A Petőfi kánon kialakulásához hozzájárult Kolozsvár is. Meltzl Hugó, a kincses város egyetemének tanára a megteremtett népnemzeti kánonnal szemben egy alternatívát nyújtott, Petőfi-szobor állítását is szorgalmazták, amelynek későbbi sorsa nem ismert. Minderről Szabó-Reznek Esztert, a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszát kérdeztük.

1876. november 21-én már használja egy kolozsvári lap a „lánglelkű költő” kifejezést Petőfire. Hogy alakult ki a hivatalos Petőfi kánon és milyen szerepe volt ebben a kolozsvári származású Gyulai Pálnak?

Petőfi kanonizálása és kultuszának építése jóval előbb kezdődött, minthogy teljes életműve részletesen ismert lett volna. Alapját a költeményeinek egy 1847-es, hiányos kiadása képezte, hiszen voltak olyan versek, amik csak később jelentek meg, illetve mások a cenzúra miatt nem kerültek bele. Az 1870-es években az Atheneaum tervezett teljes díszkiadást, azonban ebben is egy „megszelidített” Petőfi-képet építettek fel, amelyből a valamilyen szempontból (esztétikai, erkölcsi, politikai) kifogásolható verseket ki akarták hagyni. A két időpont között, 1854-ben jelent meg az Új Magyar Múzeumban Gyulai Pál Petőfi Sándor és lírai költészetünk című tanulmánya, amely a népies lírikust helyezte szinte kizárólagosan előtérbe és alapozta meg a köztudatban ma is uralkodó népnemzeties költő alakját. Én sajátos körülmények között kerültem közelebb Petőfihez, a 19. század második felének a kolozsvári színházával foglalkozom, így találtam egyszercsak szemben magam Petőfi Tigris és hiéna című színművével. A II. Béla idején játszódó történelmi dráma ősbemutatója Kolozsváron volt 1883-ban (miután a budapesti Nemzeti Színház még Petőfi életében visszautasította). Amikor elkezdtem ennek kontextusát felfejteni, Meltzl Hugóhoz, a kolozsvári egyetem tanárához vezettek a szálak, aki az Athenaeum-féle díszkiadás szerkesztési elvei ellen is felszólalt, majd Gyulai cikkével és az általa teremtett népnemzeti kánonnal szemben épített fel egy lehetséges alternatív Petőfi-kánont.

Miért tartották fontosnak, hogy Kolozsváron is álljon Petőfi szobor? Mit lehet tudni az 1878-ban Kolozsvárra került szoborról?

Én ezt a Budapest-Kolozsvár pólusok mentén megképződő kulturális kétközpontúság, Kolozsvár regionális centrum jellege kontextusában tudom értelmezni. A korabeli sajtó két okot emel ki, az egyik az, hogy „Petőfi Erdélyben küzdött és halt meg a hazáért, Erdély bírja a költő porait”,  így illő, hogy kegyeleti okokból szobra is legyen. A másik a kulturális intézmények megkettőződése felől olvasható: a budapesti Nemzeti Múzeumban már van egy Petőfi-szobor, így kolozsvári megfelelőjében is lennie kell. Gyűjtést szerveztek a megvásárlására, a sajtó rendszeres tudósításai alapján úgy tűnik, sikerült viszonylag széles közönséget megmozgatni. A szobrot 1878 március 15-én avatták fel, és mielőtt elhelyezték volna a múzeumban, néhány napra közszemlére tették ki, hogy bárki megtudja tekinteni, hiszen közös adakozásból került Kolozsvárra, a szó szoros értelmében köztulajdon volt. A későbbi sorsát nem ismerem, de valójában ez volt Kolozsvár első Petőfi-mellszobra, nem a 2014-ben felavatott.

Mi húzódhatott a Szász Béla (Kelet) és Meltzl Hugó/K. Papp Miklós (Magyar Polgár) közötti nézeteltérés mögött? 

Több párhuzamos ok sűrűsödik ebben a vitában. A Kelet és a Magyar Polgár az akkori Kolozsvár két vezető és rivális politikai napilapja volt, így szinte mindennapi volt az egymással való polemizálás. Ezen túlmenően K. Papp és Szász Béla között egy személyes(kedő) konfliktus is volt, ami a professzionalizációhoz kapcsolódik. Míg Szász Béla tanár családból származott, és maga is egyetemi oktató volt, K. Papp néhány iskolai év után egészségügyi okok miatt házi tanuló lett. Szász rendszerint ezt, a képzettség hiányát vetette K. Papp szemére és csapta le azon törekvéseit, hogy akár formálisan, vállalkozó igazgatóként beleszóljon a színház ügyeibe. Meltzl Hugó a kolozsvári egyetem tanára volt, ebben a szerepében Szász Bélával ugyanazok szakmai közösségbe tartoztak, ugyanakkor tagja volt a Petőfi Társaságnak, ebben a szerepkörében pedig a szintén tag K. Pappal alkottak közösséget (egyébként a Petőfi szobor Kolozsvárra érkezésekor mindketten szoborbizottsági tagok voltak).

Ennél talán még érdekesebb a Meltzl és Szász között kialakult konfliktus, aminek Petőfi volt ugyan az ürügye, a tétje viszont a tudományos intézmények funkciója, illetve a tudományos (itt elemző irodalomtörténeti) és nem tudományos (például ünnepélyes megemlékezés, laudáció, stb.) diskurzusok szembenállása volt. Meltzl fontosnak tartotta volna, hogy 1874-ben az egyetem is emlékezzen meg Petőfi eltűnésének huszonötödik évfordulójáról, mintaként a Petrarca halálának ötszázadik évforulójára megemlékező Padovai Egyetemet hozva fel. Ezzel szemben a rektor, és vele egyetértésben Szász egyszerűen azt gondolta, hogy nem az egyetem feladata egy kultikus ünnep megszervezése, hanem a kulturális társaságoké.

Meltzl Hugó mit kifogásolt az akadémiai Petőfi kánonban? Mások is támogatták az érvelését?

Meltzl érve újszerű volt, a Gyulai által megalapozott, népnemzeties kanonizációs stratégiával szállt szembe és egy  metafizikus, bölcseleti Petőfi-képet igyekezett megalapozni. Több írásában is foglalkozott ezzel, az egyik legérdekesebb cikke a Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója, amelyben Gyulai már említett írását kommentálja egységről egységre. Párhuzamosan azzal, hogy magyar nyelvű cikkeivel, tanulmányaival a Petőfi-kánon nemzeti revízióját sürgette, a Brassai Sámuellel közös nagyszabású vállalkozásukban, az Összehasonlító Irodalomtörténelmi Lapokban a költő nemzetközi elismertsége, a külföldi Petőfi-kép foglalkoztatta. Az ÖIL – amelyről T. Szabó Levente számos fontos tanulmányt publikált már – maga is szintén a (nemzeti irodalmi) kánonon kívüli gondolkodás eredménye, és valószínűleg nem véletlen, hogy éppen egy újonnan megnyitott egyetem keretei között jöhetett létre, amely kiváló terepként szolgált a tudományos tudásról és kutatásról szóló vitáknak.

Mi volt a tétje a Tigris és hiéna bemutatásának a kolozsvári színház számára?

Azt gondolom, hogy valamilyen szinten a Petőfi-szobor birtoklásához hasonló tétje volt. A kulturális kétközpontúságot tematizáló, igazoló diskurzusokban a kolozsvári színháznak kiemelt szerepe és különleges státusza volt: az első magyar kőszínházként néhány évvel megelőzte a pesti Nemzeti Színházat. Ebben az elsőbbségi vitában ezek után azt is elmondhatta magáról (illetve a sajtó elmondhatta róla, ahogy azt meg is tette), hogy Petőfi egyetlen fennmaradt drámai művét elsőként vitte színre. Ezt egyébként a fővárosi sajtó kánonsértő gesztusnak tartotta. Nagyon érdekesen olvad ebben össze Meltzl alternatív kánon javaslata és a színház önmeghatározása, mindkettő a centrummal, a fővárossal szemben. Megjelenik egy másik leheséges kánon: a népies lírikus Petőfi kiegészül a filozófus Petőfivel, ugyanakkor a kolozsvári színház is pozicionálja magát a budapestihez képest.

Petőfi mindig is a politika eszköze volt, ezért a Petőfi-kép is mindig változott. Fel lehet állítani egy „objektív” Petőfi-képet, szükség van erre egyáltalán?

Itt a Petőfi-kultusszal alaposan foglalkozó Margócsy Istvánra utalnék, aki Jöjjön el a te országod... Petőfi Sándor politikai utóéletének dokumentumaiból címmel szerkesztett szöveggyűjteményt. Ebben kommentár nélkül kerülnek egymás mellé kronologikusan Petőfihez kapcsolható, őt megidéző cikkek, beszédek, újsághírek, parlamenti beszámolók, ünnepségek és tüntetések leírásai, megemlékezések, amelyekből látványosan kirajzolódik a Petőfi-kép heterogenitása és politikai kisajátíthatósága. A kultikus költő figurájához tartozik az is, hogy mindenki, minden mozgalom és rendszer magáénak érzi, így ebben az értelemben azt hiszem nem lehet objektív Petőfi-képről beszélni.

Az alternatív történetírás szerint Petőfi Oroszországban halt meg, és bár az MTA a vélt csontvázáról kimutatta, hogy női, sokan tartják ezt a nézetet. Mennyire érdemes komolyan venni ezeket a kutatásokat?

Jelenségként érdekes és a kultusz része. Petőfi kultusza rögtön eltűnésének tudatosítása után elkezdett épülni, az 1850-es években már jelentős volt. „Petőfi él” címszó alatt gyakran jelentek meg álhírnek, csalásnak bizonyuló jelentések, vallomások a sajtóban. Az általam közelebbről ismert időszakban, az 1870-es évek kolozsvári sajtójában is volt egy ilyen eset, valaki állítólag látta őt egy szibériai ólombányában. Persze aztán elég hamar kiderült, hogy az illető csaló, és néhány évvel korábban még azt állította, hogy Amerikába utazott Kossuthtal.

Így a végén még egy utolsó érdekes dologról beszélnék: a lehetségesről való beszédnek, a kontrafaktualitásnak irodalmi hagyományáról. A Hét például 1898. március 13-i számában a forradalom félévszázados évfordulóját Ha Petőfi élne! című összeállítással ünnepli, amelynek szerzői megpróbálják elképzelni, hogy Petőfi hogyan idomult volna az aktuális korhoz (mondjuk hivatalnok lenne-e?). De ott van az „ébredések” műfaji hagyománya is. Vörösmarty Árpádot ébresztette fel, Mikszáth Zrínyit. Petőfit pedig E. Kovács Gyula kolozsvári színész-igazgató ébresztette fel a Tigris és hiéna bemutatójának évében, de miután értesült a forradalom és szabadságharc bukásáról, természetesen ő is visszatért a sírjába.