Pillanatok élménye az Inter-Art-nál

A kolozsvári képzőművészeti főiskola fotó- design, illetve a Babeș-Bolyai Tudományegyetem film- fotó- média szakával közreműködve bonyolították le a nagyenyedi Inter-Art alapítvány által tizedik alkalommal szervezett Art-Aiud Nemzetközi Fotó és Film Fesztivált.

Amint arra Ioan Hădărig, az alapítvány művészeti igazgatója, valamint a kultúrotthon menedzsere is felhívta a figyelmet, a rendezvény olyan merész, független tervként indult, amely nem kategorizál, nem kecsegtet nagy pénzdíjakkal, de nagy előnye, hogy a közismert művészek mellett fiatal tehetségek számára  is bemutatkozási lehetőséget nyújt.                                                                                                                                             

A kétnapos rendezvénysorozat Feleky Károly és Dorel Găină egyetemi tanárok, illetve Raluca Piteiu egyéni tárlatával nyitott a több helyiségből álló Inter-Art galériában. A Fehér megyei tanácsot képviselő Sorin Bumb alelnök arról beszélt a megnyitón, hogy a borok városaként is ismert Nagyenyed előkelő helyet vívott ki magának a kulturális rendezvények terén is, azok minőségét, horderejét és gyakoriságát tekintve.

Az alapítványt mindenkor támogató Horaţiu M. Josan polgármester a kultúra és hivatal között fennálló szoros kapcsolatról beszélt, az évek óta visszajáró Feleki Károly pedig „A hely szelleme” címen fekete-fehér fotógyűjteményt mutatott be, amely Erdélyben, Moldvában, illetve Moldova Köztársaságban készült 1980-2010 között.

Dorel Găină felhívta a figyelmet arra, hogy nem igaz a mondás, mely szerint egy kép ezer szónál többet mond el, mert az örökkévalóság számára megragadott pillanat mögött történet húzódik, amit igenis el kell mesélni. A Nő temetikájú fotókiállítását így strófákkal egészítette ki. Az Anud egy provokáció, amin tovább kellett menni, és amihez egy mesét kellett költeni. „A kiállítás címén túl, időben változó személlyé vált, más arcok, más helyzetek, vörös égen táncoló fekete lángok, és amikor a kép kevéssé vált, szükség volt a szavakra, amit  az elmúlt éjjel aztán meg is kapott. Reggel hatkor keltem, és amikor délben feltettük a kiállítást, újabb sorok csatlakoztak hozzá. Anud egy olyan személy aki innen kezdve sokáig fog követni. A vad és titokzatos keleti nő, akit szeretni kell, szeretetre vágyik, de óvakodnod kell tőle, mert elemészt...” – fogalmazott a maszol.ro-nak a fotóművész.

A két nap alatt a  kolozsvári filmes szak végzős diákjainak diplomankáit vetítették, kérdésekre válaszolva kommentálták. A második nap érdekes színfoltja volt Ovidiu Ivancu „Muszonok éjszakája” című, négyéves indiai tartózkodásáról szóló kötet bemutatása. Beszámolója szerint többszöri újjászületés után érthetné meg csak igazán azt az, európai szemmel idegen értékrendű világot, amely az emberi lény, önmaga megismerésének hihetetlen mélységeibe vezette el, és amelynek  láthatóan egy életre rabjává vált. Ugyancsak  említendő ifj. Lőrincz Zoltán filmje, amely a nagyenyedi fegyházban szenvedett politikai raboknak állított emléket.                              

Kimaradt?