Erdélyi nyertese is van a Föszállott a páva gyerekkiadásának

A csíkmadarasi Antal Adorján a szóló és páros táncosok mezőnyében került a Fölszállott a páva péntek este kihirdetett nyertesei közé. A vetélkedő gyerekkiadásának végeredménye szerint az erdélyi résztvevőn kívül énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartian Gyermekcsoport nyert.

Az ifjú csíkmadarasi táncos felcsíki verbunkkal jutott az élő adásokba. A 10 éves fiatalember nem csak tánctudásával nyűgözi le a környezetét: másodállásban bűvészkedik is! Kicsit hegedül is, gyűjti a kalapokat, és szeret táncolni.  

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutatójának döntőjében a közönség is szavazhatott kedvencére, ezt a díjat a dombrádi Hoksz Attila nyerte el.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere két különdíjat is felajánlott a középdöntőben kiesettek részére: egyet a legjobb határon túli produkciónak - ezt a kárpátaljai hegedűs, Kovács Dániel kapta -, egyet pedig a legjobb hazai nemzetiségi produkciónak; ezt a Biseri Drave Tamburazenekar vehette át.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola nevében 500 ezer forintos különdíjat ajánlott föl a kosteleki Vrencsán Anitának, és a politikus ehhez további 500 ezer forintot adott még.

Az OTP Bank a díjat nem nyert versenyzőket 1-1 millió forinttal jutalmazza, emellett a többi díjat is a pénzintézet finanszírozza.

A Duna Televízióban látható döntőben tizenegy versenyző állt színpadra. A második középdöntőből - hasonlóan az elsőhöz - csak öt produkció juthatott volna tovább, azonban Sebő Ferenc zsűrielnök a magával ragadó előadások magas színvonala miatt úgy döntött, hogy a gyimesi énekstílust megszólaltató Vrencsán Anitának és a Haraszti-ikreknek is helye van a döntőben.

A fináléba a szervezők a legemlékezetesebb produkciókat is visszahívták, továbbá a Csík Zenekar is fellépett Fitos Dezső társulatával kiegészülve.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes voltak.

A népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor harmadik évadában több mint kétezer, 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé határon innen és túl.

Összesen 48, adásonként 12-12 produkció mutatkozhatott be a Duna Televízióban péntek esténként - a négy elődöntőt két középdöntő, majd a pénteki döntő követte.

Kapcsolódók

Kimaradt?