Egy utcányi olvasó szavalt közösen Arany Jánost Kolozsváron

Hangzó Csodával zárult a 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a közös versmondásra összegyűlt tömeg megtöltötte a Fogoly utcát. Három Arany János-verset olvastak fel a vasárnap délutáni napsütésben.

A megmozdulást idén is Balázs Attila lelkész, Molnár Levente színész és Szilágyi Szabolcs rádiós szervezte. Molnár Levente ceremóniamester kék szemüvegben vezényelte le az eseményt, az „egy-két-há-rakkendrollra” először a Vágtat a ló, utána a Családi kör, végül pedig az Epilógus című Arany-verset olvasták fel a jelenlévők.

Az eseményen mindenféle korosztály képviseltette magát, olyanok is, akik még nem olvasók, de hamarosan azzá válnak, sőt, még négylábúak is hallgatták a közös versmondást.

Molnár Levente annyira elégedett volt a szavalókkal, hogy egy pillanatra el is érzékenyült, jól jött a színes napszemüveg. Szerinte a csoda az, hogy ennyi ember képes közösen véghezvinni valamit, figyelni egymásra néhány percig.

A ceremóniamester elégedett Többen ismerték a dress code-ot Már csak a kék szemüveg hiányzott Szilágyi Szabolcs társzervezővel együtt húzzák az időt, hogy mindenki beérjen a színpad elé Megérkezett Molnár Levente színész, a Hangzó Csoda hagyományos ceremóniamestere

Kapcsolódók

Kimaradt?