Rabok készítik elő a kassai Fehér Éjszaka művészeti kiállítását

A modernkori művészet legnagyobb és leglátogatotabb szlovákiai fesztiválja, a kassai Fehér Éjszaka minden évben valamilyen újdonságot hoz magával. Nemcsak művészeti, de szociális és társadalmi téren is hódít. Idén a kassai fegyház elítéltjei kaptak lehetőséget egy 60 ezer CD-ből álló műalkotás elkészítésére - írja az amikassa.sk.

A Sacán lévő büntetés-végrehajtási intézet egyike a legalacsonyabb védelmi szintű fegyházaknak, ahol az elítéltek naponta különböző építkezéseken dolgoznak. Az elítéltek közül kiválasztott csoport már két hete a Művészetek Csarnokában tevékenykedik, az egyik legmodernebb művészeti csarnokban drótokkal fűzik össze a cédéket, hogy egy óriási műalkotást hozzanak létre. Így ők is társalkotói lesznek a Waste Landscape (A hulladék vidéke) nevezetű kiállításnak, melyet egy híres francia művésznő, Elise Morin hozott el Kassára. Az ő műve az eddigi legnagyobb, amit valaha Kassán kiállítottak. Ez fogja majd megnyitni a Fehér Éjszaka eseménysorozatát.

Befedni egy 600 négyzetméteres területet összedrótozott cédékkel végképp nem egyszerű. Rengeteg időt igényel. Az elítélteknek pedig ebből van a legtöbb. Elise Morin örömmel fogadta segítségüket és azt állítja, nagyon elégedett a munkájukkal. ,,A közös munkából mindkét oldalnak haszna van és pont ez benne a nagyszerű,” – tette hozzá.

A Fehér Éjszaka művészeti vezetője és kurátora, Pacáková Zuzana bevallotta: „Én magam is látom, hogy mivel és hogyan gazdagítja ez a munka az elítélteket. Lehetőségünk van beszélgetni velük, elmagyarázni min dolgoznak és miről szól az alkotás. Érdekli őket, kérdezgetik mit kell csinálniuk, mit jelent ez, mi lesz belőle. Hálásak vagyunk nekik, hisz tényleg nagyon igyekeznek”.

Az elítéltek hasonlóképpen igényelhetik a fizetségüket, mint más munkák során. Viszont ehhez a munkához bónuszként egy olyan élményt is kapnak, melyet eddig nem tapasztalhattak. Egyikőjük sem járt még művészeti galériában. „Soha, ez az első ilyen tapasztalatom. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy segíthetünk. Ez egy nagyon szép és könnyű munka, leköt minket, nem unatkozunk és még hasznosak is vagyunk” – mondta egy harmincéves fogoly társai nevében is.

A esti programokban két szlovákiai magyar művész: Pribék Gábor és Suchoža József is bemutatkozik. A rendezvény a mozgáskorlátozottak vagy más hátrányos helyzetűek alkotásainak előkészítésébe sem rest bekapcsolódni. Tavaly 30 ezer színes origami készítésébe vonták be őket.

Kimaradt?