A legfőbb nyeremény az olvasás öröme - Meghirdették az V. Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot

Október 9. és 15. között szervezik meg az V. Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot. Ezen a másodiktól egészen tizenkettedik osztályig vehetnek részt a gyerekek, akik háromfős csoportokat alkotva megismerkedhetnek kortárs szépirodalmi kötetekkel, a második fordulóban pedig ezeknek szerzőivel is – jelentették be a szervezők hétfőn Kolozsváron.

A hétfői sajtótájékoztatón részt vett Harbula Hajnalka, aki a pedagógusok, a Talentum Református Iskola magyar szakos tanára, Szilágy D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó vezetője, Jakab Villő Hanga, a Cimbora – Kíváncsi diákok lapja képviselője, illetve Szikszai Bóné Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője.

Az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátéknak már az első évben nagy sikere volt, körülbelül félezer diák vett részt rajta nemcsak Kolozsvárról, hanem a Mezőségből és a Partiumból is. „Ez a siker azóta is töretlen. Ez azért is nagy szó, mert közben volt egy járványidőszak, kipróbáltunk online változatot és az időpont is változott” – mondta Szilágy D. Szabolcs. Idén a játék második szakasza október 9. és 15. között zajlik Kolozsváron, a gyerekek és kísérőik író-olvasó találkozókon vehetnek részt. „Olyan könyveket válogattunk össze, akiknek szerzőit reményeink szerint el tudjuk hozni Kolozsvárra és találkozhatnak a résztvevő diákokkal” – tette hozzá.

Harbula Hajnalka, Szilágy D. Szabolcs, Jakab Villő Hanga, Szikszai Bóné Ildikó |A szerző felvétele

A háromfős csapatok korosztályuknak megfelelő könyvek közül válogathatnak, a játék első körében egy feladatlapot kapnak, ami valamilyen kreatív játékot tartalmaz, ezt visszaküldve automatikusan bekerülnek a „nagy játékba” – magyarázta Szikszai Bóné Ildikó. „Öt éve folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy ez nem verseny, nem rangsorolni akarjuk a gyerekeket, hanem azt szeretnénk, hogy minden gyerek lépjen be ebbe a játékba, olvasson és beszélgessünk róla különböző perspektívából” – jelentette ki. A szervezők elmondták, annak ellenére, hogy az elmúlt években nagyon sok minden változott, a koncepció lényege ugyanaz maradt, mégpedig az olvasás népszerűsítése, ahová akár olyanok is eljönnek, akiknek nem ez a kedvenc időtöltésük, de a csapat és a barátok miatt részt vesznek. A rendezvény végén pedig nem a díj, hanem az olvasás öröme, a játékos feladatok közös megoldása és a szerzőkkel való személyes találkozás, a kérdezés lehetősége legyen a jutalom a diákoknak.

Harbula Hajnalka elmondta: a könyvek válogatásánál elsősorban az volt a szempont, hogy frissen megjelent köteteket válasszanak. Az öt korcsoport mindenikének egy könnyebben és egy nehezebben olvasható művet választottak ki, kivéve a IX–XII. osztályosok kategóriáját, ahol most is csak egyetlen könyv szerepel. Az ajánlott könyvek a következők:

  • II–III. osztály: Harcos Bálint: Szofi nagy képeskönyve vagy Nyulász Péter: A Gemini-kód - BerGer Szimat Szolgálat
  • III–IV. osztály: Dér Adrienn: Kalandorjeti Fémkeleten vagy Harcos Bálint: Felhőcukrászda
  • V–VI. osztály: Dér Adrienn: Kalandorjeti Fémkeleten vagy K. Kovács István: Galócák
  • VII–VIII. osztály: Mészöly Ágnes: A királyné violája vagy Szabó Róbert Csaba: Újratöltés
  • IX–XII. osztály: Láng Zsolt:

Jakab Villő Hanga elmondta, a IX–XII. korosztály azért izgalmas és jelent kihívást kötetet találni számukra, mert „nagyon besűrűsödnek a különbségek az olvasási ízlésben és jártasságban, lehet olyan kilencedikes, aki könnyedén olvas, de olyan is, hogy egy tizenkettedikest már nem köt le”. Hozzátette, nagyon fontos az, hogy kiemelt események formájában is foglalkozzanak az irodalommal, ami kicsit más, kicsit ünnepélyes, kicsit találkozás és kimozdulás a megszokott környezetből. „Sokszor panasz az, hogy a szülők nem tudják, mi az a gyerek- vagy ifjúsági mű, ami tényleg jó és érdemes olvasni, mivel a piacon nagyon sok mű jelenik meg, amelyek közül nehéz választani. Egy ilyen alkalom egy szakmai fórum is, ami szerintünk ajánl érdemes olvasmányokat” – jelentette ki.

Az II–XII. osztályosokat célzó, a kortárs ifjúsági irodalmat és az olvasást népszerűsítő, író-olvasó találkozókra kihegyezett Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot az Ábel Kiadó, a Koinónia Kiadó, a Librológus Kulturális Egyesület és a Talentum Református Iskola szervezi mintegy 20–30 fiatal erdélyi pedagógusból álló önkéntes csapat segítségével.

Az V. Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékra szeptember 2. és 30. között regisztrálhatnak, a feladatlapot pedig október 4-éig küldhetik be. További információk az esemény Facebook-oldalán és weboldalán találhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?