Mi, akik „normál” lakásban, civilizált körülmények között élünk, el sem tudjuk képzelni, milyen lehet az élet két négyzetméteren, ahol mindössze egy füstölő kályha és egy ágy fér el, az ágyon három-négy kisgyerek nézi, hogy a fazékban, az általunk szemétbe dobott csirkeszárny-végekből elkészüljön az ebéd – magyarázta egyik fotója előtt Both Gyula, akinek egyéni tárlata Marosvásárhelyen, a várbeli Szűcsök bástyájában látható.

A marosvásárhelyi fotográfus, a Marx József Fotóklub elnöke 55. születésnapjára készülve 55 fényképet állított ki, közöttük számos szocio-fotót, portrét, népszokást megörökítő alkotást. Kiállításának azt a címet adta, hogy Fotók a feledés határából, mert - mint mondta - olyan pillanatokat örökített meg, mesterségeket, viseleteket, amelyek holnap már nem valószínű, hogy lekaphatók lesznek.

Például cirokseprűt sem kötnek ma már, Both Gyula azonban megtalálta az utolsó seprűkötőt Bözödön, ellátogatott a backamadarasi kovácsműhelybe is, a varsági tanyavilág öregjeit fotózta, a szászcsávási lópatkolókat, Hidegségben a sarabolással ismerkedett, de járt Csíkkarcfalván, Széken, Gyímesen, Kalotaszegen, Mérán, Kománfalván, Mezőcsáváson, Csíkszentgyörgyön, Kásván, Kőrispatakon, Küsmödön, Máramarosban, Bergenyében, Siklódon, Tarngban, Jobbágytelkén, Tasnádon, Monoron.

Az utóbbi öt évben, főleg táborokban készült, kinagyított fotóit mutatja be. Varságban él egyedül Vera néni – mesélte az egyik fotó előtt –, aki közel a 90-hez egyedül él, gombászik és gyógynövényeket gyűjt, a juhait senki nem őrzi, de este mikor megrázza a műanyag vederben a takarmányt, akkor azok előjönnek és begyűlnek a karámba.

Both Gyula szívesen fotózza a társadalom peremére szorult romákat is, cigánytelepeket látogat, bekopog a házakba, már ahol van ház, mert sok helyen egy-egy viskó, szalmából, nájlonból összetákolt kaliba jelenti az otthont, ahol a kályhán fő az ebéd, abból, amit mások szemétre dobnak és éhes kisgyerekek várják, hogy ehessenek.

Mócvidéken is megfordult, ott ahol már egyre kevesebb az öreg, lakott ház, de még lóvásárba járnak az öreg parasztok, hajnalban kelnek, hogy állataikkal átkeljenek heyeken, völgyeken, hogy reggelre beérjenek a vásárba.

A fotótárlatra egy album is készült, amelyben Both Gyula ars poeticáját is megfogalmazza: a fotográfiával a feledés határán levő, de még fellelhető paraszti kultúra és életforma láttatása a célja, illetve „béklyót varázsolni a mai néző lelkére”, hogy az megálljon egy percre, rácsodálkozzon a még létező, de lassan elmúló hagyományokra, szokásokra, népviseletekre, falvakra, házakra, portákra, emberi életmódokra, életekre.