Domokos Gézára emlékeztek Csíkszeredában

Születésének 90. évfordulóján a Kriterion Alapítvány vezetőtanácsa koszorút helyezett el Csíkszeredában, a Petőfi utcai Kriterion Ház falán levő emlékplakettnél, ahová szívesen látták mindazokat, akik fejet kívántak hajtani a romániai magyarság kiemelkedő személyisége, Domokos Géza emléke előtt. 

Kilencven éve, 1928. május 18-án született Domokos Géza (1928-2007), a Kriterion Könyvkiadó egykori igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója és első elnöke, a Kriterion Alapítvány megalapítója, a közelmúlt dokumentumértékű emlékkönyvei­nek a szerzője.

„Nem hiszem, hogy válaszunk eredményekben, minőségben, közjóban és közerkölcsben mérhető válaszunk lehet a jövő kihívásaira, ha figyelmünk nem fordul az eddigieknél nagyobb mértékben azok felé, akik tettek és megállás nélkül, csendben, konoksággal tesznek önmaguk, családjuk, környezetük, nemzeti közösségünk javára” – írta Domokos Géza az Esély III. című, a csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadó gondozásában 1998-ban megjelent kötetben.

Domokos Géza erdélyi író és politikus, 1970-től a bukaresti Kriterion Könyvkiadó vezetője volt több mint harminc évig, mely kiadó a kommunista diktatúra alatt hathatós szellemi forrás volt a kisebbségi erdélyi magyarság számára.

A csíkszeredai Kriterion-ház domborműves emlékkel tisztelgett az alapító író előtt, és a csíkszeredai Petőfi Sándor sétálóutcában levő Kriterion ingatlan homlokzatán helyezte el pénteken Hajdu Áron, az alapítvány vezetője, az „Emlékezünk 90” feliratú koszorút. Az emlékplakett Hunyadi László alkotása. 

A Maszol rögzítette az író hagyatékát ápoló Domokos Géza Egyesület vezetője, Domokos Péter pénteki eseménnyel kapcsolatos gondolatait is. „Hálás vagyok a csíkszeredai Kriterion Alapítványnak, amiért munkatársai koszorúzással emlékeztek meg apám, Domokos Géza 90. születésnapjára a helybeli Kriterion-ház homlokzatának emlékplakettjénél. A kronológia úgy adta idén, hogy tavaly apám halálának tízedik évfordulója alkalmából került sor hasonló koszorúzásra. Jövőre pedig a Kriterion Könyvkiadó ünnepelheti megalakulásának ötvenedik évfordulóját, így zsinórban emlékezünk. Hiszek abban, hogy ezek a megemlékezések hozadéka a kriterionosok értékrendszerének láthatósága, követhetősége, még ebben a felgyorsult világnak a körülményei között is. Hamarosan Sepsiszentgyörgyön kerül sor Domokos Géza-emlékkonferenciára, ami, az emlékkép fölelevenítésen túl, meglátásomban, egyben jelzés a személyéhez, munkájához kötődő értékrendszer konok tagadói részére is” – fogalmazott.

Amint azt Domokos Pétertől megtudtuk, az egyesület közelebbről éppen egy csíkszeredai fiatalt készül díjazni – az eseményről részleteket itt közölnek majd.

A Kriterion Alapítvány „a romániai kisebbségek ápolója”

Domokos Géza és Tőzsér József könyvforgalmazó kezdeményezésére jegyezték be Bukarestben a Kriterion Alapítványt 1991. július 11-én – derül ki az alapítvány honlapján ismertetett adatokból. 

A romániai kisebbségek kultúráját ápoló Kriterion Alapítvány induló tevékenységi köre: könyv- és lapkiadás, nyomdaépítés, népművészeti műhelyek, tanfolyamok, ösztöndíjak, nemzetközi cserekapcsolatok. A Kriterion  Alapítvány induló pénzügyi forrásai az 1989 után Magyarországról érkezett könyvadományokból származtak, majd az alapítvány ingatlanokat vásárolt Csíkszeredában, és nekilátott a nyomdaépítésnek (Alutus), illetve támogatta a jövőbeli nyomdaszemélyzet magyarországi iskoláztatását. Hogy közelebb kerüljön a nyomdaépítési munkálatokhoz, az alapítvány székhelyét 1992-ben Csíkszeredába helyezték át.

1998-ban Domokos Géza alapító elnök új kuratóriumot nevezett ki, a testület tagjai: Hajdu Áron, az Alutus Nyomda igazgatója, Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója, Májai László ügyvéd, Márton Árpád képzőművész, Ferencz Imre és Székedi Ferenc újságírók lettek. 2010-től újból Hajdú Áron az alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódók

Kimaradt?