Ritka alkalom, hogy egy moldvai csángó településen néhány napon belül két magyar nyelvű szentmisét is tartsanak. A Bákó megyei Pusztinán előbb szombaton a kacsikai búcsúra induló zarándokokat köszöntötték anyanyelvű szertartással, hétfőn pedig a falu templomának védőszentjét, Szent Istvánt ünnepelték. A kivételes események széleskörű összefogásnak, jó szervezésnek és némi diplomáciai érzéknek köszönhetően valósulhattak meg. Pusztinán jártunk (fényképezte: Gábos Albin).

Pusztina a legkeletebbre fekvő olyan település, ahol Szent István magyar király a templom védőszentje. A történelem viharai mára minden más moldvai templomból kiűzték a magyar kötődésű szenteket, egyedül a pusztinai hívek ragaszkodtak körmükszakadtáig hozzá, hogy az államalapító oltalma alatt maradjanak. Így a mai napig is Magyarország első királya látható az oltár fölött, amint a szent koronát és országát Szűz Mária oltalmába ajánlja. Ritkán nyílik alkalom Csángóföldön a magyar nyelvű hitgyakorlásra. A havonta egy alkalommal megtartott bákói magyar szertartások sem pótolhatják azt a több évszázados lemaradást, amely a moldvai magyarság anyanyelvű hitgyakorlását sújtotta.

A jászvásári (Iași) római katolikus püspökség hol mereven elutasítóan, hol ellenségesen, hol némi enyhülést mutatva állt az idők folyamán a magyar misék kérdéséhez. Éppen ezért kiemelt jelentősége van minden olyan alkalomnak, amikor a moldvai magyar katolikus hívek anyanyelvükön hallgathatják a prédikációt, mondhatják el imáikat, énekelhetik templomi énekeiket.

Az egyik ilyen kiemelt alkalom a bukovinai Kacsika település nagyboldogasszony-napi búcsúja, amely az elmúlt szombaton zajlott, 200 szervezetten utazó moldvai csángó jelenlétében. A zarándokokat Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke kísérte el útjukon, aki a pusztinai induláskor magyar szentmisét mutatott be, majd Kacsikán is ő celebrálta a szertartást. A kárpátaljai főpásztor volt a pusztinai Szent István-napi búcsú magyar nyelvű szentmiséjének főcelebránsa is.

A hegyeken túl másik világ kezdődik

Kora reggel keltünk útra, hogy Erdélyből kilépve odaérjünk a reggeli magyar nyelvű szentmisére. Pusztina csaknem teljes egészében magyar nyelvű csángók lakta település a Tázló folyó mellett. Bár alig több mint száz kilométerre fekszik Csíkszeredától, az utazó a Kárpátok vonalát maga mögött hagyva mégis mintha egy másik világba csöppenne.

Ahogy az utolsó gyimesi házakat elhagytuk, a bérceket felváltották Moldva dombsorai, a hegyi patakok folyókká szelídülve kísértek tovább, a fenyvesek helyét lombhullató erdők vették át. Az útba eső települések nevei néhol még magyar múltról tanúskodnak, ám tudjuk jól, a Kárpátokon túli vidékeken egyre ritkább és halkabb a magyar szó. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy eleget tegyünk a meghívásnak és részt vegyünk Pusztina búcsújának magyar nyelvű miséjén.

Az ünnepre készülő Pusztina még ébredezett, amikor megérkeztünk. A népviseletbe öltözött első hívek már a misére tartottak, lassan gyülekezett a tömeg, hogy a magyar mise kezdetére szinte megtöltsék a templomot. A szertartáson részt vett Măriuţ Felix, a bákói magyar miséken szolgálatot teljesítő forrófalvi római katolikus plébános, valamint Pusztina plébánosa, Diacu Anton is. Ez utóbbi különösen nagy dolognak számít, hiszen a legtöbb moldvai faluban hiába tejesít csángó származású pap szolgálatot, általában elutasítóan viselkednek a magyar misékkel szemben.

A szertartás ideje alatt régi, hagyományos moldvai vallásos énekek csendültek föl, Majnek Antal pedig valóban szívhez szólóan, szeretetteljesen beszélt a csángó hívekhez. Különösen meghatóak voltak a felajánlások átadásának percei, amikor a csángó hívek kaláccsal, borral, gyümölccsel és virágokkal ajándékozták meg a szolgálatot végző papokat. A szentmise végén az Ó, Szent István dícsértessél kezdetű népének is felhangzott méltó zárásaként a magyar vallásgyakorlás pusztinai ünnepének.

Felbomlott a hagyományos rend

A szertartást követően Majnek Antal a Maszol érdeklődésére elmondta: nagyon jó érzésekkel távozik a moldvai és kacsikai szolgálatot követően. „Nagy örömmel fogadtak Pusztinán, és élmény volt, hogy a kacsikai búcsús zarándokok itt gyűltek össze az indulás előtt. Nagy meglepetésemre Kacsikán, ahol lengyel templom van, Częstochowai szűzanya, a fekete madonna fogadott. Azért volt nekem kellemes érzés, mert többször voltam már Częstochowában, Krakkóból és Varsóból gyalogosan is jártam ott” – mesélte a kárpátaljai püspök. Hozzátette, először több mint 20 éve járt Pusztinán egy konferencia keretében. Mint elmondta: arról beszélgetett a helybeli asszonyokkal, hogy a régi hagyományos rend felbomlott a faluban, a férfiak többnyire abban az időben is külföldre jártak dolgozni. Ez a mai napig sem változott, a falu lakosságának jelentős része, élükön a fiatalokkal, külföldön keresi a kenyerét – tette hozzá Majnek Antal.

Pusztina plébánosa, a Vrancea megyei Ploszkucényban született Diacu Anton alig egy éve szolgálja a helyi közösséget. A plébános munkatársunknak úgy fogalmazott a magyar nyelvű szentmisét követően, hogy nagyon szép napok után vannak és nagy szeretettel fogadták Majnek Antal püspököt, aki arra bátorította a híveket, hogy szeressék és tiszteljék egymást. „Úgy gondolom, nincs azzal semmi probléma, ha más nyelvet beszél valaki. A mondás szerint ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Én szolgáltam Szatmáron is magyar nyelvű misén, semmi gondom nem volt ezzel” – fogalmazott.

A két magyar nyelvű szentmisét és a kacsikai búcsújárást is szervező Fazakas-Timaru Carina néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vallási felelőse örömmel számolt be arról, hogy az általa megszólított 32 falu közül 27-ből utaztak hívek Kacsikára.

„Az MCSMSZ 200 személy utazását tudta autóbuszokkal biztosítani, nyolcan jöhettek minden faluból. Nagy meglepetésemre volt olyan hely, ahonnan jóval többen akartak jönni” – emelte ki a néprajzkutató. Hozzátette: teljes mértékben partnerre talált a magyar misék megszervezésében a helyi plébánosban, így jóval könnyebb dolga volt, mint az előző években elődjének, a korábbi vallási felelősnek. „Diacu Anton teljesen beépítette a magyar misét a búcsú programjába, ezen kívül csak a 11 órakor kezdődő nagymise volt megtartva - az román nyelven -, és ő maga is ösztönözte az anyanyelvű szertartáson való részvételt” – emelte ki.

A kacsikai búcsú és a magyar szentmisék megszervezésének sikerét a néprajzkutató az összefogásban, az építő párbeszédekben, határozottságban és  némi diplomáciai érzékben látta, hiszen érzékeny témáról van szó. „Türelemre, alázatra, több alulról jövő kezdeményezésre van szükség és akkor a siker nem marad el” – mondta elégedetten Fazakas-Timaru Carina.