Víg hétfő a Nemzetiségi Színházak Kollokviumán
Gyergyószentmiklóson november végi időjárás fogad ezekben a napokban, de mit nekünk eső és bőr alá bújó hideg: a színházban naponta két előadást lehet megnézni a romániai kisebbségi színházak legjobbjai közül. A tizenegyedik alkalommal megrendezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium idén 11 napos, így még nem késett le (nagyon) sok mindenről az, aki csak most kapcsolódik be.
Az elmúlt hétvégen a nagyváradi Szigligeti Színház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, valamint a Spectrum Színház, a temesvári, német nyelven játszó társulat, az M Studio és a bukaresti Zsidó Színház produkcióját lehetett megtekinteni a kisebbségi lét körülményei között született előadásokból. Hétfőn két vígjáték enyhítette a kinti szürkeséget: Pozsgai Zsolt sikerdarabját, a Liselotte és a május-t a Stúdióban láthattunk Galló Ernő és Gecse Ramóna előadásában, este pedig a Nagyteremben Shakespeare vette át a szót: a Vízkereszt vagy amire vágytok a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház legfrissebb produkciója.
A szórakozni vágyó gyergyói közönség hálásan fogadta a marosvásárhelyi társulat két színészének Liselotte és a május című vígjátékát. Pozsgai Zsolt darabja, mint később a szakmai beszélgetésen megtudtuk, kifejezetten szórakoztatási, kereskedelmi célból íródott, ami nem vesz, hanem hozzáad értékéhez Galló Ernő és Gecse Ramóna energikus játékában. A színház stúdióterme zsúfolásig megtelt, olyan is akadt, aki még pótszéket, sőt állóhelyet se talált a nézőtéren.
Vígjáték, sok halállal
Liselotte 35 éves nő, aki 15 éven át gondozott egy idős asszonyt, és közben teljesen elszakadt a külvilágtól. Ápoltja hálából és végkielégítésként ráhagyja lakását, Liselotte tehát tulajdonképpen jól járt – csak éppen az eltelt 15 évet nem hozhatja vissza semmi. Nincsenek barátai, nem ismer senkit a városban, és egyre hangosabban tiktakol a biológiai órája. Egyetlen barátnője a 15 év alatt egy gimnáziumi osztálytársának a felesége volt, akitől sorra megtanulta a férfi kedvenc (és furábbnál furább) ételeinek receptjeit. Így amikor a barátnő meghal, Liselotte meghívja magához volt osztálytársát, megfőzi kedvenc ételeit, és már tervezi is a sírig tartó boldog házasságot. Minden megy, mint a karikacsapás, a férfi jön, eszik, nekivetkőzik – és hirtelen meghal egy torkán akadt halszálkától.
Liselotte újsághirdetést ad fel, meg is jelenik egy félénk, de ígéretes könyvelő. Majd az elhunyt öregasszony unokaöccse. Majd egy vízszerelő. Majd egy hajléktalan. És mind meghalnak.
A komédia így inkább tragikomédia, a Galló Ernő által bravúrosan alakított férfikarakterek haláltusája utáni színváltásokkor meg is üti az embert a helyzet komorsága, de ez az idő inkább csak arra elég, hogy a nézők megpihentessék nevetéstől elfáradt rekeszizmaikat, és felkészüljenek az újabb helyzetkomikumokra.
Az előadás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelyeinek egyik projektjeként született, és – mint az alkotókkal folytatott szakmai beszélgetésből kiderült – Gecse Ramóna eredetileg úgy állította színpadra a darabot, hogy főiskolás lányok és fiúk között mindkét szerepet darabokra bontva leosztotta. Galló Ernő arról is beszámolt, hogy az előadást mindössze 10 nap alatt hozták össze, olyan körülmények között, hogy közben még a Tartuffe-öt is próbálták a Tompa Miklós Társulattal – ennek ellenére érvényes, jól kidolgozott karaktereket sikerült megteremteni, a műfajnak megfelelően karikírozva, kinagyítva. Sok vendégszereplésre és hosszú életre termett produkció.
Amit akartok – vagy amire vágytok
Shakespeare Twelfth Night or What You Will című vígjátéka magyarul a Vízkereszt vagy amit akartok címmel vonult be a köztudatba, de a „What You Will”… másképp is értelmezhető. Ezt tette a Bocsárdi László vezette alkotócsapat is, amikor színre vitte a darabot, kissé másként interpretált címmel: Vízkereszt, vagy amire vágytok.
Vízkereszt a karácsonyt követő ünnepségsorozat utolsó napja, Shakespeare idejében a bolondozások, féktelen mulatás ideje, amikor nincsenek tabuk, elszabadulnak a szexuális vágyak, és még a nemek cseréje sem kizárt egyetlen éjszakára. A darabot 1601-ben írta a szerző, és korában külön pikantériát adott neki, hogy a karakterekben számos közismert személyiségre rá lehetett ismerni. Mindez a plusz Bocsárdi értelmezésében sem szűnik meg, csak átalakul. Mert mindannyian ismerünk a Mátray László alakította Orsinóhoz hasonlatos önimádó embereket, akik kéjelegnek saját szerelmi bánatukban (vagy bármilyen más szenvedésben), tetszelegnek az önsajnálatban, miközben a székről se kelnek fel, hogy tegyenek is valamit kínjaik enyhítésére. A Szalma Hajnalka által játszott Oliviákat is jól ismerjük, a szép, türelmetlen és rideg bestiákat, akik valami általuk is megmagyarázhatatlan hiányérzetből az egyetlen igaz, romlatlan lélekbe tudnak csak beleszeretni. Köztünk járnak a Pálffy Tibor alakította Malvoliók: a középvezetők, aki lefele rúg, felfele hízeleg, akit alárendeltjei utálnak, és aki folyton arról álmodozik, hogy rövidesen főnöke székébe ül. És a sort így folytathatjuk az összes szereplővel…
Bocsárdi Vízkeresztje szervesen kapcsolódik abba a láncba, amelynek a 2013-ban bemutatott Hamlet volt az első szeme, és tudván, hogy 2016 az egész civilizált világon Shakespeare-emlékév lesz, feltételezhető, hogy a lánchoz további darab is kapcsolódik majd. Maga az előadás is a Hamlet-sorokkal indít: „Megjöttek a színészek. A legjobb játékosok a világon: mindegy nekik: tragédia, komédia, történeti, pásztori, víg-pásztori, historico-pásztori, tragico-historiai, tragico-comico-historico-pásztori mű; helyegység vagy korlátlan színváltozás. Seneca nem elég nehéz, Plautus nem elég könnyű nekik. Szereptudásra, vagy rögtönzésre páratlanok.” A sepsiszentgyörgyiek Vízkeresztjében ugyanis eljátszanak egy másik előadást is, ami a Hamletet játszó társulatról, és ezen belül a sepsiszentgyörgyi társulatról szól – állapította meg a szakmai beszélgetéseket vezető Köllő Kata színikritikus. Ez (is) lehet a magyarázata, hogy a színészek egy lépést visszalépnek a szerepüktől, mintegy eltartják magukat karakterüktől azáltal, hogy első mondatuk előtt a nézőtér felé fordulva civil nevükön bemutatkoznak.
A Vízkeresztről sokat és hosszan lehetne még mesélni, az erős szimbolikát hordozó és ugyanakkor nagyon funkcionális forgószínpadtól elkezdve az 1920-as évek pilótáit idéző jelmezbe öltöztetett Kovács Kati (Viola, Cesario) rendkívül precízen felépített lány-fiú-lány játékáig. Meg a szerelmi háromszögig, amiből egy idő után szerelmi négyszög, vagy szerelmi sokszög lesz (vagy amire vágytok...) Legjobb azonban megnézni, akár Sepsiszentgyörgyön, akár máshol, hisz Pálffy Tibor saját bevallása szerint a Tamási Áron Színház csapatára éppen az a jellemző, hogy a produkciók az ötödik-hatodik előadásra, vagy még később érnek össze. A Vízkereszt tehát éppen a legjobb korában van.