banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

A tudományosság jegyében cselekednek – Beszámolt a kolozsvári Bolyai Társaság

,,A Bolyai Társaság működése, kiadója és rendezvényei révén segíteni tudta önálló intézmények létrejöttét és azt, hogy ezek egyénileg tudják tervezni a jövőt. A társaság legfontosabb célja, hogy a magyar oktatás háttérintézménye legyen és támogassa a magyar felsőoktatás fejlődését” – mondta dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Bolyai Társaság elnöke a szervezet kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

A társaságnak több ,,bejáratott” programja van, amelyek egyikéről dr. Péter István, a Bolyai Társaság alelnöke beszélt. Példaként hozta fel a Virtuális Bolyai Egyetem rendezvénysorozatot, melynek célja, hogy olyan előadókat hívjon meg, akik a tudományosság terén sokat alkottak és tettek, valamint teret adni az erdélyi fiataloknak is, akik be szeretnék mutatni az egyetemen szerzett tudásukat. Jelszavuk az, hogy »Ha kedd, akkor Virtuális!«, a rendezvények ugyanis minden hónap valamelyik keddjén zajlanak – tette hozzá az alelnök.

Jobbról balra: dr. Péter István, dr. Rüsz-Fogarasi Enikő, dr. Veress Károly

Felelevenítették az elmúlt évek járványidőszakát is, ami „bezárt bizonyos ajtókat, de megnyitott más, virtuális kapukat”, amelyeken a jövőben is be tudnak lépni. A járvány eredményezte azt, hogy a honlapra PDF-formátumban felkerültek a kiadott könyvek, de online konferenciákat és beszélgetéseket is szerveztek. „Hogy ne csak a kolozsvári közönség számára legyenek elérhetőek, megpróbáljuk a rendezvényeinket hibrid formában megszervezni, amelyek szemtől szembe zajlanak, de élőben is követhetők vagy visszanézhetővé válnak” – tette hozzá dr. Rüsz-Fogarasi Enikő.

Dr. Veress Károly, az Egyetem Műhely Kiadó igazgatója és a Bolyai Társaság vezetőségi tagja beszélt a kiadó tevékenységről. A már 2006 óta működő intézmény célkitűzése az volt, hogy egyetemi tankönyveket, jegyzeteket, tanulmányköteteket, később pedig doktori dolgozatokat, tanulmányi- és monográfia-sorozatokat jelentessen meg, ezekhez a megjelent kiadványokhoz hozzáadódik még a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének az évkönyve is, amit minden évben kiadnak. „A kiadványok zöme inkább humán téren jelenik meg: irodalom, filozófia, teológia, történelem. De nyitottak vagyunk a reáltudomány szak területére is” – tette hozzá dr. Veress Károly. Kiemelte ugyanakkor a Doktori dolgozatok sorozatot, melyben a frissen doktorált kutatók publikálhatják az első komoly kutatási eredményüket, disszertációjukat.

A Bolyai Társaság szervezi az Interdiszciplináris Párbeszéd konferenciákat, melyekről dr. Gábor Csilla vezetőségi tag, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke beszélt. A konferenciasorozat létrejöttének oka, hogy a szakemberek megoszthassák egymással kutatásaikat, módszereiket és nyissanak egymás tudományágai felé. Szót ejtett többek között a KAB és a Bolyai Társaság együttműködéséről is, melyek „teljesen kiegészítik egymást”, és olyan rendezvényeket szerveztek együtt, mint például A dialógus formái a magyar régiségben című konferencia, vagy az  Interdiszciplináris Párbeszéd konferenciák.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?