Felavatták a felújított művelődési központot Nagykárolyban

Felavatták vasárnap Nagykároly korszerűen felújított művelődési központját. Az események részt vett Kelemen Hunor volt kulturális miniszter, államfőjelölt is.

„Nagykároly polgármesterének és önkormányzatának van elképzelése a közösség jövőjéről, ahogy az RMDSZ-nek is határozott elképzelése van a magyarság és az ország jövőjéről. Az a fejlődés, amely az elmúlt időszakban ebben a kisvárosban beindult, bizonyítja: ha egy közösségnek van terve arról, hogy milyen irányba szeretne haladni, akkor bizonyára megtalálja azokat a helyi, országos és európai uniós eszközöket, amelyekkel ezeket gyakorlatba tudja ültetni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nagykárolyiaknak a helyi, korszerűen felújított művelődési központ avatóünnepségén, amelynek meghívott fellépőjét, az erdélyi néptánc büszkeségét, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttest is üdvözölte.

Az RMDSZ államelnök-jelöltje beszédében azt is hozzátette, hogy a városvezetés  által eszközölt befektetések hozzájárulnak ahhoz, hogy Nagykároly visszanyerje a régióban betöltött jelentős szerepét, a nagykárolyiak pedig büszkék legyenek egyre szebbé váló szülővárosukra.

„Amit én kiemelnék ezekben a helyreállításokban – a városháza felújított épületének, a kulturális központ korszerű berendezésének és a megerősítési munkálatok alatt lévő, szép, régi színházépület láttán –, az a lélek és emberközeliség, ami ezekben megfigyelhető. Látszik, hogy Nagykárolyban a fejlesztési alapok mellett nem feledkeztek meg az otthonosságról sem, és azt kívánom, hogy a város fejlődése ugyanezen az úton haladjon tovább” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki az esemény előtt Szatmár megye polgármestereivel találkozott a felújított városházán, ahol az államelnök-választás tétjéről, kihívásairól beszélt.

 Nagykárolyban és egész Szatmár megyében bátorítani kell a magyarokat a választásokon való részvételre, az RMDSZ-nek megvan ehhez a kellő szavahihetősége, mert fel tud mutatni olyan fejlesztéseket, amelyek a kitartó önkormányzati munka eredményei – jelentette ki Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.

  „Nekünk valójában a 2016-os önkormányzati és parlamenti választások terepét kell most előkészítenünk. Ezért is fontos elmondanunk a magyar embereknek, hogy november 2-án többletlegitimitást szavaznak meg a teljes magyar érdekképviseletnek. Erre az új erőre, új legitimációra szükségünk van most, egy új korszak kezdetén. Szatmár megye magyar közösségeihez azt az üzenetet kell eljuttatnia valamennyi településvezetőnek, hogy a jelentős választási részvétel megerősít minket az önkormányzatokban és fontos jelzés Bukarest felé is. A siker egy csapat munkája és eredménye lesz” – mondta a polgármestereknek a szövetségi elnök.

A politikus szerint minden magyar szavazat eldöntheti azt, hogy az RMDSZ tisztségviselői ott ülnek-e a továbbiakban is annál az asztalnál, ahol a fontos döntéseket meghozzák, a közösségi beruházásokhoz szükséges alapokat elkülönítik.

Kelemen Hunor a polgármesterekkel való találkozót követően a nagykárolyi evangélikus templomban megtartott, az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepi istentiszteleten vett részt.

 

Kimaradt?