Előadás a magyar-román együttélésről a mélygarázsban
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében, vagyis a mélygarázsban kerül sor arra a produkcióra, amelyet a két társulat, a Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós közösen, román és magyar nyelven visz színre.
Az előadás, amely nemzeti öntudatról és kisebbségről, nacionalizmusról és individualizmusról, európaiságról és helyi öntudatról szól, román és magyar színészek, valamint Kincses Réka író, rendező és Alina Nelega drámaíró együttműködésében valósul meg. „Am deschis az ablakot, ca să vină levegő” – ezzel az egykor sokat hangoztatott mondattal indította Gáspárik Attila a sajtótájékoztatót, rávilágítva arra, hogy miért is van szükség egy ilyen előadásra, a román és magyar problémák elemzésére, szembeállítására, kibeszélésére. Mert, hogy szükség van, az nem kérdéses, egyik közösség számára sem.
A Double bind („dupla csomó”) című, szombat esti premier egy olyan állomása lesz a színháznak, amelyet szándékosan kerestek, akartak az alkotók. Sokat fognak beszélni a produkcióról, valószínű, hogy szidni is fogják ezért a színházat – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a problémákat nem fogják megoldani, de tükröt tartanak, vagy próbálnak tartani egymás elé. Mivel ilyenszerű szöveg nem állt a színház rendelkezésére, Alina Nelega Kincses Rékával együtt írta, úgy, hogy a színészek is „beleírták” saját történeteiket, érzéseiket. Nelega már rég szeretett volna valamit írni erről a városról, amely szülővárosa éppúgy, mint Kincsesnek is, és mivel mindketten hasonlóképpen gondolkodnak és dolgoznak, egymásra találtak ebben a munkában. „Nyílt kártyákkal játszottunk” – mondta Kincses Réka a több hónapos közös munka végén, aminek egyik eredménye az is, hogy sokat megtudott, nem csak a románokról, de saját magyar közösségéről is.
Nem véletlen az sem, hogy az Underground terem ad helyet az előadásnak, amelyet Parking teremnek is neveznek és amely egyféle mélygarázs, biztonsági hely, bunkerszerű építmény a színház alatt, hosszú, kacskaringós folyosókon megközelíthető csak. Egészen más előadás, mint a többi nagytermi vagy kistermi, amit eddig látott a közönség. Sikerült kimondaniuk a színészeknek mindazt, amit gondolnak a téma kapcsán, úgy, hogy azt a másik is megértse, a felszínről indulva olyan mélységekig jutva, amennyire hagyták valamennyien az elmélyülést. Együtt-tanulás, egymásnak tükröt tartva, bele is tekintve abba a tükörbe, megdöbbenve, elcsodálkozva, nyitottabbá válva, ráérezve egyes problémákra, jelenségekre, izgalmas megközelítés, igazságos projekt – ezekkel a kifejezésekkel illették a színészek a közös munkát. Volt, aki elmondta, hogy húsz éve él Marosvásárhelyen, de nem is tudta, hogy léteznek ezek a kérdések, most másként tekint a világra, olyasmit is észrevesz, ami eddig elkerülte a figyelmét. „Emberileg érintett meg, nem a színész számára volt különleges feladat, hanem az ember számára, aki vagyok” – foglalta össze egy másik színész a gondolatait.
Az előadásban színre lép Monica Ristea, Berekméri Katalin, Elena Purea, Pál Emőke, Laura Mihalache, Csíki Szabolcs, Andrei Alexandru Chiran, Barabási Tivadar, Claudiu Banciu, Bartha László Zsolt, Cristian Iorga. A bemutatóra december 6-án, szombaton 19 órakor kerül sor. A következő előadások időpontjai: december 7-e és 20-a.