„Az egész életem egy vállalkozás volt, 14 éves koromban az apám kirúgott, és meg kellett éljek abból, hogy festek. És nagyon sokszor kerültem konfliktusok elé, mert nem akartam megalkudni” – mondta egy 1992-ben készült interjúban Szász Endre Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő, akinek fordulatos élete Csíkszeredában indult éppen száz évvel ezelőtt, 1926. január 7-én. A kerek évforduló, valamint a magyar kultúra napja alkalmából a Maszol annak járt utána, hogy mennyire él és elérhető öröksége szülővárosában, ebben Túros Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténésze volt segítségünkre. Nem titkolt szándékunk továbbá az sem, hogy a nemzetközileg rendkívül elismert, de megosztó művész életét és munkásságát ismét előtérbe helyezzük.

Szász Endre az említett 1992-es interjúban azt is mondta: „Az, hogy a saját nívómat tartsam, meg a tömeg is megértse, nagyon nehéz dolog, és nagyon sok konfliktust hoz, de egész életemben erre törekedtem, és részben sikerült is”. Származására utalva kifejtette, hogy azért volt nagy jelentősége számára annak az időszaknak, amikor Erdélyben élt, mert akkor „nagyszerű szellemiség uralkodott itt, amire igen magas szellemű erkölcsiség és etika épült”. Talán ez is a magyarázat arra, hogy bevallása szerint haza kellett jönnie Amerikából, mert „túlságosan problémátlan” volt az élete, annyira, hogy abból nem születhet kép.

„Kultúra nélkül nem lehet élni, mert erkölcs nélkül nem lehet élni, mivel az erkölcs olyan, mint egy KRESZ” – summázta. Elmondása szerint egyik legnagyobb sikerének élte meg, hogy Párizsban Salvador Dalí (1904–1989) személyes felajánlására az ő ottani Figureres nevű galériájában állíthatott ki.

A kezdetek kezdete

Szász Endre már ötéves korában elkerült Csíkszeredából, mert 1931-ben a román hatóságok felszólították apját, hogy hagyja el a várost. Kaposvárra költöztek, Szász Endre anyai nagyszüleihez. Szülővárosába ezután már csak látogatóba tért vissza, a negyvenes évek első felében gyakran tett látogatást ügyvéd nagybátyjánál, Szász Gerőnél, aki akkor a székelyföldi város polgármestere volt. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumban végezte. Rendkívül büszke volt arra, hogy osztályfőnöke Molter Károly író, irodalomkritikus volt. 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, de félbehagyta, mert különc személyisége nem tudott azonosulni az akkori Rákosi-rendszer elvárásaival.

Az 1950-es években koholt vádak alapján másfél évet börtönben töltött: 1950-ben fegyverrejtegetésért eredetileg 10 év börtönre ítélték. A koncepciós per komoly lelki terhet rótt Szász Endrére, ugyanakkor később úgy nyilatkozott, hogy az a másfél év sok tapasztalatot adott számára. Mivel az alkotást nem tiltották meg neki, ez az időszak nem vetette vissza művészi fejlődését. Szívbetegségére hivatkozva végül a vártnál korábban szabadult, felépülése után pedig grafikusként helyezkedhetett el a magyarországi Nemzeti Dekorációs Vállalatnál.

Szabadulása után könyvillusztrációkat készített, 1951 és 1960 között mintegy 600 könyvet illusztrált. 1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve az ő illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. 1968-ban látványtervezője volt az Egri csillagok című magyar történelmi filmnek.

Pontosan tíz évig, 1970 és 1980 között a tengerentúlon élt, először Kanadában, Torontóban, majd 1974-ben átköltözött az Amerikai Egyesült Államokba. Itt szerzett magának világhírnevet és nem maradt el az anyagi siker sem, aminek köszönhetően extravagáns életet élt: például leopárdokat, krokodilokat és még egy ocelotot is tartott: „Volt két krokodilom, az egyiket úgy hívták, hogy Kalucsni, a másikat meg úgy, hogy Kamásli” – emlékezett vissza.

Hazatelepülése után a magyaroszági Várdán, a Somogyi-dombságban található békés kis faluban lakott haláláig, a Somssich család hajdani kastélyában.

Emlékezete Csíkszeredában

Szülővárosában, a Csíki Székely Múzeumban halála után két évvel, 2005-ben rendeztek kiállítást a műveiből. Egykori szülőháza helyén található épület homlokzatán dombormű őrzi az emlékét, illetve az utcát is róla nevezték el 2007-ben.

A múzeum tulajdonában jelenleg 25 Szász Endre-mű található. A munkásságáról, szellemiségéről pedig Túros Esztert, a Csíki Székely Múzeum művészettörténészét kérdeztük.

Mint tőle megtudtuk, Szász Endre extravagáns, különc figura volt, aki hatalmas népszerűségre tett szert mind itthon, mind a nagyvilágban, ugyanakkor megosztó személyiség is volt, különösen hazai szakmai körökben.

„Bizonyos értelemben sztárművész volt, öntörvényű, aki nem ismert határokat. Azon kevesek közé tartozott, akik nagyon rövid idő alatt megvalósították az amerikai álmot, a teljes ismeretlengéből indulva, néhány hónap alatt érve el komoly sikereket a tengeren túl. Ő lett a népszerű, milliomos művész, aki a legmagasabb körökben forgott, még a Fehér ház is rendelt tőle alkotást. Magyar viszonylatban nézve is rendhagyó személyiségét emelném ki, aki úgy volt különc, hogy közben mindenkihez próbált eljutni művészetével. Éppen ezért olyan kifejezésmódot választott, amely közérhető, látványos és könnyen magával ragadja a nézőt. Talán változatos technikája is ezzel magyarázható, sokféle módon sikerült eljutnia a nagyközönséghez” – magyarázta a művészettörténész.  

Mint részletezte, Szász Endre karrierje grafikusként indult, az 50-es, 60-as években többszáz könyvet illusztrált. Ekkor érte el első igazán rangos szakmai sikereit, majd egyre inkább a festészet felé fordult, de dolgozott látvány- és díszlettervezőként (Egri csillagok – 1968), tervezett bélyegeket, lemezborítókat (pl. az Omega  együttes 1970-es Éjszakai országúton című lemezborítóját), illetve – amiről talán a legtöbben ismerik – a Hollóházi Porcelángyárnak tervezett világviszonylatban is egyedinek számító falképeket, illetve kisebb tárgyakat (étkészleteket, tea- és mokkakészleteket, padlóvázákat, tálakat, még porcelán hegedűt is), amelyek ma is sokfelé megtalálhatók, különösen magyarországi otthonokban. Még tévéshowban is szerepelt, ahol élőben hozott létre látványos alkotásokat. „Nagy csodálat vette őt körül, nem véletlen, hogy sokan próbálták utánozni és hamisítani is” – jegyezte meg.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen művészeti irányzatok hatása fedezhető fel a munkáiban, Túros Eszter válaszában kifejtette, művészettörténeti szemmel nézve talán Brueghel, Goya és leginkább Salvador Dalí művészete hozható összefüggésbe Szász Endre világával, utóbbival személyes barátságot is ápolt.

Szász művészete leginkább a szürrelizmus és a szecesszió világának különös ötvözete, amely, saját hitvallása szerint a hegyi emberek népdalaiban, világtapasztalatában gyökerezik. Ezt sokat szokták idézni tőle.

„Bár sokszor szemére vetették, hogy elhagyta szülőföldjét és soha nem tért vissza, azért az sem mellékes, hogy lélekben és nyilatkozataiban mindvégig hű maradt hozzá. Ennek hangsúlyozására idéznék is tőle: »Az én szürrealizmusom a népdalokból ered, nevezetesen a hegyi emberek népdalaiból. [...] A hegyi ember nem lát keresztül a sötét erdőn. Benn a rengetegben homályt tapasztal, különös gyökereket lát, misztikum környezi, és nem látja azt, ami a hegy mögött van. Ezért kitalálja, és olyankor képekben fantáziál. A Hargita-erdei ember képek révén jeleníti meg az érzékeivel meg nem tapasztalt titokzatosságot. Jelképeket használ. A szimbolika pedig a szürrealizmus teremtője«. Székely származását rendszeresen hangoztatta és nemcsak látásmódját, hanem technikai találékonyságát is szülőföldjéről eredeztette” – hívta fel a figyelmünket a művészettörténész.

Mint kifejtette, Szász Endre művészetében az embert helyezi középpontba. Alkosson bármilyen műfajban, nála mindig az ember válik főszereplővé, különös, szürreálisan szép, elnyújtott, légies alakok különös, növényi díszekből és allegorikus állatfigurákból megformált fejdíszeikkel, vagy éppen groteszk, villoni alakok szecessziós indákkal, aranyozott hátterekkel társítva. Leegyszerűsítve ezek a karakterjegyek meghatározók Szász Endre művészetében.

Hogyan ítélik meg a jövőben?

Hol van a helye ma Szász Endrének a magyar – és az erdélyi magyar – művészettörténetben? – tettük fel a kérdést a szakembernek, aki válaszában kifejtette, hogy „helyi perspektívából nézve az egyik legnagyobb művészünkről van szó, aki a globális térképen is kétségtelenül jelentőséggel bír”. 

Alkotásainak jelentős részét múzeumokban őrzik, porcelánfalai középületeket díszítenek (például a Győri Színház előcsarnokát vagy a Miskolci Egyetem auláját). Porcelántárgyainak nagyrésze limitált mennyiségben, sorszámozva, szignálva, speciális eljárással készültek. Alkotásaiból időről időre rangos kiállítások nyílnak, a műtárgypiacon igen kelendők alkotásai, ahogy a hamisítványok is jól érzékelhetően jelen vannak. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek alkotásainak értékét jelzik.

„Az erdélyi művészet történetében azt hiszem, ő mindig is az a nagyvilági, különös művész marad, aki külön fejezetet érdemel” – jegyezte meg Túros Eszter.

És, hogy milyen szerepet játszott a szocialista kultúrpolitika Szász Endre pályájának alakulásában, illetve, hogy a tengerentúli emigráció felszabadította vagy inkább elszigetelte őt művészileg? – az erre a kérdésre adott válaszból megtudtuk, hogy a szocializmus körülményei közt is jól boldogult, ebben az időben kapta meg Munkácsy-díját is, de végső soron a szocializmus nyomására indult el szerencsét próbálni a  tengerentúlra, ahol pályája gyorsan és egyenesen ívelt felfele.

„Nagyon könnyedén jutott el a legmagasabb csúcsokra, amit aztán hamar megunt. Az amerikai lét könnyűsége egy idő után elviselhetetlenné, üressé és unalmassá vált számára, ezzel is magyarázható, hogy szép lassan újra Magyarországon kezdett el élni és dolgozni” – fejtette ki Túros Eszter.

Művészetét talán mindenhol értették, a közönség könnyen szívébe zárta, mind itthon, mind külföldön hatalmas közönségsikere volt. „A szakmát tekintve már megosztóbbak a vélemények, gondolok itt elsősorban a magyarországi szakmai véleményekre. Könyvillusztrációi esetében a témától való túlzott elrugaszkodást vetették a szemére, festészetében pedig szimbólumaink közhelyességét, illetve, hogy a látványt, a dekorativitást helyezi előtérbe a gondolatiság rovására. Virtuóz rajztudását, technikai tudását, nagyszerű emberábrázolási képességeit azonban mindenhol elismerték” – részletezte a művészettörténész.

Azt is megkérdeztük tőle, hogy újra lehet-e értékelni az életművét a 21. század szemszögéből? „Nem túl szakmai megfogalmazásban azt hiszem, érdemes vele ma is foglalkozni. Bármennyire népszerű volt, úgy gondolom, nem ismerjük eléggé vagy csak bizonyos oldalait ismerjük művészetének. Érdemes lenne az egész életművet nézni és úrjanézni, mert egy nagyon gazdag és összetett világ nyílik meg számunkra” – mondta.

Végezetül felhívta figyelmünket képeinek álomszerű, különös hangulatára, időnként groteszkbe hajló, egyszerre dekoratív, fecsegő és csendes magányba burkolózó összetéveszthetetlen atmoszférájára, illetve porcelánjainak izgalmas színvilágára, játékosságára, technikai bravúrjaira, amelyekből lehet és érdemes ma is tanulni.