A világ legrégebbi kenyerét egy romániai múzeum őrzi

129 éves kenyeret őriz a galaci történelmi múzeum. A teljesen ép pékterméket az amerikai World Record Academy a világ legrégebbi kenyereként ismerte el, írta az Adevărul.

A kenyeret Olaszországban sütötték 1892 nyarán, és abban az évben az Amerika felfedezésének 400. évfordulójára szervezett genovai olasz-amerikai kiállítás keretében mutatták be. A kiállításra különböző országok hajói futottak be, a kenyér így került a Romániát képviselő Erzsébet cirkálón dolgozó Vasile Pamfil birtokába. A cirkáló legénységének tagja egy üvegdobozban hozta haza a pékterméket, amelyet 1915-ig a lakásában tárolt, majd a galaci 6-os számú fiúiskola igazgatójának, Paul Paşának adományozta.Forrás: Galaci Történelmi Múzeum

Az iskola teljes múzeumi gyűjteményét, 5500 tárgyat, köztük az 1892-es kenyeret 1939-ben Paul Paşa az akkor létrejövő Cuza Vodă Ház múzeumnak adományozta. Az 1970-es évekig a genovai kenyér a galaci múzeum állandó kiállításának részét képezte, majd raktárba került, és csak 2009-ben fedezték fel újra, meglepően jó állapotban.  

Az élelmiszermérnökök szerint a kenyérben nincs nyoma penésznek, jó állapotát a porozitásának, nagy térfogatának és a benne levő víz elpárolgásának köszönheti. A World Record Academy 2019-ben jegyezte a galaci kenyeret nemzetközi rekordként.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?