Az Élő Várad szerzői kapták a Kinde Annamária díjat

Az Élő Várad szerzői kapták az első alkalommal átadott Kinde Annamária-díjat a 8. Nagyváradi Könyvmaratonon.

Szombaton délelőtt a Szigligeti Stúdióban Hajós Erika interaktív játékra várta a gyermekeket, majd délután az ő Tilinkóci, a muzsikobold című könyvét Eperjesi Noémi közreműködésével mutatta be Simon Judit. Dankuly Csaba Autszájder című verseskötetét Demény Péter ismertette.

Világháborús katonatörténettel folytatódott a maraton: Tóth Ágnessel A halál katlanában című könyvéről Szűcs László beszélgetett. A kötet érdekessége, hogy a szerző édesapjának eredeti fotóival illusztrálták, melyeket a közönség is láthatott a kivetítőn. Szilágyi Aladár közírónak 13 kötete jelent meg eddig, ezek közül A számon tartott ország című, kortárs történészekkel készített interjúkból összeállított kötet és az új etnosz riportokat tartalmazó, Besztercétől a Bánságig című könyvet Szűcs László ajánlotta a közönség figyelmébe. A kötet képeiből is vetítettek, többek között Aradhegyalja vidékét, például Gyorokot – ahol az összevont négy osztályba hat gyermek tanul –, Máramarossziget, Menyő jellegzetes épületeit, alakjait és a hozzájuk kacsolódó, élvezetes történeteket ismerhette meg a közönség.

A vízi novellák vízparton születtek, árulta el Lokodi Imre Nekuláj almája című novelláskötetének bemutatásakor az őt kérdező Simon Juditnak. A novellákban különböző korszakok jelennek meg, például az első világháború kora vagy Románia uniós csatlakozásnak ideje. Lokodi Imre azt is elárulta: olyan történeteket ír, amelyek helyszíneit jól ismeri, és több figuráját is létező személyekről mintázta.

A Bertényi Iván–Boka László szerzőpáros Propaganda az I. világháborúban című könyv egyik írójával, a Nagyváradról elszármazott Boha Lászlóval szintén Simon Judit beszélgetett. Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója érdekfeszítően beszélt többek között az első világháborús propaganda kialakulásáról, a sajtóhadiszállásokról, a cenzúra működéséről és a hátország hangulatáról is.

A könyvmaraton Tasnádi-Sáhy Péter Kettősünnep című darabjának felolvasószínházi előadásával zárult, ezt Hunyadi István rendezte és a Szigligeti Társulat művészei, adták elő, a Kinde Annamária-díj átadása után. A Kinde Annamária-díjat első alkalommal az Élő Várad projekt szerzői, azaz Bíró Árpád Levente, Jock Evelin, Kemenes Henriette, Mihók Tamás (ő sajnos betegség miatt nem jelenthetett meg) és Ozsváth Zsuzsa érdemelték ki, őket Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője és Tasnádi-Sáhy Péter, a lap szerkesztője méltatta, a díj átadásában a névadó lánya, Kinde Anna vett részt.

Eperjesi Noémi, Hajós Erika és Simon Judit Tóth Ágnes dedikál Szűcs László és Szilágyi Aladár Lokodi Imre és Simon Judit Simon Judit és Boka László A díjazottak: Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Bíró Árpád Levente és Jock Evelin

Kapcsolódók

Kimaradt?