Hatvan évvel ezelőtti időkre emlékezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Bródy Sándor „Tanítónő” című művének színpadra állításával. Gáspárik Attila, a produkció rendezője sajtótájékoztatón beszélt a csütörtök esti bemutatóról.

Ezelőtt hatvan esztendővel, 1954 augusztus 17-én egy kormányhatározattal Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztették a színművészeti intézetet, úgy, hogy arról senkinek, sem a tanároknak, sem a hallgatóknak tudomása nem volt. Bródy Sándor Tanítónő című darabjával készül megemlékezni a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a kezdeti időszakra, arra, hogy a város nem csupán befogadta és megtartotta, de arra is képes volt, hogy egyetemmé fejlessze az intézményt – mondta Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, az egyetem professzora, az előadás rendezője. A produkció létrejötte az egyetem növendékeinek nagy, közös munkája: minden ami látvány, illetve a zene is az ő alkotásuk. Ezelőtt hatvan évvel színészeket képeztek az akkori művészeti intézetben, ma a színészképzés mellett számos más szak van, ötszáz diák tanul az alapképzésen, a mesterin és a doktorin.

A Tanítónőt 1907-ben a Vígszínházban mutatták be először, Bródy Sándor eredeti elképzelésével szemben egy jól, vidáman végződő darabot vittek színre, ami nem tetszett a szerzőnek, annyira, hogy az előadás vége előtt negyedórával el is hagyta a nézőteret. A falura került tanítónő ugyanis a Vígszínház akkori előadásában ott maradt falun, ám az eredeti szöveg szerint öngyilkos lesz. Hogy végződik a mostani, a csütörtökön bemutatásra kerülő színmű? Majd kiderül, kialakul addig – válaszolta a sajtótájékoztatón jelen levő két főszereplő, a tanítónőt játszó Simon Boglárka Katalin és a Nagy Istvánt alakító Sebestyén Hunor.

A marosvásárhelyi színművészetin 1975-ben játszották az akkori növendékek, a címszerepet Kilyén Ilka alakította.

A klasszikus színpadon, klasszikus nézőtér előtti játék, főleg egy ilyen klasszikus darabban, újdonságnak számít a színi növendégek számára – derült ki a sajtótájékoztatón. Ők ugyanis sok mindenhol kipróbálták magukat, számos „lehetetlen” helyen képesek színházat produkálni, paradox módon éppen a hagyományos színházi nyelvet érzik újszerűnek.

A darabról a rendező elmondta, elsősorban az emberi kapcsolatokra fektettek hangsúlyt, nem politizálnak, illetve nem egy adott települést mutatnak be. Ettől függetlenül bárki a nézők közül felismerheti saját faluját.