Jánossy Lajos regénye, amely tavaly ősszel jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, már a címével is felkelti a figyelmet, amely figyelem csak fokozódik, amennyiben belelapozunk az igen vaskosra sikeredett könyvbe. Az Örök hely és mindenhol idő címet viselő mű esetében az olvasó rögtön rájön, hogy a szó igazi értelmében vett nagyregényt tart a kezében, mind a tárgyalt téma, mind pedig a szerző (ön)reflexiói tekintetében. Emiatt (is) a regény olvasása fokozott türelmet és odafigyelést igényel, mivel a cselekmény kibontása során igencsak szerteágazó tér-idő labirintusba kerül az olvasó, amelyben látszólag egyfajta linearitás dominál ugyan, de a szöveg folyamatos retro-, valamint introspektív irányú fluktuációja miatt nem mindig egyértelmű, hogy melyik történelmi korszakban is járunk.

Lehet, hogy a kissé hosszúra sikerült bevezető nem adja vissza pontosan azt az érzést, amellyel én személy szerint a regény elolvasása után maradtam, ezért elöljáróban megkísérlem leegyszerűsíteni a problémát. Kezdjük azzal, hogy miről is szól az Örök hely és mindenhol idő?

Elsődleges értelmezésként talán állja a helyét a megállapítás, miszerint a könyv egy életrajzi regény, pontosabban a szerző saját késői kamaszkorából indulva próbálja meg a felnőtté válás folyamatait szavakba önteni, teszi ezt oly módon, hogy egyfajta kétsíkú narrációval – nevezzük ezt itt monologikus párbeszédnek – próbál fenntartani valamiféle egyensúlyt a tények és a szubjektív emlékek határmezsgyéjén. Az egyes szám első személyben megszólaló elbeszélő rendelkezik egy alteregóval, aki az elbeszélés bizonyos pontjain közbeszól, pontosít, kiigazít, magyarázatokkal egészíti ki a főhős által elbeszélteket. Ez a fajta technika egy bizonyos pontig meglehetősen jól is működik, viszont ezen a bizonyos ponton túl mintegy értelmét veszti, de erről majd később.

Amennyiben más irányból közelítünk a szöveghez, akkor mondhatjuk azt is, hogy a könyv egyfajta Budapest-nagyregény, tekintve azt, hogy a cselekmény túlnyomórészt a magyar fővárosban játszódik, bár nem csak ott követhetjük végig a budai középosztálybeli főhős útját, aki folyamatos vívódásaitól kísérve „bolyong” a város különböző tereiben.

Jánossy könyvében egy hatalmas tablóképet igyekszik festeni Budapestről, de a részletek kibontásakor nem csupán maga a város kel életre, hanem a huszadik századi magyar történelem viharos eseményei is megelevenednek, elsősorban a családtörténeti epizódok felelevenítése révén. Első világháború, Trianon, második világháború, az 1956-os forradalom, mind-mind szerves részei a szövegnek, mivel ezekből a történetekből kiindulva érkezik meg a narrátor-főhős a jelenbe. Az a jelen, ami konkrétan a Kádár-rendszer utolsó éveit jelenti, de értelmezhető akár egy tágabb kitekintésnek, még akkor is, ha a regény a budapesti taxisblokáddal zárul.

A szerteágazó cselekmény vezérmotívumává válik a kakaó, ami egyben szimbolikus töltettel is bír, mégpedig az otthon biztonságát és a gyermekkor gondtalanságát hivatott felidézni. Ugyanakkor a csésze kakaó és annak állandó jelenléte jelképezi mindazokat a változásokat, amelyek történelmi perspektívából bekövetkeznek ugyan, de a könyvet olvasva valahogy mégis azzal az érzéssel maradunk, hogy sok minden nem változott, rendszerváltás ide vagy oda, a dolgok többsége maradt a régiben.

Ha pedig már a rendszerváltásról van szó, akkor az Örök hely és mindenhol idő lapjain megelevenedik rengeteg olyan esemény, amik végül Magyarországon elvezettek a Kádár-rendszer bukásához. Ilyen például a 35 évvel ezelőtt történt 1988. március 15-i felvonulás, ami az egyik legjelentősebb ellenzéki megmozdulásként vonult be a történelembe. Továbbá, az ellenzéki értelmiség meghatározó alakjait is megidézi a szerző, mint például Konrád György, Petri György, vagy éppenséggel Csurka István, de felbukkan Cseh Tamás és Bereményi Géza is, ugyanakkor átfogó képet kapunk a különböző szubkultúrák világáról, ahol a fiatalok a szocialista tábor legvidámabb barakkjaként aposztrofált kádári Magyarországon lázadtak a fennálló rend ellen.

Erre egyébként már a könyv címe is direkt utalás, mivel Jánossy egy, a nyolcvanas években az underground-szcéna köreiben aktív punk-zenekartól, a Neurotic együttestől kölcsönözte azt. Ugyanebben a regiszterben betekintést nyer az olvasó néhány, azóta már kultikussá vált szórakozóhely mindennapjaiba, mint például a Fekete Lyuk, vagy a Wichmann, amely az olimpiai bajnok evezős, Wichmann Tamás kocsmája volt, és a pesti bulinegyedben még sokáig ellenállt az azóta gyökeresen átalakult vendéglátóipari trendeknek, végleg pedig csak néhány éve, a legendás sportoló halálát követően került rá lakat. Az ott kapható rántott húsos szendvics emléke viszont örök, ahogyan sok más dologé is, amik a huszadik század utolsó előtti évtizedében a magyar valóság mindennapjainak a részei voltak, ma viszont már egyfajta szomorú nosztalgiával emlékeznek mindazok, akik megélték azokat az időket.

Az Örök hely és mindenhol idő figyelemreméltó vállalkozás a múltidézés tekintetében, viszont szót kell ejteni néhány – bár lehet, hogy nem a legpontosabb jelző – hiányosságáról is. Van az a mondás, miszerint a kevesebb néha több, ez pedig alkalmazható összességében Jánossy Lajos művére is. Abból a premisszából kiindulva, hogy egy nagyregényt tart a kezében az olvasó, rendben van a mintegy 600 oldalas terjedelem, de a szöveg olvasása közben rájövünk, hogy sok helyen él a szerző öncélú esztétikai megoldásokkal, ami a szöveg stilisztikai túlburjánzása révén nyilvánul meg. Ez automatikusan azzal jár, hogy az olvasmányélmény nehézkessé válik, és magában hordozza azt a veszélyt, hogy épp a fiatalabb generációkat „rettenti” el a regény elolvasásától, holott a benne taglalt események számukra tartalmaznak elsősorban értékes információkat egy mára már letűnt, de hatásait továbbra is kifejtő történelmi korszakkal kapcsolatosan. Továbbá, a már említett kétsíkú narráció a regény második részében kvázi értelmét veszti, a főhős alteregójának addigi kulcsszerepe fokozatosan átmegy egy statisztai feladatkörbe.

Hasonló a helyzet a családi szálak kibontásával, ugyanis a legtöbb esetben ezek megléte nem illeszkedik szervesen a cselekménybe, olykor nem igazán érthető, hogy miért kerültek oda, hisz a főhős az elmesélésükön kívül nem helyezi ezeket a saját személyisége fejlődésének kontextusába. Ezekkel együtt mindenképp érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert a történetvezetés fő szála kétségtelenül érdekes, ugyanakkor azok számára is tartalmaz új információkat, akik éltek abban a korszakban, akik pedig még nem, azoknak meg mindenképp tanulságos olvasmányélményben lesz részük.