Fészekmeleg, otthonos történetek, nagy emberismerettel megrajzolt karikatúrákkal: ez a Manók, emberek, fehérnépek, Benkő Levente és Könczey Elemér könyve. Benkő Levente „kétszer 56" írását (az 56 ugyanis az író mágikus száma) 56 rajz egészíti ki. És bár a kolozsvári könyvbemutatón nem rejtette véka alá a két szerző, hogy vitákkal terhes volt a közös munka, az eredmény egy harmonikus, jó érzéssel forgatható, szép kivitelezésű könyv lett, amelyben a szöveget és képet mintha az Isten is egymásnak teremtette volna.

„Amikor Leventével megismerkedtünk mintegy tíz évvel ezelőtt, bemutatkozás után néhány perccel már vicceket meséltünk egymásnak és tréfálkoztunk. Ehhez képest furcsa volt megtudni, hogy ez a kedélyes természetű ember nagyon komoly és komor történelmi témákkal foglalkozik" – emlékezett vissza a kötetet méltató pályatárs, Papp Attila Zsolt a Benkő Leventével való találkozásra. A történész-újságíró-publicista Benkő Levente már több mint tíz könyvet írt, de, ahogy maga vélekedett saját pályafutásáról: csupa „szomorú történetet", a közelmúlt történelmének gyászos eseményeiről, és idejét érezte, hogy egy halvány mosolyt is varázsoljon végre az emberek arcára.

„Mindennapjaink kis történetei ezek, amelyekben a főszereplők kisebb-nagyobb gyermekek, vagyis manók, aztán édesanyák, feleségek, nagymamák, nénik, szóval fehérnépek, aztán édesapák, férjek, nagyapák, bácsik, más szóval emberek, s aztán autótragacsok, akik/amelyek ilyen-olyan, hol elgondolkodtató, hol a feje tetejére állt, de voltaképpen mulatságos helyzetekben találják magukat" – írja a szerző ajánlójában.

Éppen ezért olvastatja magát annyira ez a könyv, mert mindannyian saját nyűgös hétfő reggeleinkre, elkószált golyóstollainkra, ablakot betörő gyermekeinkre, lerobbanó járgányainkra, családi perpatvarainkra gondolunk a kötet böngészése közben. És nem találtuk fel ugyan a melegvizet ezzel a tanulsággal, de azért csak jó tudni, hogy a humor továbbra is a legolcsóbb és legkézenfekvőbb orvosság az élet bajaira. Mert nemcsak Könczy - Krónika napilapból jól ismert - karikatúrái vannak tele inkább kesernyés, mint harsogó nevetésre ingerlő iróniával, hanem Benkő fordulatai, élethelyzetei, zárómondatai is. Ízig-vérig székely, ahogy ezt a könyvbemutatón az is megállapíthatta róla, aki eddig még nem ismerte. „Benkő úgy ír, ahogy él" – mondta róla Papp Attila Zsolt.

Azzal, hogy ezek a kis szösszenetek egymás mellé, egy kötetbe kerültek, ki lehet bontani egy-egy témának olyan aspektusait, amelyek külön, a napilap hasábjain nem „jönnek át", tette hozzá PAZs, arra utalva, hogy a kötetbe foglalt rövid írások erdetileg a Krónika lapban jelentek meg, ugyanazon az oldalon, mint a Könczy rajzai, de egymástól függetlenül.

„Sokáig azt hittem, hogy a rajzaim egyértelműek, más is ugyanazt látja bennük, amit én" – mesélte Könczey Elemér, azaz Könczy, aki a karikatúrákat eredetileg a Krónika napilap Szolgáltatás rovatához készítette. „Amikor azonban láttam őket a szövegek mellett, mintegy illusztrációként, kiegészítőként Benkő Levente történeteihez, akkor jöttem rá, hogy sokféleképpen értelmezhetőek."

Majd az emberi agy helyén juhot ábrázoló rajzát felmutatva elmesélt egy történetet: „Egy kiállításom megnyitója után odajött hozzám egy úr, és megkérdezte, hogy szeretem-e a focit? Persze, hogy szeretem, válaszoltam. És mi volt a fejében, amikor ezt rajzolta, kérdezte az öregúr. Hát semmiképpen sem a foci, válaszoltam, mire az úriember emlékeztetett egy bizonyos bukaresti katonacsapatra és a focicsapat tulajdonosára. Akkor jöttem rá, hogy a rajzaimról mindenkinek más jut eszébe..." – idézte fel Könczy, a Bulgakov közönségének általános derülése közepette.
„Leventének a szövegei nagyon székelyek, az én rajzaim globális érvényűek. De a kettő remekül megfér egymással, a rajzoknak többletet, új értelmezést adott a szöveg" – vélekedett Könczy.

A szerzők végül – miután „kibékültek" az alkotó folyamat viharai után – abban egyeztek meg: dolgoznak még a jövőben is együtt, de ezúttal Könczey írja majd a történeteket, és Benkő rajzol hozzá.