Erdélyi sikerek a Magyar Filmkritikusok Díjának átadóján

Pénteken adták át a Magyar Filmkritikusok Díját. A B. Nagy László-díjat Moldovai Katalin filmje, az Elfogy a levegő nyerte el, a legjobb rendezés díját Szabó Mátyásnak ítélték a Látom, amit látsz című filmért. Az Életmű-díjat Schulze Éva forgatókönyvíró, producer kapta.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikus Szakosztályának és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait az idén 61. alkalommal adták át pénteken Budapesten a Vörösmarty utcai Sajtóházban – hozta nyilvánosságra az MTI. Hatalmas elismerében részesült a szovátai származású filmrendező, Moldovai Katalin is, aki Elfogy a levegő című első nagyjátékfilmjével elnyerte a B. Nagy László-díjat.

A díjazottak/ Forrás: MÚOSZ/ Kálmán István

Az idén második alkalommal adták át az Eurora Kulturális Alapítvány által alapított Árvai Jolán-díjat, amelyet Petrányi Viktória producer, dramaturg, forgatókönyvíró vehetett át. Az Árvai Jolán Balázs Béla-díjas szerkesztő-riporter, a Fiatal Művészek Stúdiójának alapító vezetője és producere emlékére létrehozott díjat Szabó Gábor operatőr, az Árvai Jolán Emlékbizottság tagja adta át.

A Magyar Filmkritikusok Díja legjobb animációs filmnek járó elismerését a 27 című film nyerte el, melyet Buda Anna Flóra rendezett. A legjobb dokumentumfilm díját a Túl közel (rendező: Püsök Botond) és a Falling (rendező: Gyimesi Anna) című film kapta. A legjobb kisjátékfilmnek a Mária Terézia szül című alkotás bizonyult (rendező: Cibulya Nikol).

A legjobb női főszereplő díját Krasznahorkai Ágnes kapta az Elfogy a levegő című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb női epizódalakítás díját a kolozsvári Hatházi Rebeka vehette át a Magyarázat mindenre című filmben való játékáért. A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést Hajduk Károly nyerte el a Mesterjátszma című filmben nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi epizódalakítás díját Kálid Artúr vette át az Éger és A másik érintése című filmekben való játékáért.

Operatőri díjat vehetett át M. Deák Kristóf a Látom, amit látsz és a Cicaverzum című film fényképezéséért. A legjobb forgatókönyv díját Reisz Gábor és Schulze Éva kapta a Magyarázat mindenre című alkotásért. Különdíjat nyert el a Budapest silo Paczolay Zsófia rendezésében, és a Műanyag égbolt című film, melyet Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendeztek. A legjobb rendezés díját Szabó Mátyás a Látom, amit látsz című filmért Muhi Andrástól, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnökétől vehette át.

A filmkritikusok B. Nagy László-díját az Elfogy a levegő című film kapta A fiatalon, 46 éves korában, 1973-ban elhunyt filmkritikus, újságíró, dramaturg, műfordító nevét viselő díjat 1991 óta osztják ki, első ízben Grunwalsky Ferenc Kicsi, de nagyon erős című filmjét jutalmazták vele.

Schulze Éva dramaturg, forgatókönyvíró, producer sok évtizedes kimagasló művészi munkáját ismerték el a magyar filmkritikusok Életmű-díjával. A híressé vált Simó-osztály tagjainak filmjeiből összevágott részleteket tartalmazó bejátszással köszöntötték Schulze Évát, aki elmondta, hogy 60 éve dolgozik a szakmában, és szinte csak szakmai díjakat kapott, amelyek számára sokkal értékesebbek, mint bármilyen hivatalos elismerés - olvasható a MÚOSZ honlapján.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?