Törőcsik Mari is szerepel a salgótarjáni sortűzről készülő filmben
Törőcsik Mari is szerepet vállalt a salgótarjáni sortűzről készülő filmben, amelyet 2015. december 8-án, az 59. évfordulón szeretnének bemutatni – erősítette meg Matúz Gábor, a rendező.
Matúz Gábor elmondta: a Nemzet Művésze és a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő az az asszony lesz a filmben, akinél egy fiatal salgótarjáni orvosházaspár lakik albérletben. Ők előző este még mozielőadásról térnek haza, másnap, a sortűz napján pedig a sebesülteket próbálják menteni. „Kezdetektől Törőcsik Marit láttam ebben az asszonyban, és ő igent mondott a felkérésre” – tette hozzá a rendező.
Matúz Gábor ismertette: a filmben nincs főszereplő; vannak gyilkosok, áldozatok, és azok, akik segíteni próbálnak az áldozatoknak, néhány karaktert viszont kiemelnek.
A másfél órás dokumentum-játékfilm forgatását az alkotók önerőből kezdték el tavaly tavasszal. Múlt év végén Salgótarján önkormányzata úgy döntött, hogy anyagilag is támogatja a film létrejöttét, és a készítők keresik a további finanszírozási lehetőségeket.
A történet december 8., a sortűz napja köré épül, de felvázolja az előző heteket is. Megjelenik például a filmben, hogy 1956. december 8-án ért véget a melbourne-i olimpia, ahol Papp László ökölvívó a harmadik aranyérmét nyerte, vagy az, hogy aznap Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe zajlott a nógrádi megyeszékhely katolikus templomában, és sokan a misén voltak, amikor a Vásártéren elkezdődött a vérengzés. Megszólalnak a filmben olyanok is, akik ott voltak a sortűz helyszínén.
Matúz Gábor hozzátette: több sortűz volt 1956-ban, és ez a film kicsit azokért is szól majd, akik nem Salgótarjánban váltak szenvedő alanyaivá a megtorlásoknak.
Salgótarjánban 1956. december 8-án több ezren tüntettek a Vásártéren az előző éjszaka letartóztatott munkástanácsi vezetők kiszabadításáért, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A hivatalos adatok szerint közel ötvenen haltak meg, nyolcvanan pedig megsérültek a sortűz következtében, de a kutatások ellenére máig nincsenek pontos adatok. A Pofosz 131-re teszi az áldozatok számát. Salgótarjánban a rendszerváltás óta december 8. városi gyásznap.