Bob Dylan-dalok friss magyar fordítása olvasható a DRÓTon

A DRÓT online összművészeti és társadalomkritikai alkotói portál Bob Dylan versek és dalok műfordítására és Bob Dylan művészetéről írott értekezésre írt ki pályázatot október közepén. A 32 beérkezett fordítás és két értekezés már olvasható a portálon és szavazni is lehet rájuk.

„Milyen költő Bob Dylan? Melyik a legjobb verse vagy dala? Vajon megérdemelten kapta-e meg a Nobel-díjat 2016-ban? Képes vagy-e tőle fordítani? Meg tudod-e indokolni miért nagyszerű, hogy ő kapta idén a Nobel-díjat, vagy miért éppen felháborító?” – szólt a felhívás.Az eredményhirdetésre január 11-én kerül sor Budapesten. 

A portál 2014-ben Dylan Thomas walesi költő egyik versének magyar fordítására is írt ki pályázatot, ami azért érdekes, mert Bob Dylan éppen az ő verseinek hatására vette fel a Dylan nevet.

Bob Dylan szövegeiből korábban is készült magyar fordítás, az Árkádia Könyvklub jelentette meg 1989-ben a Mit fúj a szél című kötetet, Barna Imre fordításában.

Bob Dylan hosszas huzavona után úgy döntött, hogy nem vesz részt személyesen a Nobel-gálán, ehelyett beszédet küldött és zenésztársa, Patti Smith pedig előadta egyik legismertebb dalát - a meghatott fellépéséről készült felvétel azóta bejárta az internetet.

Kapcsolódók

Kimaradt?