Benedek Elek nyomában –műhelykonferencia és kirándulás az idei Szabédi Nap programjában
Május 10-én szervezi meg az 33. Szabédi Napot az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, május 11-én pedig a költő „választott szülőfalujába” is ellátogatnak, hogy megemlékezzenek róla. Az idei esemény Bendek Elek munkássága köré épül fel.
Május 10-én, pénteken 16.30-tól veszi kezdetét a 33. Szabédi Nap. Az esemény koszorúzással indul a Szabédi Emlékháznál, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, Széman Péter mond beszédet. Ezt követően a résztvevők átvonulnak a Házsongárdi temetőbe, ahol 17.20-tól megkoszorúzzák Szebédi László erdélyi magyar költő sírját. Az áhítatot Rácz Norbert unitárius lelkész tartja majd. 18 órától műhelykonferencia veszi kezdetét a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az érdeklődők meghallgathatják Benedek Huszár Botond Benedek Elek szellemi hagyatékának nyomai és ápolása a Benedek családban című előadását, majd a Holnaptól tegnapig. Benedek Tibor háborús naplója című könyv bemutatójára kerül sor. A kötetet sajtó alá rendező Benedek Huszár Botonddal Benkő Levente fog beszélgetni.
A program felolvasószínházzal folytatódik, ahol Benedek Elek művei hangzanak majd el. Az eseményen közreműködik az Ampelopsis versszínház. Végül Fodor Cristina Genealógia a Szabédi-házban. A családfakutatás módszertana a hagytékgondozásban című előadása zárja a napot.
Szombaton, május 11-én 8.30-kor lesz az indulás Szabédra, ahol 11 órától ünnepi istentiszteletre kerül sor, majd egy megemlékező műsor után megkoszorúzzák Szabédi László emléktábláját.
Az esemény minden érdeklődő számára nyitott, ám a szombati kirándulásra előzetes bejelentkezés szükséges, amelyet május 9-ig tehetnek meg az emke.oe@gmail.com e-mail címen. A részletes program az esemény Facebook-oldalán érhető el.
CSAK SAJÁT