A dél-koreai YATOO csoport által kezdeményezett Global Nomadic Art Project több éve tűzte ki a célt, hogy természetművészek különböző tájakkal, rurális és urbánus környezetekkel kerüljenek kapcsolatba a világ összes kontinensén. Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész tagja annak a húsz-harminc alkotónak, akik a projekt részeként bejárják a világot, így tavaly Indiába is eljutott, míg korábban Dél-Koreába létogatott el. Utazásáról, a tájművészetről, tervekről beszélgettünk.

India Gudzsarát államába decemberben jutott el, négy hét alatt mintegy négyezer kilométert utazva húsz művésszel együtt. Nemcsak a turistahelyeken járt, hanem sivatagokban, erdőkben, oroszlánok, királykobrák földjén, olyan helyeken, ahol több tucat kilométerre nem találni települést.

„Nomádokkal éltünk együtt, és azt kellett megtanulnunk, hogy például nyugaton szocializálódott emberként hogyan alkalmazkodunk, mi jön létre ezekből a helyzetekből. Nemcsak az utazás, az alkotás létrehozása, hanem a kommunikáció, a szervezetekkel, intézményekkel való találkozások, a problémák megvitatása, workshopok is fontosak voltak” – mesélte portálunknak.

Az indiai természeti környezet, mint fogalmazott, nagyon erős kihívást jelentett egy európai képzőművész számára. „Teljes szellemi és fizikai jelenlétet kívánt az alkotótól, mert különben elveszik benne. Ha viszont sikerül együttműködésre bírnia a tájat, elsöprő erők szabadulnak fel. Katartikus élmény volt művészként jelen lenni ebben a környezetben, és jó volt látni alkotás közben a nature art nagyjait.” 

Péter Alpál ottjártakor művészeti szervezetek képviselőit és intézményeket látogattak meg, így például a Hunnarshala Alapítványt, amely olyan organikus építészeket és tájépítészeket gyűjt maga köré, akik fontosnak tartják a hagyományos Kuchh-régióbeli építészeti technikák és a természetes anyaghasználat, formavilág beemelését a kortárs indiai építészetbe, vagy  a rajkoti I.P.S.A. Építészeti Egyetemet, ahol építészhallgatókkal tartottak workshopot.

Belső térből külsőbe lépni

„Habár sok mindennel foglalkozom, alapvető megnyilvánulásom a térben való dolgozás, ami nem a hagyományos szobrászatot, hanem inkább az installáció jellegű műveket jelenti, amelyek sokszor súrolják a hagyományos szobrászatot is” – magyarázta Péter Alpár, aki – mint elmondta – a belső térrel foglalkozás után lépett ki a külső térbe. Mint felvázolta, előbbi a „white box”, azaz fehér doboz effektus: egy olyan tér, amelyet a művész belak, kontrollál, míg a természetbe, a külső térbe lépve már a művész van alárendelve, és neki kell megkísérelni integrálódnia.

„Ez engem teljesen lenyűgözött, ezért is kutatási témám a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktoriskolájában” – magyarázta, hozzátéve, hogy a nature artban, azaz természetművészetben a kilencvenes évek végétől, és különösen most fontossá vált a természettel való együttműködés.

A nature art főbb jellemzőiről Péter Alpár kifejtette: egy fajta álláspontbeli közös irány tetten érhető ezekben a művészetekben, amelyek a természettel való partneri mentalitást tükrözik, ez azonban nem jelent technológia-ellenességet, fontos a dokumentálás, az internet használata. A fenntartható jövő a cél, nem vissza-, hanem előrelépés. A fogyasztói társadalommal szemben van egy kritikai hozzáállás, ugyanakkor fontosnak tartják a lokális kultúrák megóvását – fejtegette.

Tájművészet a hétköznapjainkban

Bár a művészeten nem kérhető számon a pragmatizmus, beszélgettünk arról is, beszivárog-e a tájművészet a mindennapjainkba. „Pozitív eredményei lehetnek annak, ha szakmák kezdenek együttműködni. Ha például egy tájépítész kertet tervez, annak pedig vannak gócpontjai, amelyekbe kell valami, akkor egy tájművész létrehozhat szervesen integrálódó, mégis önállóan is működő alkotásokat” – magyarázta kérdésünkre Péter Alpár. Reneszánsz kertek kiépítéséhez szobrászokat kértek fel, de indiai útja során is találkozott azzal, hogy az együttműködéseket természetesnek veszik.

Hazatérni

Idén decemberben a Közel-Kelet a célpont: a perzsa vidékeket, az öbölt látogatják meg, azaz – a pakisztáni-indiai határhoz hasonlóan – politikailag kényes területeket. Jövőre Európa is terítékre kerül, ebben a sepsiszentgyörgyi művész is szervezői szerepet lát el: „Bulgáriából Románián vonul át a társaság, az egyik fontos központ pedig a székelyföldi régió lesz – majd átmegyünk Magyarországra, Litvániába, Németországba, de ez még csak tervezési fázisban van, nincs pontos útvonal”. 2018-ban zárul a GNAP, a két amerikai kontinenssel.

Péter Alpár elmondta, idén végez a hároméves doktori képzéssel, utána haza akar térni. "Itthon sokan azt látták, hogy eltűntem, és ha néha fel is tűnők egy-egy kiállításon, nem vagyok intenzíven jelen az itthoni művészeti életben. Nekem mégis ez az otthonom, a támaszpontom” – jelentette ki.