Az új erdélyi magyar drámaírásról alakult ki meglehetősen élénk vita Nagyváradon, az I-FESZT programpontjaként megszervezett szakmai fórumon, amely – Székely Csaba Bánya-trilógiájára való utalásként – a Bányavirágzás címet kapta.

Az a legsúlyosabb a drámaírók és színházak viszonyában, hogy a szerzők túlnyomó többsége nem kap színpadot, márpedig az íróasztal mögül az írónak nincs módjában megtudnia, hogy jó-e, rossz-e a drámája – mondta a témafelvezetőben Demény Péter író. A Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője saját, Bolero című drámájának sorsát is ismertette: egyszer játszották felolvasószínházi változatban a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójában, és noha telt házas volt az előadás, másodszor már nem tűzték műsorra.

“Mit akarnak a kortárs erdélyi magyar drámaíróktól, ha olyan szerzők, mint Láng Zsolt vagy Hatházi András sem kapnak színpadot?” – tette fel a szándékosan sokaknak elevenükbe vágó vitaindító kérdést Demény Péter.

A vita másik kiemelt meghívottja Székely Csaba volt, aki jelenleg az egyetlen valóban sikersztorit megélő kortárs erdélyi magyar drámaíró: Bányavirág című előadása számos díjat sepert be, a budapesti Nemzeti Színház is műsorára tűzte, jövő tavasszal lesz a bemutató, és a Bányavakság a jelek szerint megismétli az első rész sikerét. Székely Csaba erősebben fogalmazott Deménynél, kijelentette, hogy vannak ugyan drámaírónk, de nincs erdélyi magyar drámairodalom, mert a dráma olyan műfaj, ami nem az íróasztalnál születik meg, hanem a színpadon.

„A rendezők biztonságosabbnak érzik, hogy behozzanak egy nyugati darabot, amelyből esetleg kihallható egy-két nálunk is aktuális utalás” – vélte Székely Csaba, aki a kolozsvári társulatot hozta fel példaként, ahol Visky András az egyetlen kortárs magyar szerző, akinek deszkára kerülnek a darabjai, Tompa Gábor rendezésében. Kötő József színháztörténész erre azzal érvelt, hogy az összeszokott szerző-rendező páros szükséges eleme a színházi alkotómunkának, és ennek színháztörténeti hagyománya van.

Szabó K. István, a házigazda Szigligeti Színház igazgatója szerint viszont a színházvezetők óvatossága okolható a hiányért, hiszen a társulatok igazgatói félnek, hogy a színházi hagyományokhoz ragaszkodó közönség nem fog beülni egy kortárs drámára.

„Óva intek minden színházat attól, hogy csak azért vigyen színre egy darabot, mert az kortárs! A rendezőnek bele kell szeretnie a darabba, a jól megírt szöveg, a jól játszható szereplők mellett szerelem kell!” – magyarázta Forgách András drámaíró, aki ugyanakkor hozzátette: ő maga jó ideje csak felkérésre írt.

Bodó Ottó dramaturg szintén azon a véleményen volt, hogy gyakorlatilag nem létezik kortárs erdélyi magyar dráma, a pályázatokra többnyire nagyon gyenge szövegek érkeznek. „Másrészt a kortárs szerzőnek van egy rossz szokása: visszaszól. Ragaszkodik egy mondathoz, amit a rendező kivágott, konfliktus, még akár per is lehet belőle. Egyszóval nincs az a színház, amelyik ilyenfajta botrányt bevállalna” – állította Bodó Ottó.

A színházak védelmében szólalt fel Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója is, aki azt mondta: a kortárs szerzők darabjaival érdemesebb alternatív színházakban, műhelyekben próbálkozni, és ha valóban sikeres, akkor átemelni azt a nagyszínpadra. Így történt a Bányavirággal is.

A vásárhelyi színház például meghirdette az Első esély nevű pályázatot elsőműves szerzőknek és rendezőknek, de nagyon kevés munka érkezett be eddig, mondta Gáspárik.

Zsidó darab és Örkény szerdára. A Bukaresti Zsidó Színház és az Aradi Kamaraszínház egy-egy előadása szerepel az IFESZT szerdai programjában: A címer (19:00, Szigligeti Színház) és a Tóték (21:00, Szakszervezetek Művelődési Háza, színpadi stúdió). Délelőtt 10 órától folytatódnak az I-fórum programjai, elsőként a romániai színházi képzés lesz a téma, majd 12 órától Kölcsönhatások címmel Simon Judit újságíró beszélget Sorin Militaru és Szabó K. István rendezővel. 19 órától a Moszkva Kávézóban a Lemon Bucket Orkestra koncertezik.

{loadposition inter}