Az 1993-ban alapított Anima Sound System izgalmas színfoltja a magyar zenei palettának. „Egy örök változó” – véli az együttes vezetője, Prieger Zsolt zenész, újságíró, aki májusban a 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre látogatott Térey János íróval, költővel beszélgetni, és párjával együtt „irodalmi dj-zés” címszó alatt koncertezni. Interjúnkban zene-, irodalom- és focirajongásról, családról és az Anima Sound System legújabb, Stockhausen Syndrome című projektjéről is beszélgettünk.

Az elmúlt években mintha elkerültétek volna az Anima Sound Systemmel Erdélyt. Rosszul látom?

Voltunk azért többször, például tavaly két nagyon jó koncertünk is volt, az egyik Csíkszeredán, a másik Zetelakán, ahol a Hargita ölelésében játszottunk egy gyönyörű szabadtéri színpadon, de az az igazság, hogy nálam összefolynak az események. Annyi minden volt az elmúlt húsz-huszonöt évben, annyi óriási élmény ért, hogy néha összekeverem a magánjellegű élményeket a koncertélményekkel, és a fesztiválokat a klubkoncertekkel. Éppen most idéztem fel egy huszonvalahány évvel ezelőtti kolozsvári fellépést, ahol a Tudósok zenekarral játszottunk. Félszigeten mindig voltunk, de Félsziget már nincs, de például tavaly a párommal Tusnádon voltunk, és egyáltalán nem fesztiválozni, csak az erdőket járni.A Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre irodalmi dj-zéssel készültél pároddal, Prieger-Bajtek Erikával együtt. Ezt az összeállítást kizárólag most mutattátok be?

Igen. Ezt kevesen tudják, de volt valamikor a zseniális Nyelvterület nevű projekt, ami Peer Krisztián, Poós Zoltán és Térey János költőtriász amolyan slam poetrys – bár akkor még nem dívott ez az elnevezés – projektje volt, a hip-hop, a költészet, a politikai érzékenység és a zene keveredett benne, és mi ott az Animával producerek voltunk. Akkor még Szombathelyen éltünk, emlékszem, hogy megérkeztek hozzánk, és ott dolgoztunk. Voltaképpen az első magyar „költői rap” lenyomatát csináltuk meg annak idején. Valamikor elő kéne ásnunk, és publikálnunk.

Óriási zenefanatikusok és irodalomrajongók vagyunk. Hemingway, Ezra Pound, József Attila, Ady Endre és sok más kedvencünk szavait, gondolatait, sorait – Gabriel García Márquez beszédéből is volt részlet – egy különleges zenei szövetre mixeltük rá, és ebből persze nagyon nem homogén dolog sült ki. Mi nagyon sokat technózunk, és nagyon sok folk-orientált zenét is játszunk – az új Anima egyébként pont e kettőből jön össze sok minden más mellett, persze.Júniusban indul majd a koncertturné, teljesen más dolog lesz. Az Anima egy örök változó valami, sőt, maga a változás tartja életben. Nekem ez egy nagy ajándék az élettől, hogy zenét csinálhatok, amit színpadra állíthatok, és erre kíváncsiak is az emberek. A merészebbek meg távoli tájakra, más kontextusokba is elkísérnek, ez meg külön jó. Az tény, hogy nem vagyunk egy szokásos popzenekar, az irodalmi dj-zés, a produceri munkáink is ezt bizonyítják. A Budapesti Őszi Fesztiválon például gospelt és spirituálét fogunk játszani. A Bánkitótól a Kolorádó Fesztiválig, a Szigettől Orfűig koncertezünk. Az új Anima egy elég erős technoid dolog most éppen egy arab és egy etióp zsidó énekessel, visszanyúltam a world music-hoz, de egy jóval hardabb, harapósabb fundamentuma lesz. Jelenleg ebben a világban vagyunk teljesen elszállva, ezen dolgozunk. De igazából az egész csak arról szól, hogy szórakoztatjuk, és jól érezzük magunkat. Egyáltalán nem akarok úgynevezett régi, örökzöld Anima-„slágereket” játszani.

Mert az örökzöld slágerek ideje lejárt a számodra?

Igen. De ahogy magamat ismerem, simán lehet, hogy holnap megint másképp gondolkodom ez ügyben. Nagyon jó a közönséggel a kapcsolatom, baráti viszonyban vagyok azokkal, akiket érdekel a zeném. Nem egy külön státuszú, rajongó-zenekar kapcsolatban vagyunk érdekeltek, hanem egy élő kommunikációban, melyben nincs alá-fölérendelés. Engem a kritika is sokkal jobban érdekel, mint az, hogy valaki azt mondja, hogy „jaj de jó, amit csinálsz”. De a gyors változtatás és a stílusok közti csatangolás jogát fenntartom magunknak.

És kapsz elegendő kritikát?

Kapok, és sokat tanulok belőle. Abból nem tudok tanulni, ha valaki azt mondja, hogy miért nincs ez vagy az a szám – mert éppen azt a dalt nem érzem up to date-nek, nem érzem a zeitgeist-ra reagálónak, vagy azért, mert éppen egy kisebb vagy hosszabb időre meguntam. János – aki szerintem a magyar anyanyelv egyik legfőbb, ha nem a legfőbb tudora – például összegyűjtötte az Őszi hadjárat című kötetébe az összes versét, a régi kamasz-líráját és a huszas-harmincas évei költészetét, de kvázi „kijavítja”. Ahogy ő a verseit, úgy remixeljük mi is még adekvátabb módon a dalainkat, és ebből lesz egy album, a Stockhausen Syndrome, amivel remélem, hogy eljutunk Erdélybe is.

Az Anima sokkal inkább egy gondolat, mintsem „zenekar”. Én nagy focirajongó vagyok, mert szerintem az inkább költészet, mint sport, az összjátéknak és a zseniális elgondolásoknak a megvalósítása. A katalán fociért meg főleg lelkesedem – ez a holland foci szeretetéből jött, a totális futballból, ahol mindenki minden poszton játszik, és okos gondolatokkal mennek ki pályára, nem a fizikai erő dominál, ilyen kicsi emberek játsszák, mint én, és inkább az eszükre és az ügyességükre van szükség –, és ott van egy ilyen gondolat a Barcelona stadionjában kiírva, hogy a „Barcelona több mint egy klub”. Már párszor elsütöttem ezt a közhelyemet, de hogyha ez nem hangozna szerénytelenül és nagyképűen, akkor azt mondanám újra, hogy az Anima több mint egy zenekar.

Akartam én színházrendező és nagyon sok minden lenni kölyökkoromban, de azt gondolom, hogy a pop-kontextus az, ami a legdemokratikusabb, ahol nem kell várnod éveket ötleteid, vízióid megvalósítására, mint egy filmnél, de akár ott tudod a legjobban megvalósítani színházi vagy filmes elképzeléseidet is. Például most az új programnál tizedmásodpercre zenére vágott vizuál lesz, ami segíti a zenét, a mondandó átvitelét. Van, amikor nem az énekes fog énekelni, hanem a vizuról fog megszólalni például egy költő, vagy Noam Chomsky polgárjogi aktivista és a világ egyik legfontosabb nyelvésze, akivel már korábban is dolgoztunk együtt, a We Strike-on szerepelt legutóbb. Ők abban a pillanatban, amikor kell, megjelennek a vásznon, megszólalnak valami más időből vagy korszakból, de mindenképpen releváns módon. Izgalmas lesz.

A zenekartagok tekintetében is folyamatos változás jellemzi az Animát. Most állandó csapattal dolgozol?

Nem. Most éppen a dobosunkkal, Rozmán Zoltánnal dolgozom, aki basszusgitárossá, énekessé és ütőhangszeressé változott. Szeretem azokat a munkatársakat, akik nem megkövesedett, begyökerezett formátumokban, hangszerekben, dalokban gondolkodnak, hanem olyanok, akik hajlandók váltani, és mindez örömmel tölti el őket. Mellettem meg úgysem lehet nagyon unatkozni, mindig van új kihívás.

És mostmár mondhatjuk azt is, hogy a feleséged is alkotótársad lett.

Abszolút. A vizut vele csinálom, és dj-zni is együtt fogunk, de vannak dalötletei is az új műsorban. Az elég jó, amikor a szerelem és az alkotás kéz a kézben jár. Nagyon fontos, hogy olyan társad legyen, aki mellett szellemi izgalomban vagy. És persze jó, hogy olyan ember van melletted, akitől érzékenységet tanulhatsz, akinek a kemény kritikáért nem kell a szomszédba mennie, és ha megérkezem a stúdióból, simán azt mondja, hogy „figyelj, ez így nem lesz olyan jó”. Amikor a tanácsaival ellát, akkor abból jobb szám lesz. De ugyanígy mondjuk elvisz orvoshoz, vagy figyelmeztet a praktikus dolgok elvégzésére. Néha olyan vagyok ugyanis, mint egy kisgyerek.Ugyanilyen érzés volt, amikor a lányoddal (Prieger Fanni) és a testvéreddel (Prieger Szabolcs) dolgoztál együtt az Animában?

Persze. Most is dolgozom az öcsémmel, csak ez most nem az a kanyar, ahol egy autóban haladunk. Az Őszi Fesztiválon lesz egy spirituális, gospeles programunk, egy ószövetségi alapú dolog, ahol Izrael lesz a fő téma, és nem a politikai ország ábrázolására leszünk hivatottak, hanem sokkal inkább a biblikus hagyományok feltérképezésére. Ezt segítve érkezik hozzánk régi barátunk, Heidi Vogel egyiptomi énekes, a The Cinematic Orchestra énekese, aki most Angliában él. Vele csinálunk közös számokat, lesz belőle lemez és koncert október 21-én az Őszi Fesztivál / Café Budapest kereteiben, az Akvárium nagytermében.

Az új, Stockhausen Syndrome című albumról korábban azt nyilatkoztad, hogy politikai, társadalmi és spirituális kérdésekre fog reflektálni. Úgy érzed, hogy ezt a korábbi Anima-lemezek nem tették meg?

Van, amelyik eltúlzott politikával dicsekedhet, van, ahol nem értették meg a humort és a poénokat a dalokban, és azt gondolták, hogy ezek komoly mondanivalójú dolgok, közben meg csak poénok voltak, mondjuk a Csinálj gyereket. De ezzel számoljál, ha popzenekart csinálsz, hogy félreértenek, hogy jön a közönség, és veri az asztalt, hogy én ezt akarom. A költészetnek viszonylag kevesebb a rajongója, de értőbb a közönség. Viszont ha valaki popzenére adta a fejét, de van mondanivalója, akkor ne csodálkozzon azon, ha sokszor kérdések kereszttüzébe kerül. De hál’istennek az Animának érzékeny a közönsége. Vagy nagyon türelmes, és kibírja ezeket a váltásokat, elviseli, hogy én egy mindig újat kereső, gyakran irányt váltó ember vagyok, vagy pedig szegmensenként csatlakozik hozzánk, és akkor van, aki mondjuk szereti a Shalom-ot, vagy van, aki a Hungarian Astronaut-ot, vagy éppen a fehér lemezt a 68-cal. És vannak olyanok is, akik nem is emlékeznek ezekre, mert a Good Luck Boy, a Crossroads meg Tedd a napfényt be a számba dalokon nőttek fel, amelyek abban a pillanatban, amikor ezeket írtuk, fontos dolgok voltak az életünkben. Csak most meg megint más kanyarban vagyunk, más fénytörésben látjuk a dolgokat. De időről időre elővesszük ezeket a dalokat is.

Zeneileg is sokkal elektronikusabb hangzásra számíthatunk, mint eddig bármelyik korábbi lemez esetében.

Az elektronika azért mindig is jellemző volt az Anima 25 évére, de az új műsor most valóban techno és elektro lesz nagyrészt. Egyelőre koncertezni fogunk, de a mögöttünk álló több hónapos munkából hamar lesz lemez, bár nálunk nem az van, mint mondjuk egy rockzenekarnál, hogy eljátsszák a dalt élőben, és az van a lemezen is nagyrészben, hiszen itt egy másfajta hatásmechanizmus működik a koncerten, mint a lemezen. Az új számok 10–13 percesek, tehát nem annyira a rádióbarátságukkal tüntetnek.

Ha jól tudom, írással is foglalkozol, ezt van, hogy csak a fióknak, de van, hogy a nyilvánosságnak is szánod. Ebben a műfajban mire számíthatunk a részedről a közeljövőben?

Mostanában egyre inkább nemcsak a fióknak, most készül is egy-két dolog. Például egy képeskönyv, amihez ilyen esszéisztikus sztorik vannak gyerekkorról, fociról, focifilozófiáról – ez még nagyon kezdetleges állapotban van –, a másik, hogy ősszel lesz egy közös könyv többek között a már említett Térey Jánossal, de olyan további kiváló szerzőkkel, mint Szilasi László, Darvasi László, Karafiáth Orsi, Grecsó Krisztián. Ez egy városokról szóló képeskönyv, én Lisszabon apropóján írtam egy középkori levelet, ami egy pápai udvarban játszódó sztori a reformáció előestéjén. De közben rengeteg versem van, amelyek még nem láttak napvilágot, és aminek semmi köze nincsen az animás dalszövegeimhez. Teljesen más világ, de én szeretek más világokban lubickolni.