi középkori remekművet épített újjá. Ezt kellene most is tenni". Példaként említette a kölni dóm második világháborúban kilőtt ablakainak pótlását. „Amikor Viollet-le-Duc újjáépíttette a huszártornyot, csak három rajz állt rendelkezésére a régi toronyról, amely akkor már nem létezett. Ma nem ez a helyzet. A (leomlott huszártorony) nagyon jól dokumentált, minden részletet rögzítettünk. Nem a semmiből kell kezdenünk" - hangsúlyozta Philippe Villeneuve.

Egy áprilisi végi felmérés szerint a franciák 54 százaléka a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását tartja jó megoldásnak, míg 25 százalékuk kortárs építészeti megoldást támogatna. Franck Riester kulturális miniszter május elején jelezte, hogy jóllehet a végső döntést az állam mondja ki, valamilyen formában konzultálni fognak az emberekkel arról, hogy melyik megoldást támogatnák. 

A több mint 850 éves gótikus székesegyházban április 15-én a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, a Cité-szigeten található épület a legjelentősebb európai turistalátványosság, évente 13 millióan keresik fel.

A francia kulturális minisztérium által a magánemberek és vállalatok adományának fogadására kijelölt négy hivatalos szervezet több mint 400 millió eurót gyűjtött össze a Notre-Dame helyreállításához. Az adományok és felajánlások teljes összege ennél jóval magasabb, ha beszámítják a francia állam különböző mecénásainak adományait is. Becslések szerint a teljes összeg elérheti az egymilliárd eurót is. Ekkora összeget korábban sohasem sikerült adományokból összegyűjteni Franciaországban.

Kapcsolódók

Kimaradt?