Az ünnepi időszakban újra leadják a Dunán a Tündérkertet

A Tündérkert négy napon keresztül (romániai idő szerint) 22 órától lesz újra látható a Dunán megszakítás nélkül.

Újra a Duna műsorán a Tündérkert. A Kísértések kora alcímet viselő produkció a 17. századi Erdély hús-vér karaktereit, azok összecsapásait, szerelmeit és hatalmi vágyait mutatja be. A főszereplők, a mester (Bethlen Gábor) és a tanítvány (Báthory Gábor) kötéltánca mellett, a női szereplők hatalomra gyakorolt hatása teszi fordulatokban gazdaggá a cselekményt. Különösen Báthory Erzsébeté, akinek egy teljesen másik arcát ismerjük meg, mint amit a legendák és történelmi leírások alapján elképzeltünk.

Hogy meghozzák a kedvet az ünnepi Tündérkert-maratonhoz, a film készítői nyilvánosságra hoztak tíz érdekességet a kulisszák mögül:

  1.  Szamosi Zsófia külső átalakulása Báthory Erzsébetté napi 2-2,5 óra volt. A színésznő bevallása szerint nagyon élvezte, hogy egy idegen, sötét hajú nő nézett vissza rá a tükörből.
  2.  Bár Nagy Andrásnak a történet szerint egy hűséges lova volt, azt őt alakító Pál D. Attila a forgatás alatt 3 fekete lovon is ült: Ezredes, Karlosz és Holló „játszotta” a hajdúgenerális lovát.
  3.  Intimitás koordinátor is dolgozott a színészekkel, akitől azt is megtanulták, hogy mi a különbség a simogató bőrérintés, a szenvedélyes húsérintés vagy az erőszakosan markoló csontérintés között.
  4.  Báthory Gábor szerepére az utolsó pillanatban találták meg az alkotók Katona Péter Dánielt, aki – amint azt a nézői visszajelzések is igazolják – remek választás volt.
  5.  Eredetileg a körmönfont Bánffy Dénes nem volt lovas karakter, de az alkotók vitézebb figurának ábrázolták, ugyanis az őt alakító Kálloy Molnár Péter kiváló lovas: az idei Nemzeti Vágtán a „Tündérkert lovas felvonulást” is a színész vezette.
  6.  Báthory Erzsébet földalatti ispotályát a kőbányai pincerendszerben vették fel, de mégis érezhető a korabeli erdélyi tér hangulata, ugyanis a padlómintába az erdélyi fa álmenyezetek struktúráját építették.
  7.  A Tündérkert főcímdala telefonos csengőhangként is letölthető a film hivatalos oldaláról.
  8.  A nyolc epizód forgatókönyve összesen 381 oldal volt, 95 forgatási nap alatt 170 órányi felvett nyersanyag született.
  9.  A korhű fegyverek mellett 40 olyan kard is készült, amelyet a szereplők sohasem használtak, ugyanis ezek a jelmezhez tartozó kellékek voltak.
  10.  A Bárthory Erzsébet hűséges szolgáját, Kelement játszó Elek Ferencnek „bevarrták” a szemét a maszkmesterek: az arcán lévő forradásokat úgy alakították ki, hogy az egyik szemét teljesen eltüntették.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, a MEGAFILM Service és az MTVA koprodukciójában készült fordulatos történelmi sorozat szerelmet, szenvedélyt, csatát, hatalmi harcot, árulást és hűséget ígér egy viharvert történelmi időszakban.

Báthory Gábor szerepét Katona Péter Dániel, Bethlen Gábort Bokor Barna játssza. A Tündérkert gyönyörű és izgalmas női karaktereit mások mellett Szamosi Zsófia, Szőke Abigél, Dobos Evelin, Gáspár Kata, Balsai Móni, Parti Nóra, Spilák Klára és Éder Enikő alakítják, mellettük főbb szerepekben többek között Kálloy Molnár Péter, Rajkai Zoltán, Pataki Ferenc, Lukács Dániel, Pál D. Attila, Dimény Levente, Henn János és Németh B. Kristóf látható.

(Nyitókép: Megafilm)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?