Élő könyvekkel beszélgethettünk Kolozsváron

A humorista mondjon viccet, a szőke nő éljen vissza szőkeségével, a zsidó legyen okos – nagyjából ezek szűrhetők le a sztereotípiákból, amelyekre rákérdeztek és amelyeket lebontani szerettek volna a Könyvturi | élőKönyvtáron résztvevők pénteken, Kolozsváron.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett rendezvényen a könyves stand valóságos mágnesként hatott az érdeklődőkre: úgy szálltak a bérmentve elvihető olvasmányokra a jelenlévők, hogy egy svédasztal megirigyelhetné, aki pedig későn érkezett, hosszú percekig csak szemezhetett a kiadványokkal.

A nem lapozható, de megszólítható könyvek szintén népszerűek voltak: a humorista, a zsidó, az újságíró, a nyugdíjas, a politikus, a műemlékvédő, a szőke nő rendelkezésére álltak annak, aki végre szembesülni szeretett volna az általa vagy mások által felállított sztereotípiákkal.

Arra voltunk kíváncsiak, kitől mit kérdeztek az érdeklődők. Humoristánk, a nemrég lezajlott Erdélyi Humorfesztivál egyik főszervezője, György Botond például elmondta: a legtöbb ember az első nekifutásból viccet kér tőle, csak ezt követően kérdezik a fesztiválról, vagy arról, hogy miért kellett meghívniuk a baróti csillagot és tévémindenest, Sanyikát.

Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról számolt be, a legkülönfélébb sztereotípiákra kérdeztek rá: miért olyan sok az okos a zsidók között, vagy miért olyan sok a gazdag? Nagy zavarban volt, mert ezek a feltételezések nem födik a valóságot. "Ha a világon élő 10-12 millió zsidó mind tudós volna, akkor is elenyésző százalékot mutatna fel" – mondta. Szerinte nem volna képes meggyőzni egy antiszemitát arról, hogy hagyjon fel az ellenérzéseivel.

Sevecsek Reni, a Paprika Rádió és a TVR Cluj munkatársa szőként nő mutatkozott be a közönségnek. A Maszolnak elmondta, arról kérdezték, hogy szőkeségével élt-e már vissza. Bevallotta, rendszeresen visszaél az adottságaival: egy forgalmi dugóban sávváltáskor egy indexszel nem győzheti meg a többi autóst, de ha megvillantja a haját, akkor a „buta szőke nő” sztereotípia hat rájuk.

A rendezvényen számos vetélkedőt is rendeztek, természetesen az irodalmi ismeretekre voltak kíváncsiak.

Dimény Áron Gábor Lali Papp Szabolcs Demeter Zsuzsa és Márton Evelin Kudor Duka István Kiss Noémi Sevecsek Renáta Széman Péter, az EMKE elnöke

Kapcsolódók

Kimaradt?