Schein Gábor író, költő, drámaíró, irodalomtörténész és kritikus volt a meghívottja a nagyváradi Törzsasztal-beszélgetéssorozat pénteki évadzáró alkalmának.

A megjelenteket Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat főszerkesztője köszöntötte. Többek között a folyóirat megújult weboldalát és a Tabéry-pályázat szombat délutáni díjkiosztóját ajánlotta a megjelentek figyelmébe, majd Kőrössi P. József kérdezte a József Attila-, Radnóti Miklós- és Füst Milán díjas vendéget többek között Füst Milánról, versekről, betegségről, idegenségről és a legújabb, Svéd című regényéről is szó esett.

Füst Milán és a megtalált kert

„Tősgyökeres pesti és atlantiszi vagyok” – vallotta Schein Gábor, aki már Pesten született, nagyszülei azonban a szerb–magyar –zsidó Jánoshalmáról költöztek fel Pestre. Számára Jánoshalma, melyről az onnan elszármazottak meséltek, olyan volt, mint Atlantisz. Mint később elhangzott, családja „jobb történeti érzékkel” rendelkező tagjai Szabadkáról Fiumén és Trieszten keresztül Rómába kerültek, míg felmenői Jánoshalmára.

Gyermekkorában találkozott „két öregasszonnyal”, akik a nagyszülők lakását akarták megvenni, egyikük Radnóti Fanni, másikuk Helfer Erzsébet, Füst Milán felesége volt. Füst Milán életével mégis az utóbbi tíz évben foglalkozott, s bár Weöres Sándorral szeretett volna, rájött, Weöresből semmit nem lehet megérteni Füst Milán nélkül. Egyik fontos kérdés itt a görögség kérdése, mondta Schein Gábor, aki szerint „a modern európai kultúra törmelékekre épül, nem vezethető vissza szervesen a görög kultúrára“ – és ezt a Nyugatosok közül Babits Mihály mellett Füst Milán ismerte fel.

Életének sok szempontból nehéz időszaka, de az egyik legszebb is – vallotta keresetlen őszinteséggel 2014-ben diagnosztizált betegségéről a szerző, aki több, ehhez az időszakhoz kötődő verset (Búcsúzni orosz módra, Kórházi reggelek, Prés) is felolvasott. Borbély Szilárd öngyilkossága után már érezte, hogy beteg, de a Svéd című regényt be akarta fejezni, s csak azután ment orvoshoz. Rákot diagnosztizáltak nála, kezelések, öt órás műtét, két hétig idegcsillapítóval félrekezelt tüdőembólia – ennek ellenére úgy érezte, ebben az időszakban fedezte fel, hogy a háznak, amelyben él, van egy kertje, amelynek addig a létezéséről sem tudott. „Teljesen azonos voltam önmagammal” – fogalmazott Schein Gábor.

Lipótmezőről kilopott iratok

„Az identitás és az őrültség viszonya” – mondta a Svéd című regény kapcsán Kőrössi P. József. Mint kiderült, a regény alapja egy, a 2006-ban bezárt lipótmezői elmegyógyintézetből kilopott kórtörténet. Mint Schein Gábor elmondta, az 1868 decemberében megnyitott elmegyógyintézet szinte teljes irattárát megsemmisítették, mivel a hatalmas mennyiségű kordokumentumot valamilyen gombafajta támadta meg, és kilónként 3000 forintba került volna a fertőtlenítésük. Stiller Anna történetét kilopták az irattárból, ez került Schein Gáborhoz.

A nő az 1956 utáni politikai változásokba őrült bele, a rendszerekkel változó „igazságokba”, melyekkel a szerző szerint politikailag jól el lehet játszani, de az élet folyamatossága megszakad miattuk. A regényben szereplő Ervin Stiller Anna fia, akit 1956-ban Ausztriába csempésznek, majd egy svéd diplomata, Grünewald úr adoptálja. A diplomata Ervin múltját próbálja felkutatni Bíró doktornő segítségével. Schein Gábor azt is elmondta, szerinte nem igaz, hogy a múlt intellektuális munkával feldolgozható és rendezhető, mivel újra és újra olyan gócokhoz jutunk, amelyekben valami örvénylik, amit nem lehet megnevezni.

Az adoptáció kérdése mellett az idegenség is foglalkoztatja Schein Gábort, aki szerint a belső idegenség segít abban, hogy valaki saját magának épp olyan megfigyelőjévé váljon, mint környezetének, és ez az állapot hozzásegít a megértéshez és az empátiához. A legnagyobb rabság a nárcizmus, és az önsajnálat. A szabadság a nárcizmuson túl található, mondta az író, aki szerint önmagunk és környezetünk megfigyelésével szabaddá válhatunk.