Vágvölgyi B. András, a Kolorádó Kid rendezője volt a kolozsvári Bulgakovban szervezett Erdélyi Magyar Filmszövetség-Estek legutóbbi vendége. A író, újságíró, filmrendező, filmesztéta, politikai és kulturális kommentátor jól választott beszélgetőtársnak bizonyult Boros Loránd számára: nyíltan, színesen sztorizik, amihez nyilván az is hozzájárul, hogy olyan személyes ismeretségek kapcsán tud mesélni, mint Tarr Béla, Jancsó Miklós vagy Allen Ginsberg.

A Magyar Narancs alapító szerkesztője jogi és szociológiai tanulmányokat végzett, mielőtt újságírói pályára adta volna a fejét. Filmművészetet a tengerentúlon tanult. Szerteágazó érdeklődésű, aktív, útkereső ember, és fiatal korában, a rendszerváltáskor még lendületesebb lehetett; így érthető, hogy a ’89-es „minden sikerülhet-hangulat” beszippantotta, olyannyira, hogy például ő lett Nagy Imre újratemetésének a sajtófőnöke.

„A Magyar Narancsért, a Magyar Narancs által és a Magyar Narancs miatt lettem újságíró” – vallja Vágvölgyi B. András. A Harvard egyetemre úgy került, hogy megkapta a rendszerváltó magyar újságíróknak járó díjat. Itt a filmes mesterkurzusra iratkozott be, amit a Szovjetunió parancsára kiutasított, világhírű szerb szakember, Dušan Makavejev tartott. „Sokmindent lehetett tanulni tőle, de leginkább szemléletet” – emlékszik vissza arra az évre Vágvölgyi. Így kezdődött filmes karrierje. Ma már ő maga is tanít filmművészetet, ráadásul Magyarország két legrangosabb ilyen profilú felsőoktatási intézményében, de a Makavejevtől tanult elvből nem engedett: „Szemléletet kell átadni, nem lexikális tudást” – vallja.

Vágvölgyi B. András 1978–1981 között a József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1982–1984 között az ELTE JTK hallgatója volt. 1984–1987 között a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1987–1988 között az Essexi Egyetemen tanult. 1988-ban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Fidesz (1988–1993) és az SZDSZ tagja volt. 1989-ben Nagy Imre újratemetésének sajtófőnöke volt. 1989-ben a Magyar Narancs alapító szerkesztője, 1991–1998 között főszerkesztőjeként dolgozott. 1990-ben, valamint 1994–1995 között az USA-ban volt ösztöndíjas, a későbbi időpontban a Harvard Egyetemen Dusan Makavejev filmszakos tanítványa volt. 1990–1992 között a Fidesz külpolitikai tanácsadójaként dolgozott. 1993–1994 között a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként tevékenykedett. 1997–1998 között Tokióban volt ösztöndíjas. 2000–2002 között az Élet és Irodalom munkatársa volt. (wikipédia)

A Kolorádó Kid című film egy barátságból született: Vágvölgyi ugyanis közeli kapcsolatban volt Eörsi Istvánnal, aki 1956 és 1960 között börtönben ült politikai fogolyként. Az ő Emlékezés a régi szép időkre című könyve szolgáltatta az alapot a filmhez, amelynek műfaja a plakát szerint „Kádár noir”. Fia, Eörsi László történész, az 56-os forradalom specialistája, talált egy börtönbesúgói jelentés-sorozatot. A spicli alanya egy Corvin-közi felkelő volt, akárcsak a Kolorádó Kid hőse, Kreuzer Béla. „Eörsi Lászlónak az tetszett meg, hogy ez a besúgó egy nagyon súlyos, vaskos pesti szlenget beszélt” – idézte fel a filmrendező a forgatókönyv kialakulását.

„Ez az ötvenes évekbeli pesti szleng olyan, ahogy én vagyok a csángó nyelvjárással: értem én, hogy magyarul van, mégsem értem.” (Vágvölgyi B. András)

(A Bulgakov közönségének mindjárt alkalma is volt kipróbálni saját pesti szlengtudását néhány példán keresztül: mit jelent például az atlétanő? Nem, nem azt, hanem prostituáltat. Továbbá: bokorugrás = határátlépés, Andersen muzsika = kommunista propaganda, Jézuska = tűzfegyver.)

„Magyarok vagyunk, hát muszáj hogy legyen legalább egy hosszú snitt", mondta volt Vágvölgyi. „De ne horizontálisan, hanem vertikálisan!" Nos, íme a film kezdő jelenete:

https://www.youtube.com/watch?v=G7TzpFmxH1A

A filmből különben utólag regény is készült, amit nyelvi szempontból kompromisszum-mentesebbnek tart a szerző (értsd: még több, korhűbb és vaskosabb pesti szlengben íródott, mint a mozi szövegkönyve), ráadásul amint ez már lenni szokott, több jelenet is belekerült, ami a filmből kimaradt.

Azért a színészek ajkát elhagyó párbeszédek sem éppen katolikus leánynevelde faliújságjára valók: a rendező elmesélte például, hogy a hallgatózó szomszédasszony szerepét eredetileg Psota Irénnek szánta, ő azonban nem vállalta, mert nem akart hosszas kimaradás után azzal a replikával visszatérni a filmvászonra, hogy „Basznak”. Amikor meg az Egyesült Államokban került sor a Kolorádó Kid bemutatására, a közönség soraiban szép számmal megjelenő ’56-os magyar emigránsok szóvá tették a rendezőnek, hogy „Mi azért nem beszéltünk mind ennyire csúnyán!”

https://www.youtube.com/watch?v=L0Mo-Gv0BMo

A film levetítése után a késő éjszakába nyúló beszélgetésen Vágvölgyi mesélt Allen Ginsberggel való találkozásáról, az ostrom alatt álló Sarajevoról, Quentin Tarantinoról írt könyvéről, de arról is, hogy Jancsó Miklósnak mennyire fontos volt erdélyisége, hogy Krasznahorkai László Sátántangóját még megjelenése évében, 1985-ben elolvasta és „lefosta tőle a bokáját” és hogy Aradon van egy „Tarrbélikusan fantasztikus” utca. No meg arról is, mi az a két elem, amitől sikeres egy film: a nő és a fegyver.

„Andriskám, a filmművészet a cirkuszművészet barátja” (Jancsó Miklós tanítása Vágvölgyi B. Andrásnak).