banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Így kapcsolódhat ki a Múzeumok Éjszakáján Székelyföldön

Székelyföldön a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot a nyári napforduló, vagyis Szent Iván éjszakájához legközelebb eső szombaton tartják meg, ezúttal június 23-án. Minden múzeum különleges csemegékkel készült, mi pedig utánanéztünk, hogy hol milyen kínálattal, egyedi programmal várják a kicsiket és nagyokat.

A székelyföldi múzeumok idén is arra összpontosítanak, hogy az időszakos, illetve állandó tárlataikat erre az alkalomra még izgalmasabbá tegyék, ezért rendhagyó tárlatvezetésekkel, illetve az egyes kiállításokhoz kapcsolódó előadásokkal fűszerezték meg a programot. Minden városban kiegészül a felhozatal koncertekkel, illetve gyermekeknek szóló programokkal, foglalkozásokkal, valamint egyes helyszíneken kifejezetten a Szentivánéjhez kapcsolódó tüzes programokkal.

Csíki Székely Múzeum – Csíkszereda

Csíkszeredában délután négy órakor indul be az élet a Mikó-várban, a múzeum idei legjelentősebb időszakos kiállításán (Aba-Novák Vilmos, Nagy Imre és művészbarátaik) tartanak tárlatvezetést a múzeum munkatársai. Csoportok indulnak minden egész órában a kiállítás bejáratától. A tárlatvezetések külön korosztályoknak szólnak: 16 órától indul a gyerekcsoport, 17 órától a 14-18 éveseké és 18 órától a felnőtteknek szánt csoport. A múzeum felhívja a figyelmet, hogy a helyek száma korlátozott, a bejelentkezés a helyszínen történik 15:45 órai kezdettel.

Aki helytörténeti szempontból érdeklődik a Csíkszeredát érintő első világháborús események iránt, az Daczó Katalin helytörténész, újságíró előadását hallgathatja meg 17 órától, szintén a múzeumban. Az előadás címe: Csíkszereda pusztulása 1916-ban a korabeli sajtó tükrében.Ha valaki inkább a régészek munkája iránt érdeklődik, akkor ugyanebben az időpontban, 17 órától a csíkrákosi templom építéstörténetével ismerkedhet meg: Ősi, pogány torony keresztény templom mellett? címmel Botár István régész tart ismertetőt a helyszínen. A Csíkrákosra tartó autóbusz 16 óra 30 perckor indul a Csíki Székely Múzeum parkolójából. A Csíki-medence templomaival az utazást mellőzni szándékozó érdeklődők is megismerkedhetnek: Kósa Béla művészettörténész tart a Mikó-várban előadást „Kő kövön” – 10 év falkutatásai Csík régi egyházi épületein címmel.

Az előadások alatt és után éjfélig bárki látogathatja a múzeum tárlatait, de ezzel nem zárul le a Múzeumok Éjszakája: este fél kilenctől a Nagy István Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjainak koncertje lesz látható a múzeum belső udvarán felállított színpadon, a diákok a Slágerebbje című műsorukat adják elő. Ezt követően, 23 órától a Trés Court – Nagyon Rövid Filmek Fesztiválján levetített filmekből nemzetközi válogatást mutatnak be, csak jó idő esetén.

A Múzeumok Éjszakájára idén 5 lejes belépőt kell váltaniuk az érdeklődőknek, de a programok a 7 éven alui gyermekek számára ingyenesek.

Székely Nemzeti Múzeum – Sepsiszentgyörgy

Kovászna megye székhelyén szombaton 18 órakor kezdődik az ingyenes nyitva tartás mellett zajló programsorozat: változatos egyéni és családi rendezvényekkel várják a tartalmas, kötetlen kikapcsolódásra vágyó közönséget, a hagyománnyá vált kultúrkerti programok kedvelőit.

Jelen pillanatban Sepsiszentgyörgyön látható a Weöres 100. A megmozdult szótár című, Weöres Sándor születésének századik évfordulójára, a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum által elkészített kiállítás. A Múzeumok Éjszakájának első sepsiszentgyörgyi programja is eköré szerveződik: Hubbes László-Attila (Sapientia EMTE) tart rendhagyó tárlatvezetést az érdeklődőknek. 18 óra 30 perctől Weöres 3D-ben címmel Pál Vendel rajzfilmkészítő animációjának bemutatása és interaktív foglalkozások kezdődnek a Lovagteremben.Ezidő alatt, 19 és 21 óra között a gyermekeknek szóröptető, versgördítő, betűgyűjtögető, betűszövő, versrakó-kirakó, (k)öltögető, kódfejtés, fonaljáték kézműves foglalkozásokat tartanak a Kultúrkertben. Márk Attila pedig 20 óra 30 perctől ugyanott megzenésített verseket ad elő.  

21 órától ismét rendhagyó tárlatlátogatást tartanak a Weöres 100 kiállításon, ezúttal Szebeni Zsuzsa (Balassi Intézet – Magyar Kulturális Központ) vezetésével.

Még egy utolsó kikapcsolódásként lesz slam poetry Kocsis Istvánnal (Pityu) és népzene a Spontán Zenekarral, ugyancsak a kultúrkerti színpadon. Az állandó programok között szerepel egyébként látogatás a múzeum és a Csíki ház kiállítótereiben, Scrabble játék a Csíki ház előtt, babzsákos hangoskönyvek, valamint a filmsarok, ahol választhatunk a rendelkezésre álló kisfilmek közül. A rendezvény ideje alatt a Tein teaház büfét is működtet a helyszínen. 

A sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet is bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakájába. A Megyei Könyvtár épületében található székhelyükön 18 és 21 óra között a Baász Imre című kiállításon Baász Szigeti Pálma képzőművész tart exkluzív tárlatvezetést. A Baász Imre grafikus – a Kalevala illusztrátora – születésének 77. évfordulója alkalmából nyílt kamarakiállításon a virtuóz, kísérletező formateremtő grafikust ismerhetjük meg.

Szebeni Zsuzsa igazgató a Schenk és Huszár elnezésű kiállításon vezeti körbe az érdeklődőket. Az események révén megismerhetjük – többek között – a népszerű Schenk-féle huszárfigura létrejöttének történetét valamint azt, hogy milyen összefüggés van a játékok által megjelenített életképek és csatajelentek, valamint a kiállítótér, a Gábor Áron-terem és a ’48-49-es háromszéki események között.

A fent említett tárlatok utoljára láthatók a Múzeumok Éjszakáján.

Haáz Rezső Múzeum – Székelyudvarhely

Az iskolavárosban is több helyszínen zajlik majd a Múzeumok Éjszakája, de a rendezvények központi helyszíne a Haberstumpf-villa lesz. A rendezvénysorozat 17 órakor veszi kezdetét, Bonczidai Dezső és Halmágyi Éva előadásában A kiskakas gyémánt félkrajcárja című szabadtéri mesejátékkal melegítenek be a kicsiknek. Ezt követően Kányádi Sándorra emlékeznek, a szervezők elképzelése szerint a jelenlévők közösen mondják majd el a Dél keresztje alatt című verset.

Az idei Múzeumok Éjszakája egyik különlegessége a Brickenburg Structures című LEGO-kiállítás megnyitója lesz, amely talán nemcsak a gyermekek számára lesz érdekes, hiszen 18 óra 30 perctől LEGO Track Trial, legós autók akadályversenye kezdődik. Majdnem ugyanebben az időben, 18 óra 45 perckor Fegyversimogató lesz gyerekeknek, akik újkori harci eszközökkel ismerkedhetnek meg ezáltal.A Szerzetesek asztalánál című időszakos kiállításhoz kapcsolódóan 19 órától Szilveszter atya, esztelneki rendházfőnök tart előadást a ferences rendi életvitelről. A gyermekeknek pedig régészeti műhelytitkokról tartanak előadást Beszélő csontjaink címmel 19 óra 15 perctől. A Szerzetesek asztalánál tárlaton 20 és 21 órakor is tárlatvezetést tartanak, míg 21 óra 30 perckor Mano and Friends szabadtéri koncerttel várja a múzeum udvarára kilépőket.

Az udvarhelyi Múzeumok Éjszakája különleges tüzes installációval is készül, a Szentivánéji tüzet 22 óra 30 perckor indítják be, amelyet követően 23 órától székelyföldi alkotók szabadtéri filmvetítése következik.

Az állandó programok között szabadtéri játékok szerepelnek, lesz bütykölde – kézműves foglalkozás; kincskereső játék; A LEGO története – animációs film vetítése; A nagy csend (Die grosse Stille) című film vetítése; illetve erényöv-próba is.

A Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó képtárban, a Páll Lajos-emlékkiállításon 17 és 21 óra között óránként induló tárlatvezetések lesznek.

Tarisznyás Márton Múzeum – Gyergyószentmiklós

Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeum idén az örmény katolikus plébániával partnerségben szervezi meg a Múzeumok Éjszakáját. Ezen a napon nyitják meg az ANNA – Asszonysors a 20. században című néprajzi kiállítást, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban állítottak össze a székelyföldi múzeumok néprajzosainak közös munkája eredményeként. Gyergyószentmiklósra a Magyar Nemzeti Múzeumból érkezik haza a tárlat, ahol idén tavasszal nagy sikerrel szerepelt. A különleges, kísérleti kiállítás főként a látogatói élményre építkezik, és egy székely asszony fiktív élettörténetén keresztül sorakoztatja fel a huszadik század néprajzi, történeti vonatkozásait. A kiállítást 17 órától nyitják meg.

Ezt megelőzően, 16 órától a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont új kiadványainak bemutatóját tartják meg. Megismerkedhetünk a Több szem többet lát – néprajzi és helyismereti tanulmánykötettel, valamint képeslapgyűjteményekkel is.Bálint Ákos 125 címmel 17 óra 30 perckor koszorúzást tartanak Bálint Ákos tanító, zeneszerző sírjánál, az örmény temetőben, amelyet 18 órától emlékhangverseny követ az örmény katolikus templomban. Fellépnek Bálint Ákos unokái, Kostyák Attila és Kostyák Előd (hegedű, cselló), dédunokája, Kostyák Zsuzsa (orgona), az Ipartestület Férfikara, a Domokos Pál Péter Nőikar és a Szent Miklós Kamarakórus.

Ugyanebben az időpontban, 18 órától rendhagyó tárlatvezetés kezdődik az ANNA-kiállításon, amelyet Vajda András néprajzkutató, a Sapientia EMTE adjunktusa tart, majd 17 órától Pozsony Ferenc egyetemi tanár, néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vezet körbe minket ugyanott.

A gyergyói Múzeumok Éjszakájának zenés szórakoztató programsorozata 19 órakor kezdődik, a színpadon először Teddy Queen-koncertet, majd 21 órától No Sugar-koncertet hallgathatnak az érdeklődők, ezt követően 22 órától megtartják a már hagyományos tűzugrást is.

A Szerelempatak című filmet 22 óra 30 perctől vetítik az örmény közösségi házban, és ugyanebben az időpontban éjszakai tárlatvezetés indul az ANNA-kiállításon ezúttal Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusával.  

A Múzeumok Éjszakájának kísérőprogramja a 17.30 és 19 óra között zajló Készítsd el saját hímzett monogramos zsebkendődet című kézműves foglalkozás lesz a játszóházban.

Kapcsolódók

Kimaradt?