Bartis Attilával tartanak Irodalmi Szalon-estet a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A rendezvény házigazdája és a beszélgetés moderátora Juhász Anna lesz.

Bartis Attila íróval tartanak Irodalmi Szalon-estet a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében pénteken - olvasható a teátrum közleményében. Mint írják, az esemény házigazdája és a beszélgetés moderátora Juhász Anna irodalmár lesz. A Marosvásárhelyen született Bartis Attila köteteit az érdeklődők megvásárolhatják a helyszínen, a szerző pedig dedikálni is fog.Bartis Attila és Juhász Anna beszélget | Fotó: Facebook/Bartis Attila

„Az első Irodalmi Karaván utazás januárban számos lehetőséget adott a találkozásra: író vendégeinkkel teltházas fellépéseken beszélgettünk a könyvek születéséről, az irodalmi elődökről és olyan kiemelt dátumokról, mint Nemes Nagy Ágnes születésének 100., vagy Tamási Áron születésének 125. évfordulója” - idézi a közlemény Juhász Anna irodalmárt, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatóját.

Juhász Anna hozzátette, hogy most tavasszal, visszatérve Erdélybe, újabb városokat érintenek a program során, a beszélgetések mellett pedig ezúttal már egy szabadtéri Tamási-kiállítást is bemutatnak a székelyföldi közönségnek.

A közlemény felidézi, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programja, az Irodalmi Karaván idén év elején indult útjára, amely az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a hagyományos és kortárs magyar irodalom bemutatásával. Az Irodalmi Karaván road-show a tervek szerint Magyarországon és az országhatáron túl is szervez irodalmi programokat, kiemelten a Kárpát-medencében és Erdélyben.

Az Irodalmi Karaván második erdélyi utazására szerda és vasárnap között öt napon keresztül, három városban, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Csíkszeredán kerül sor. Emellett a Csíkszeredai Könyvvásár közönségét megszólítva is bemutatkoznak az írók, alkotók, ahol tematikus, rendhagyó irodalomórák, Szalon-estek és könyvvásári programok várják az érdeklődőket - emlékeztet az összegzés.

Kapcsolódók

Kimaradt?