Éppen ma 20 éve, 1994. szeptember 23-án mutatták be A remény rabjait (The Shawshank Redemption) az Amerikai Egyesült Államok mozijaiban. A Stephen King regényéből készült klasszikuson nem fognak az évek, az IMDb szerint pedig máig a legjobb film, ami valaha készült. A Hír24 összegyűjtötte, miért és hogyan vált klasszikussá.

Mai szemmel szinte elképzelhetetlen, hogy A remény rabjait valaha is meglegyintette bukás szele. Pedig így volt: bemutatása első hétvégéjén olyan gyengén szerepelt a jegypénztáraknál, hogy be sem került volna a szokásos hétfői box office riportba, mivel mindössze a kilencedik helyet csípte meg, épphogy megelőzve Robert Redford talán legjobb rendezését, a Ralph Fiennes főszereplésével készült Kvíz Show-t, ami ekkor már ötödik hete vetítettek.

A film így hamar lekerült a mozik műsoráról, híre azonban lassan terjedni kezdett, köszönhetően a tömegesen érkező jelöléseknek - összesen 21 jelölése és 17 díja van - és a kevéske mozinéző rajongásának. Mégis, amikor a Warner – ami a film home video-terjesztéséért felelt – berendelt 320 000 darab VHS-t a gyártótól, az szinte nevetségesen reménytelen vállalásnak és igencsak kockázatos pénzügyi döntésnek tűnt, amely megadhatta volna a kegyelemdöfést a már ekkor is deficites mozinak.

Nem így történt: szájhagyomány útján egyre növekvő kultusznak köszönhetően A remény rabjai az 1995-ös év legtöbbször kikölcsönzött filmje lett, sőt, népszerűsége később a DVD, majd a Blu-Ray megjelenésekkel sem csökkent, és máig bestsellernek számít. A végső sikert azonban mégsem a videókazetta-biznisz hozta el: az utolsó lökést a kultmozivá válás útján a kábeltévétől kapta. A TNT kábelcsatorna ugyanis 1997-ben megszerezte A remény rabjai tévés jogait, és a New Classics-sorozat zászlóshajójaként műsorára tűzte, ezzel az egekbe röpítve a film kultuszát – és a saját bevételeit.

Az amerikai tévénézők számára a film azóta nagyjából olyan örök kedvenc és biztos pont, mint amilyen itthon a minden karácsonykor üzembiztosan levetített Reszkessetek, betörők!, ezzel a filmtörténet egyik legtöbbször levetített alkotásai között tartják számon.

A remény rabjai kiválóan alkalmazza a filmes boszorkánykonyha összes fellelhető elemét: a stúdió fogott egy önmagában is erős történetet, amit még megfejelt egy kellőképpen érzékeny forgatókönyvíró-rendezővel, akinek még az arányérzéke is helyén van – ez a sztorit ugyanis könnyen csúszhatott volna bele a felesleges pátoszba – és aki még a színészvezetéshez is értett. Mindehhez pedig nem mellesleg ügyesen válogatták ki a színészgárdát is. Ennek már önmagában is elégnek kell lennie egy erős mozihoz, de A remény rabjai esetében ráemeltek a tétre Morgan Freeman narrációjával és Thomas Newman zenéjével. Utóbbi ráadásul nem csupán a film kulcsjeleneteit támasztja meg, hanem azóta is állandó inspirációs forrás: számos nagy kaliberű moziban és/vagy trailerben „hasznosították újra”. Azt nem is említve, hogy a mozi a hétből az egyik Oscar-jelölését is a filmzenének köszönheti.