A közösség, az élmény és a részvétel a XVII. Hargita Megyenapok kulcsszavai

Több mint 120 esemény várja a XVII. Hargita Megyenapokon a helyi közösségeket és a térségbe látogatókat. Az elmúlt évben online tartották az eseményt, idén a közösség, a közösségi találkozások állnak a középpontban.

Másabb lesz az idei Hargitai Megyenapok az előző évihez képest, hiszen tavaly kizárólag online lehetett a rendezvény programjait megtartani – emelte ki az eseményt megelőző csütörtöki sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke. Mint hangsúlyozta: elsősorban a régió értékeit szeretnék bemutatni „országnak-világnak”.

Az alelnök szerint a legnagyobb érték maga a székelyföldi, Hargita megyei közösség és rendkívül fontos, hogy a közösség tagjai találkozni tudjanak egymással. Emellett lehetőség nyílik a kirándulóknak, turistáknak, idelátogatóknak is bemutatni a régió kulturális és természeti kincseit – mutatott rá Bíró Barna Botond.

A rendezvény koordinációs feladatait ebben az évben is a Hargita Megyei Kulturális Központ vállalta. Az intézmény vezetője, Ferencz Angéla szerint a megyenapok történetének 17 éve alatt elegendő tapasztalat halmozódott fel ahhoz, hogy megfelelő együttműködést alakítsanak ki a szervező intézmények, szervezetek.

Az igazgató hangsúlyozta: ebben az évben újra lehetőség nyílik arra, hogy a „valós terekben” éljék meg az emberek a közösségi élményeket. Ehhez csupán az aktuális járványügyi szabályokat kell megfelelően betartani – tette hozzá. „Tartalmas és közösségi találkozásokban gazdag programot állítottunk össze” – szögezte le Ferencz Angéla. A vezető elmondta azt is, hogy a programok promotálása során törekednek a kétnyelvű, magyar–román kommunikációra, különösen olyan programok esetén, amelyek a nyelvtudástól függetlenek, mint a zenei, vagy képzőművészeti események.

A személyes jelenlét pótolhatatlan

Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője kiemelte: az elmúlt évi megyenapoknak is megvolt a maga haszna, hiszen a szervezők megtanultak „otthonosan mozogni” a virtuális térben. Hozzátette: emellett a szemmélyes jelenlétet semmi sem pótolhatja. Az igazgató a programok sorából megemlítette a Tájházak Hetét.

Az eseménybe 16 tájház kapcsolódott be Csík-, Gyergyó-, Kászon- és a Gyimesek vidékéről. A Tájházak Hetén nem csupán reggeltől estig fogadják a látogatókat, hanem kézműves tevékenységeket, táncbemutatókat, szavalóversenyeket is szerveznek a helyszíneken, tudtuk meg. A Forrásközpont 33 programmal „szállt be” a megyenapok szervezésébe, hangzott el.

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, Kolcsár Béla elmondta: az idei megyenapokon az elmúlt évvel ellentétben „valós térben, valós időben, valós emberek” vehetnek részt. A szakember kiemelte: a gyergyói térség települései lelkesen kapcsolódtak be a programsorozatba.

Az események közül Kolcsár Béla megemlítette az első alkalommal megrendezett Kézművesek Hetét, amely során a Gyergyói-medence kézműveseit szólították meg. Emellett hangszerbemutatóval egybekötött koncertet tart a Tokos zenekar, de fiatal, tehetséges zenészek élő muzsikája mellett előadják a Szent Anna-tó legendáját feldolgozó árnyszínházat is. Számtalan képzőművészeti témájú program is várja az érdeklődőket – tette hozzá Kolcsár Béla. Az igazgató megjegyezte: Hargita és Pest megye együttműködésének keretében is érkeznek produkciók. Az eseményekre egyébként 13 testvérmegye küldöttségét várják.

A XVII. Hargitai Megyenapok eseményeiről bővebben a rendezvény Facebook-oldalán, a Visit Harghita-applikáción keresztül, vagy a szervezők közösségi oldalain találhatóak információk.

(Borítókép: a szerző felvétele)

Kapcsolódók

Kimaradt?