banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

Kolozsvárra jönnek a három Király(ok) a magyar költészet napján

Rendhagyó találkozásban lesz részük azoknak, akik idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház hagyományossá vált költészet napi rendezvényén vesznek részt, április 11-én, csütörtökön 18 órától a színház Stúdiótermében.

A három Király(ok) – Király László, Király Farkas és Király Zoltán – költődinasztia, amelynek minden tagja egyéni hangon szólal meg, de mindhármukra jellemző a markáns, szókimondó és magától értetődően korszerű költői nyelv, olvasható a színház közleményében.Az ürügyet a hetvenötödik életévét nemrég betöltő Király László köszöntése szolgáltatja. A többszörösen kitüntetett – többek között József Attila-díjjal, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjével, a Magyarország Babérkoszorúja díjjal elismert – költő a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Az ő nyomdokaiba látszanak lépni fiai, Király Farkas és a nemrég József Attila-díjban részesült Király Zoltán.

A beszélgetésen elsősorban Kolozsvárról, apa-fiú viszonyról, szókimondásról, politikai korrektségről és képmutatásról, párhuzamos életutakról és nem utolsó sorban költészetről faggatjuk a meghívott költőket.

Az est házigazdája Tompa Gábor, közreműködnek Dimény Áron, Laczkó Vass Róbert és Marosán Csaba színművészek.

Jegyek 5 lejért vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.

Kapcsolódók

Kimaradt?