Abdulrazak Gurnah tanzániai születésű, Nagy-Britanniában élő írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Az indoklás szerint Abdulrazak Gurnah megalkuvást nem ismerő és együttérző módon tárta fel a gyarmati rendszer hatásait és a menekültsorsot a kultúrák és kontinensek közötti szakadékban.

FRISSÍTÉS: Az író csütörtökön örömét fejezte ki, hogy elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Azt mondta, egyszerűen csodálatos, hogy megkapta, nagyon megtisztelve érzi magát, hogy az övé lehet a kitüntetés, amelyet annyi elismert író nyert már el. „Egyszerűen pompásnak és csodálatosnak tartom. Nagyon hálás vagyok a Svéd Akadémiának, hogy engem és művemet jelölt a díjra. Még mindig nem dolgoztam fel a hírt” – idézte a BBC hírportálja. „Akkora meglepetés volt, hogy meg kellett várnom, amíg bejelentik, hogy tényleg elhiggyem” – tette hozzá a díjazott.

Az 1948-as születésű író 10 millió svéd koronával gazdagodik. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a koronavírus-világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Abdulrazak Gurnah 1948-ban Zanzibáron született, ott töltötte gyerekkorát. Az 1960-as évek végén menekültként érkezett Angliába. Miután Zanzibáron 1963 decemberében véget ért a brit gyarmati uralom, forradalom tört ki, amely Abeid Karume elnök alatt az arab származásúak elnyomásához és üldöztetéséhez, vérengzésekhez vezetett. Gurnah ehhez az etnikai csoporthoz tartozott, és iskolái végeztével arra kényszerült, hogy családját hátrahagyva elmeneküljön az újonnan létrejött Tanzániából. Tizennyolc éves volt, és 1984-ig nem is térhetett vissza Zanzibárra, édesapjával csak röviddel annak halála előtt találkozott.

Közelmúltbéli visszavonulásáig Abdulrazak Gurnah a canterburyi Kenti Egyetem tanára volt, angolt és posztkoloniális irodalmat tanított. Tíz regénye és több elbeszélése jelent meg. A menekült hányattatásai visszatérő témái műveinek. Huszonegy évesen kezdett írni, és bár a szuahéli volt az első nyelve, munkáit angolul írja. Eleinte az arab és a perzsa költészet volt hatással rá, később inkább az angol nyelvű irodalom Shakespeare-től V.S. Naipaulig – írta indoklásában a Nobel-bizottság, kiemelve, hogy Gurnah tudatosan szakít a konvenciókkal, az őslakos populációk szemszögét hangsúlyozva. Kerüli viszont a gyarmatosítás előtti „tisztább” Afrika iránti nosztalgiát.

Első regénye Memory of Departure címmel jelent meg 1987-ben, és egy sikertelen felkelésről szól Afrikában. A következő évben jelent meg Pilgrims Way című könyve, amelyben a száműzetésben való élet sokrétű realitásairól ír. 1990-ben jelent meg harmadik, Dottie című műve, amely egy bevándorló hátterű nőről szól az 1950-es évek Angliájában. Az áttörést negyedik, Paradise című regénye hozta meg 1994-ben. A mű egyértelmű utalás Joseph Conradra a főszereplő, Yusuf ábrázolásában, de felnövéstörténet és szomorú love story is, amelyben különböző világok és hitek ütköznek. Kelet-Afrikában játszódik a 19. század végén.

Ezt követően jelent meg Admiring Silence (1996) és By the Sea (2001) című műve, mindkettő egyes szám első személyben íródott, és arról szól, hogy a menekült miként védi magát a rasszizmustól és az előítéletektől és próbálja elválasztani egymástól a múltat és a jelent.

Hetedik regénye Desertion címmel jelent meg, szintén a gyarmati időkben játszódik Kelet-Afrikában. 2011-ben a The Last Gift című regénye volt a következő, majd 2017-ben jelent meg In Gravel Heart című könyve. Legutóbbi regénye, az Afterlives 2020-ban került a boltok polcaira.

Gurnah igazság melletti elkötelezettsége és a leegyszerűsítéstől való idegenkedése szembetűnő. Irodalmi univerzumában minden változik, az emlékek, a nevek, az identitások. Minden művében jelen van az intellektuális szenvedély vezérelte végtelen kutatás – írták a méltatásban.